Márciusi vetélkedők

2010. március 12., 09:00 , 478. szám

Március 6-án Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében ismét számos diákot megmozgató vetélkedők zajlottak: a 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában az iskola néhai matematikatanárának, Terebesi Viktornak tiszteletére szervezett matematikai emlékverseny vette kezdetét, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) épületében megyei kémiavetélkedőre került sor.

A Terebesi-matematikaverseny kezdetén az ifjú matematikusokat dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a KMF elnöke, Borbély Ibolya és Szilágyi Lajos szervezők, a pedagógusszövetség elnökségi tagjai, valamint a rendezvényre az anyaországból évente rendszeresen idelátogató Terebesi Katalin, Terebesi Viktor özvegye köszöntötte.

A megmérettetésen 4-6. osztályos tanulók vettek részt. Az írásbeli feladatokat a résztvevőknek 60 perc alatt kellett megoldaniuk. A feladatok összeállítói az Ukrajnában elfogadott állami tanterv alapján írt tankönyveket, illetve a tanmenetnek megfelelő fejezeteket és témákat vették figyelembe.

Az összesített pontszámok alapján a zsűri a következő döntést hozta: 4. osztály: 1. Benedek Violetta (Nagydobronyi Középiskola), 2. Kacsur Balázs (Beregszászi 4. Sz. Középiskola), 3. Árgyelán Amanda (Aknaszlatinai Középiskola), 5. osztály: 1. Szanyi M. Sándor (Nagydobronyi Középiskola), 2. Szakállas Nikolett (BMG), 3. Balogh Barbara (Nagydobronyi Középiskola), 6. osztály: Márkus Noémi (Bátyúi Középiskola), 2. Gliva Ferenc (Bátyúi Középiskola) és Molnár Hajnalka (BMG), 3. Csicsó András (Nagydobronyi Középiskola), Oláh András (Vári Középiskola) és Iván Dávid (Gáti Középiskola).

Nem sokkal később a főiskolán kezdetét vette a kémiavetélkedő. Elsőként Orosz Ildikó köszöntötte a versenyzőket és kísérő tanáraikat, szólva arról, hogy a kémia az egyik olyan tudományterület, mely az idők során jelentősen hozzájárult az emberiség életének megkönnyítéséhez. Ugyanakkor némelyik kémiai találmány és annak felhasználása számos veszélyt rejt magában. Ilyen veszély pl. jelen világunkban a nehezen vagy szinte egyáltalán nem bomló anyagok okozta környezetszennyezés. A jövő kémikusainak – akik egyike talán a versenyen részt vevő diákok közül kerül ki – egyik feladata éppen ennek a problémának a megoldása. A KMPSZ elnökének köszöntő szavait követően üdvözölte még a versenyzőket Komonyi Éva főszervező, a főiskola kémiatanára is, aki ismertette a terembeosztást és a verseny menetét.

A vetélkedőn 8-12. évfolyamos tanulók vettek részt. A líceumok és gimnáziumok tanulói az általuk átvett tananyag alapján összeállított külön feladatsorokkal vettek részt a versenyen.

A főiskola tanárai által értékelt tesztek alapján a következő eredmények születtek: 8. osztály: 1. Hidi Erika (Nagydobronyi Középiskola), 2. Katona Nikolett (Nagydobronyi Középiskola), 3. Maljar Viktória (Beregszászi 4. Sz. Középiskola) és Kopasz Vivien (Beregszászi 4. Sz. Középiskola). 9. osztály: 1. Fejes Ferenc (Nagydobronyi Középiskola), 2. Szanyi Barbara (Nagydobronyi Középiskola), 3. Rehó Dóra (Ungvári Drugeth Gimnázium). 10. osztály: 1. R. Benedek László (Nagydobronyi Középiskola), 2. Szenykiv Mónika (Aknaszlatinai Középiskola), 3. Katona Anikó (Nagydobronyi Középiskola). 11. osztály: 1. Balog Péter (Nagydobronyi Középiskola), 2. Szanyi Bettina (Nagydobronyi Középiskola), 3. Kopasz Gyula (Beregszászi 4. Sz. Középiskola). Gimnáziumok VI., líceumok I. osztálya: 1. Nagy Renáta (Nagyberegi Református Líceum), 2. Híres Lajos (BMG), 3. Orosz Dénes (Nagyberegi Református Líceum). Gimnáziumok VII., líceumok II. osztálya: 1. Kohut Gergely (BMG), 2. Gőczi Tímea (Munkácsi Szent István Líceum), 3. Gerzsenyi Edina (BMG). Gimnáziumok VIII., líceumok III. osztálya: 1. Misák Krisztina (Nagydobronyi Református Líceum), 2. Bárdos Dávid (BMG), 3. Fejes Norbert (Ungvári Drugeth Gimnázium).

fzs