Nem tiltakozhat, akiről díjat neveznek el...

2009. december 11., 09:00 , 465. szám

Minap érkezett a hír, miszerint Goldschmied József, a budapesti Égtájak Iroda programigazgatója december 5-én Fodó Sándor Kárpátaljai Magyar Nívódíjat kapott. Azután "az igazi" Kárpáti Igaz Szóból az is kiderült, hogy az elismerés neve másként Fodó Sándor Közösségi Díj.

Mint megtudtuk, a Kárpátaljai Magyar Nívódíjakat az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) osztja ki évente számos kategóriában, s hogy ezen díjakat a kárpátaljai és az összmagyarság jeles alakjairól nevezték el: például Kovács Vilmosról, Egán Edéről, Drávai Gizelláról. A legmeglepőbb választás kétségtelenül a már említett közösségi díj esetében történt, amelynek névadója nem más, mint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító elnöke.

Meglehet, a fiatalabbak és a politika iránt kevésbé fogékonyak nem értik, mi a meglepő abban, ha közéletünk egy neves alakjáról díjat neveznek el. Szerencsére még sokan emlékeznek arra, hogy az UMDSZ egykori alapítói s mai vezetői miként hagyták cserben a Fodó Sándor által alapított érdekvédelmi szervezetet, a KMKSZ-t, miként tették egyszer s mindenkorra lehetetlenné a kárpátaljai magyarság egységes fellépését, miként indítottak ellenjelöltet Fodóval szemben az 1994-es parlamenti választásokon a KMKSZ testületi döntése ellenére, miként távolították el őt puccsszerű mesterkedésekkel - távollétében! - az általa életrehívott UMDSZ elnöki székéből.

Sajnos azok, akikről díjat neveznek el, általában nem tudnak tiltakozni nevük felhasználása ellen. Így az UMDSZ-nek sem tilthatja meg senki, hogy még holtában is kihasználja Fodó Sándort. Az ember legfeljebb újból és újból megdöbbenhet azon, hogy a politikusok cinizmusának valóban nincs határa, ami esetünkben abban nyilvánul meg, hogy a szégyen legkisebb jele nélkül használják fel annak az embernek a nevét, akit életében éveken keresztül pocskondiáztak gátlástalanul. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy ez az ízléstelenség már nem fokozható tovább, nagyon is téved, hiszen a díj egyik kitüntetettje nem más, mint az a Tóth Mihály, aki 1994-ben ellenfeleként indult a választásokon, és aki törvénytelenül elfoglalta helyét az UMDSZ elnöki posztján...

zzz/m