Kurucok utódai

Nagyközség a Tisza partján

2009. december 11., 09:00 , 465. szám

Még 1300-ban, az Árpád-kor alkonyán történt, hogy a Hontpázmány nemzetség Bihar megyéből keletre szakadt tagjai a máramarosi Visket – III. Endre királlyal – elcserélték az Ugocsa vármegyei Feketeardóért, Rakaszért és a még lakatlan Nyírtelekért, s az utóbbi terület nyugati végében megalapították Tiszaújlakot, melynek neve – Wylak (vagyis Újlak) formában – elsőként 1304-ben tűnik fel egy ősi okmány lapjain. A következő évszázadokban pedig a nemzetség ugocsai ágának egyetlen fiágából, az Újhelyi családból kerültek ki a település birtokosai, akiktől 1770-ben vette meg a helységet a királyi kincstár.

Tiszaújlak ugyanis az évszázadok során fontos kereskedelmi és közlekedési csomóponttá fejlődött, a Tiszán, valamint a folyó mentén zajló sószállítás egyik jelentős központja lett, teherhajó-kikötővel és királyi kamarai sóhivatallal, ezért is vásárolta meg a települést a kincstár. A hivatalnokok azonban időnként önkényesen léptek fel, így például mindenéből kiforgatták, a szegénylegények közé sodorták a sófuvarozással foglalkozó Esze Tamást, a későbbi híres kuruc vezért, aki 1703. május 24-én, a bujdosókból toborzott csapatával megrohamozta a sóházat, és visszavette elkobzott vagyontárgyait. 1703. július 14-én azután Tiszaújlaknál vívták meg a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatáját a fontos révet védő császári és labanc hadak ellenében, a győzelem pedig megnyitotta az utat a nagy folyón való átkelés, a diadalmas tiszántúli hadjárat és a szabadságharc kibontakozása előtt. 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalakor állították fel a nagyközség – akkoriban mezőváros – határában a kuruc hősök dicsőségét hirdető turulmadaras emlékművet, melyet 1945 tavaszán lerombolt a szovjethatalom, 1989-ben viszont társadalmi összefogással újjáépítették, és július 16-án újraavatták az emlékoszlopot.

A Tisza azonban nemcsak jelentőséget kölcsönzött a településnek, hanem többször is meggyötörte áradásaival. Az 1946-os nagy árvíz áldozatainak az emlékére emelték a Beregszászba vivő főút mellett álló Szent János-kápolnát, amit a sztálinisták ugyan földig romboltak, ám a helység lakói 1991-ben újjáépítették az emlékhelyet.

Tiszaújlak további nevezetessége volt (sajnos már csak múlt időben beszélhetünk róla) Kárpátalja egyik legelső gyógyszertára, az 1700-as években alapított Rojkó-patika, mely az egykori nagyközségi kórház, a jelenlegi orvosi rendelő helyén állt, s itt készítették az országszerte, sőt az egész Osztrák–Magyar Monarchiában ismert Rojkó-féle bajuszpedrőt, melyet még I. Ferenc József császár és király is használt.

– A mindenki által csak Jankó bácsiként ismert Rojkó János volt a gyógyszertár államosítás előtti utolsó tulajdonosa – emlékezik vissza Peleskei Sándorné Szilágyi Mária. – Nagyon figyelmesen szolgálták ki a vevőket, s mindenféle orvosságot meg lehetett náluk vásárolni, a szegényeknek meg ingyen is adtak gyógyszereket. Jankó bácsi fia, Ottó, a volt osztálytársam azután kitelepült Magyarországra, onnan pedig Németországba, de haza szokott látogatni. Anyagilag támogatja a patika egykori takarítónőjét, Panuscsik Margitot, illetve a Nagykomjáton élő rokonait. Az ő fia, a Máltai Lovagrend lovagjává avatott Ádám pedig fogorvos Budapesten, de a Karitásznál is dolgozik, s amikor kitört a mostani ukrajnai influenzajárvány, hatezer darab szájmaszkot küldött Kárpátaljára...

A Rojkó-gyógyszertár mellett a csizmadiáiról is híres volt egykoron a Tisza-menti nagyközség.

– Az édesapám, a lágerben meghalt Szilágyi József, illetve a férjem is csizmadiaként dolgozott – meséli Peleskei Sándorné. – Az édesapám még kemény szárú csizmákat készített, időről időre megpakolta velük a csizmadialádáját, és felkereste a közelebbi-távolabbi vásárokat, a magyar világban még a máramarosszigetit, a szatmárnémetit meg a nyíregyházait is. A férjemhez pedig, aki nagyon jó minőségű szandálokat, cipőket, női és férfi csizmákat bocsátott ki a keze alól, még Rahóról, sőt Kőrösmezőről is leutaztak a kuncsaftok.

– Az öregem mellett tanultam ki a mesterség minden csínját-bínját – emlékezik vissza Peleskei Dezső, nyugdíjas csizmadia. – Már 7-8 éves gyermekként is segítettem az édesapámnak a műhelyében, kézzel varrtam a cipő-, meg a csizmatalpakat a felsőrészekhez. Akkor még bőrtalpakkal, faszegekkel dolgoztunk. Felnőttként azután a helybeli cipőgyárban, majd a Nagyszőlősi Szolgáltatóházban helyezkedtem el, de dolgoztam maszekként is. Kezdetben a talp is bőrből készült, azután kiszorította azt a gumi, meg a műanyag. Az ötvenes évekig még keményszárú csizmákat is készítettem, emlékszem, nagyon sok munkába került az elkészítésük, olyan vásznakat ragasztottunk beléjük, melyek a ragasztó megszáradása után keményen tartották a lábbeli szárát. Hatvanévesen aztán nyugdíjba vonultam, s azóta még maszekként sem dolgozom. Elég volt a munkából...

Tiszaújlak újabb kori nevezetessége a KMKSZ által évről évre megszervezett Turul-ünnepség, Rákóczi népeinek találkozója a turulmadaras emlékműnél.

– Folyamatosan tisztítjuk az emlékmű környékét, mert sajnos, a határon átkelők ott is eldobálják a szemetet – magyarázza Bencze Rudolf, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke. – Még az emlékoszlop előtti virágágyásba is belehajítják a hulladékot, ahol különben olyan időzítéssel ültetem el a virágokat, hogy azok a júliusi ünnepség idején is nyíljanak. Két éve különben – a kuruc ruhába öltözött salánki hagyományőrzők mellett – cigányzenészeket is meghívok a felvonulásra, hogy a muzsikájukkal emeljék az ünnepség fényét. Egyébként az 1960-as években még több cigányzenekar is volt Tiszaújlakon, de lassan kihaltak a muzsikusok, már csak két-három zenészt tudok összeszedni a júliálisra.

A nemzeti ünnepek megtartása mellett nemrég bérbe vettünk egy épületrészt, ahol teleházat és könyvtárat szeretnénk kialakítani. Folyamatban van a helyiségek rendezése, a megyei KMKSZ-irodától pedig már kaptunk könyveket.

A társadalmi szervezetek sorában ugyancsak szólnunk kell a történelmi egyházakról is.

– Gyülekezetünk mintegy 800 lelket számlál – tájékoztat Sipos József, a Tiszaújlaki Református Egyházközség lelkipásztora. – Az egyháztagság nem gyarapszik, de nő a templomlátogatók száma. Bárka címmel újságot adunk ki, működik az ifjúsági miszszió, hetente tartunk bibliaórát, vasárnap iskolát szerveztünk a gyermekek számára, folyik a hitoktatás (jelenleg mintegy hatvan gyerek látogatja a vallástanórákat), beindult a felnőtt konfirmáció, most pedig a házaspárok felé fordulunk, egyházi szemmel fogunk velük elbeszélgetni a házaséletről. Nemrég megalakult az egyházi zenekar, s a diakóniai munkáról sem felejtkezünk el, a Dorcas segélyszervezet révén kilenc gyülekezeti tag kap negyedévente élelmiszer- és ruhasegélyt.

A templomban bevezettük az elektromos padfűtést, felújítottuk az épület belsejét, beszereltettük a templomi hangtechnikát, s díszkivilágítás működik az Isten háza körül. Most következhet a parókia felújítása, a távolabbi tervek között pedig ott szerepel egy gyülekezeti ház felépítése.

– Mintegy 600 főből áll az egyházközségünk, s átlag 70-80 gyülekezeti tag látogatja az istentiszteleteket – mondja Gajdos Attila görög katolikus parochus. – Nyaranta egyházközségi kirándulásokat szoktunk szervezni, részt veszünk az ifjúsági találkozókon. 2000 körül bevezettük a templomba a gázfűtést, három éve kicseréltük a padokat és felújítottuk a kerítést. Az utóbbi hét év folyamán kívül-belül felújítottuk a parókiát, gondot jelent viszont, hogy míg "papíron" már az egész épületet visszakaptuk, még csak a felét használjuk, mert a másik felében van egy lakó, aki vitatja, hogy valóban parókia volt-e az ingatlan. Már évek óta pereskedünk. A Nagyszőlősi Járási Bíróság után a Lembergi Fellebbviteli Bíróság is nekünk adott igazat, ám a lakó nem nyugodott bele a döntésbe, így most Kijevben, a Legfelsőbb Bíróság előtt van az ügy.

A római katolikus gyülekezet mintegy hétszáz főt számlál, s átlagosan 150-160-an látogatják a vasárnapi miséket – magyarázza Stéfán Sándor, az egyházközség volt gondnoka. – Hetente kétszer, szerdán és vasárnap látogat ki hozzánk Nagyszőlősről, a Ferenc-rendi missziótól Lengyel Donát szerzetes pap, hogy megtartsa a miséket, illetve foglalkozzon a gyermekekkel (rajta kívül két vallástanár tartja a hittanórákat), s természetesen a nagy ünnepeken is felkeresi Tiszaújlakot, hogy akkor se maradjanak istentisztelet nélkül a hívek.

Már úgy tíz éve működik a Karitász-csoport, melynek tagjai karácsonykor és húsvétkor használt ruhákból, illetve élelmiszerekből álló szeretetcsomagokat osztanak szét a rászorulók között. Az utóbbi öt év során rendbe hoztuk a plébániát, nemrég pedig újrafestettük a tornyot, újra cseréltük a toronytetőt, és beszereltük a villanyharangozót.

Most pedig röviden mutassuk be Tiszaújlak magyar tannyelvű közoktatási intézményét, a Széchenyi István Középiskolát (rajta kívül egy ukrán középiskola is működik a nagyközségben).

– Az iskolát – a régi, lepusztult tanintézet helyén – a Széchenyi István Jótékonysági Alapítvány építette fel, 2006-ban nyitottuk meg az első, majd egy évre rá a második szárnyat – tájékoztat Simon József iskolaigazgató. – Jelenleg 195 diákunk van, s tizennégyen tanulnak a 11. osztályban, de eddig még csak egy végzős jelezte, hogy nekivág az emelt szintű érettséginek. A tavalyi 25 végzős közül is csak egy volt diákunk tanul tovább felsőfokú tanintézményben (konkrétan az Ungvári Nemzeti Egyetemen), s kilencen folytatják a tanulmányaikat a különböző szakközépiskolákban, míg korábban négy-öt volt végzősünk is felvételt nyert a felsőoktatási intézményekbe, tehát az új vizsgarendszer, sajnos, nálunk is visszafogta a továbbtanulási kedvet.

Kedvezőbb a helyzetünk az anyagi felszereltség terén. Van két informatikai szaktantermünk modern számítógépekkel, s további öt berendezett szaktantermünk – biológia (interaktív táblával), kémia, magyar nyelv és irodalom, ukrán nyelv és irodalom, illetve történelem – fogadja a diákokat. Most készül az angol nyelv szaktanterem, jövőre van tervbe véve a matematika, a fizika és a földrajz szaktanterem kialakítása, s egy külön interaktív osztályunk is működik az iskola területén, interaktív táblával. A KMPSZ-től kaptunk két kivetítőt, illetve egy házimozirendszert, s emellett négy tévékészülék és ugyanennyi DVD-lejátszó áll a rendelkezésünkre...

És hogy mi a helyzet a településfejlesztés terén?

– Három és fél kilométer hosszan kicseréltük a villanyvezetékeket, három utcában betonágasokkal váltottuk fel a fa villanyoszlopokat, két, leaszfaltozott mellékutcában feltöltöttük a gödröket, a többi mellékutcában pedig kavicsrétegek leterítésével igyekszünk eltüntetni a kátyúkat – magyarázza Kilb József polgármester. – Az ukrán középiskola új épületének a felépülésével "megörököltük" a tanintézet két régi épületét, az egyikben művelődési házat, a másikban pedig nyugdíjasklubot alakítunk ki. És hogy a sportéletről is szóljunk, az 1960-as-1970-es években az Ukrán Köztársasági Bajnokságban szerepelt a Tiszaújlaki Fafeldolgozó Kombinát futballcsapata, s bár azok az idők már elmúltak, az elmúlt idényben a felnőtt labdarúgócsapatunk a második, az ifjúsági csapat pedig az első helyet nyerte el a járási bajnokságban...

Végezetül pedig ejtsünk néhány szót Tiszaújlak neves szülötteiről. Itt látta meg a napvilágot Steinberger Sarolta, Budapesten végzett szülész-nőgyógyász, Tomasovszky Lajos vegyész, főiskolai tanár, Vékony Antal költő, író, Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színésznő, illetve neves költőnk, Vári Fábián László. S bár nem itt született, ám a Tisza menti nagyközségben él és alkot Kolozsvári László festőművész, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának az alapító tagja, a nagy távolságok, a tágas panoráma folytán az emberben különleges benyomást keltő alföldi tájak, illetve a tiszaháti, Latorca menti életképek megörökítője.

elem