Ásványvíz Viskről

Krüzselyék családi vállalkozása

2009. november 13., 09:00 , 461. szám

Az orosz világ elején, a kolhozosítás során Krüzsely Béla helybeli üzletember felmenőitől vette el a legtöbb földet Visken a szovjethatalom, szám szerint 25 hektár gyümölcsöst és 50 hektár szántóföldet, illetve legelőt. Az elkobzott földeknek csak a kis részét sikerült - igaz, nem a régi helyükön - visszaszerezni. S most itt, Visk külterületén működik Krüzsely Béla családi vállalkozása, a Sajáni Ásványvíz-palackozó Üzem, ahová vezetéken érkezik - hét kilométeres távolságból - a Sajáni Szanatórium területén feltárt 242. számú gyógyforrás vize, s amely cégnél jelenleg hetven, döntő többségében helyi lakos talál munkát és megélhetést.

- Még az 1920-as években történt, hogy gyógyforrásra bukkantak Sajánban, ám kezdetben nem foglalkoztak az ásványvíz palackozásával, csak gyógyfürdőt hoztak létre a területen, aki pedig inni akart a vízből, annak ki kellett látogatnia a forráshoz, és merítenie kellett belőle - tekint vissza a múltba Krüzsely Béla, a vállalat tulajdonosa, egyben igazgatója. - Évtizedekkel később viszont a viski Határőr Kolhoz fantáziát látott az ásványvíz palackozásában, így az 1970-es években létrehozták a feldolgozó üzemet, mely annak idején két műszakban harminc munkást foglalkoztatott, s szép hasznot is hajtott a termelőszövetkezetnek. Szűk húsz esztendő elmúltával azután feloszlott a kolhoz, a palackozóüzemet - vagyonrészjegyekre bontva - szétosztották a kollektív gazdaság volt tagjai között. Mi 1992-ben felvásároltuk a vagyonrészjegyeket, s így a tulajdonunkba került az időközben nagyon ledegradálódott üzem, melyben az utolsó időkben már csak tizenketten dolgoztak, s értelemszerűen igencsak lecsökkent a termelés. Mi azután teljesen átépítettük a tetőszerkezetet, átfedtük az épületet, kívül-belül tataroztuk, újracsempéztük a falakat, s használt, de még jól működő orosz, illetve felújított olasz gépsorokkal váltottuk fel az addigi elavult berendezéseket. Azóta is folyamatosan újítjuk a gépparkunkat, például most is megrendeltünk Magyarországról egy olasz gyártmányú üzemi berendezést.

Emellett a vállalat szerette volna elérni, hogy méltó rangot kapjon a sajáni ásványvíz, ezért 2005-ben mintát küldtek belőle Oxfordba, az International Corporation of Social Partnership "Europe Business Assembly" nevű szervezethez, mely az analízist követően európai minőségű terméknek ismerte el a gyógyvizüket, s így az Oxfordi Egyetem által megállapított európai szabványnak megfelelő, annak követelményeit jócskán felülmúló, magas minőségű ásványvízként lett elkönyvelve. Nem is csoda, hiszen a nátriumot, káliumot, kalciumot, magnéziumot, kloridokat, szulfátokat, karbonátokat és hidrokarbonátokat tartalmazó gyógyvíz javítja a gyomor működését, jótékony hatással van az epére, tisztítja az epeutakat, elősegíti a salakanyagok kiürülését, s a szükséges mikroelemekkel gazdagítja a szervezetet. Eddig csak belföldön terítették a terméküket, most már azonban szeretnének betörni a világpiacra is. És nemcsak az ásványvizükkel... Két évvel ezelőtt nagyon jó minőségű artézi vízre bukkantak az üzem területén, melyben jódkoncentrátumot oldanak fel, s így palackozzák a "Jodisz - Karpat" nevű ivóvizüket. A belé kevert, s immár külföldön is ismert jódkoncentrátumot a kijevi Vaszil Melnicsenko professzor, akadémikus találta fel, s két cégén, a Jark - Kijiv és a Jodisz vállalaton keresztül forgalmazza a mintegy ötven országba exportált terméket. És hogy a palackozóüzem miért ajánlja fogyasztásra a "Jodisz - Karpat" ivóvizet? Nos, ismert tény, hogy Kárpátalja a jódhiányos területek közé tartozik, noha az immunrendszert erősítő, a hormonháztartásra pedig jótékony hatással lévő jódra is nagy szüksége van a szervezetnek, elsősorban a várandós kismamáknak, valamint a kisgyermekeknek.

- Az idén exportálni kezdtük az ásvány-, illetve a jódos vizünket Oroszországba (konkrétan Moszkvába) és Moldáviába - magyarázza beszélgetőtársam. - Ez év júliusában pedig szerződést kötöttünk a lengyelországi Zbimar céggel, melynek értelmében a vállalat az Európai Unió tagországaiban fogja forgalmazni a termékeinket. Lengyel partnerünk a közelmúltban elvégeztette az ásvány- és a jódos víz újbóli minőségvizsgálatát, mely nélkül nem lehetett volna árusítani a termékeinket, s mivel az elemzés pozitív eredményt hozott, újévig mindenképpen beindítjuk a nyugati exportot. Emellett a Zbimar vállalat tárgyalásokat folytat az Egyesült Arab Emirátusokkal a jódos víz ottani forgalmazásáról, s reméljük, hogy eredményesen zárulnak a megbeszélések.

- Érzékelik-e a világgazdasági válságot, s ha igen, hogyan próbálnak védekezni ellene?

- Hosszú ideig nem érzékeltük a krízist, évről évre növekedett a forgalmunk, ám az idén, októberben kevesebb megrendelést kaptunk, mint korábban, ami arra vezethető vissza, hogy csökkent a lakosság vásárlóereje. Még jó, hogy az utóbbi időben - a műanyag palackok mellett - már ízlésesen megformált félliteres és 0,3 literes üvegpalackokba is töltjük az ásványvizünket, új kiszerelésű termékeinkkel pedig betörtünk az igényesebb piacra, az itthoni éttermekbe, és megszorongattuk a világhírű grúziai Borzsomi ásványvíz pozícióit. Mi ugyanis háromszor olcsóbban adjuk el a termékeinket, mint a grúzok, miközben a minőségünk nem rosszabb, mint a konkurenciáé. Igaz, palackjaink kétharmada jelenleg még műanyagból készül, s csak 30 százalékot tesz ki az üvegbutéliák részaránya, ám szeretnénk elérni, hogy ez az arány a közeljövőben az utóbbiak javára tolódjon el, később pedig fel is hagynánk az ásványvíz műanyag palackokba való töltésével. S tennénk ezt nemcsak azért, mert az üveg - a műanyaggal szemben - környezetbarát anyag, hanem azért is, mert üzletileg ugyancsak jobban járunk, ha üveges kiszerelésben forgalmazzuk a termékeinket.

- Végezetül érdekelne, mivel támogatja a vállalat a nagyközséget.

- Részben az adónkkal, részben a szponzori tevékenységünkkel. Felkérésre támogatjuk a falunapok, szüreti bálok lebonyolítását, térítésmentesen ellátjuk ásványvízzel a nevezett rendezvényeket.

elem