Húsvéti szokásaink

Zengjen mennyen, földön öröm, hálaének...

Az elmúlt évtizedek változásai a húsvétot sem kerülték el: vannak olyan ünnepi tradíciók, melyek mára kimentek a divatból, helyettük más szokások terjedtek el, miközben megváltozott az ünnepi asztal is.

Amikor kislány voltam, már hajnali négy órakor kezdtek hozzánk jönni a locsolózó kisfiúk – meséli a 84. életévét taposó salánki László Lenke. – A nagyanyám kétszáz-háromszáz tojást is meghímezett nagypéntek este, s engem is ő tanított meg hímezni tizenkét éves koromban. Többféleképpen díszítettük a tojásokat. Megfőztük a hagyma héját, amitől szép bordó színűre változott a víz, s ebben a vízben főztük meg a tojásokat, hogy pirosak legyenek. Ha meg viasszal akartuk ékesíteni a tojásokat, viaszt kértünk a méhészektől, majd egy kicce nevű eszközzel megmelegített viasszal virágos meg kacskaringós mintákat hímeztünk a még meleg főtt tojások héjára. A kicce egy üreges farúd, melybe egy rézdrótot tettünk, s ennek a kiálló végével díszítettük a tojásokat. Rozmaringszárat is hímeztünk a tojásra, s a rozmaringszár által határolt mezőbe beleírtuk viasszal annak a kislánynak a nevét, aki a tojást adta a fiúknak. Végül pedig ezüst- vagy aranyporral bedörzsöltük a mintákat, melyek csak úgy ragyogtak. Olykor a piros tojásokat is meghímeztük viasszal, így színes alapon csillogott a minta.

Kislány koromban még csak az úri gyerekek locsoltak meg kölnivel, s ők rövidebb verset mondtak, mint a parasztgyerekek. A legények meg húsvét második napján hatan-nyolcan összefogózkodtak, dalolva járták reggeltől a falut, úgy tértek be a lányos házakhoz. Szokás volt még a kúti vízzel való lelocsolás, megesett, hogy a barátnőimmel együtt felmenekültünk az egyik szomszédunk padlására, hogy le ne locsoljanak a legények, akik ha láttak elmenni az utcán egy fiatal nőt, rázúdítottak egy veder hideg vizet. Lassan viszont már a falusi legények körében is divatba jött a kölnivel való meglocsolás. Húsvét harmadnapján pedig régen a lányok öntötték le kúti vízzel a házuk előtt elszekerező férfiakat.

A gyerekek ma már nem értékelik a hímes tojást, inkább kell nekik a csokitojás, a csokinyuszi meg a pénz – magyarázza a 72 éves, ugyancsak salánki Homoki Jolán. – A mai fiatalok pedig már pászkát (húsvéti kalácsot) sem készítenek, hanem megsüttetik azt a pékségben, a sonkát meg sokan a boltban veszik. Sokfelé már a tojásokat sem hímezik, hanem többnyire mesefigurákat ábrázoló, mintás műanyag lapocskákat vásárolnak, azzal díszítik a hímest.

Régen nagyobb pászkás kosarat vittünk szentelni, mint most. Nagy, kétfülű fás kosárba raktuk a pászkát, a szál főtt kolbászt, a nagypéntek este megfőzött sonkát, a főtt tojást, a vajat, egy egész tyúkot, az üveg bort, a túrót, a tormát, a sárga túrót meg a töltött kakast. Egyesek egy tálca süteményt is vittek szentelni. Alig bírtuk cipelni a kosarat. A sárga túró úgy készül, hogy nagyszombaton odatesszük a tejet forralni, egyúttal felverünk 15-20 nyers tojást, s amikor forrni kezd a tej, hozzáöntjük a tojást. Lassan kavargatjuk az egészet, miközben összetúrósodik a tej, s van, aki sóval, van, aki vaníliás cukorral ízesíti a keveréket. Mikor összetúrósodik a tej, tüllbe töltjük, gömböt formázunk belőle, s megvárjuk, míg másnapra kicsöpög belőle a lé. Ezzel készen is van a sárga túró. A töltött kakast pedig úgy készítjük, hogy lenyúzzuk a levágott kakas bőrét, beletöltjük a fonnyasztott rizst, 15 főtt tojást, 10 nyers tojást, a kockára vágott kakas-aprólékot meg a mellehúsát, valamint a petrezselymet. Az egészet megfőzzük, utána szalonnadarabkákkal megtűzdeljük, és kisütjük. De visszatérve a szentelésre... Régen kézzel hímzett, kivarrott terítővel takartuk le a pászkás kosarat, de ma már csak gyárilag készült kendővel. A pászka és maga a kosár is kisebb, s csak annyit teszünk bele az ünnepi ennivalókból, amennyit a templomból való hazamenetelünk után elfogyasztunk.

Régente porhanyós süteményeket készítettünk, túrósat, lekvárosat, diósat, a krémesekre nem is gondoltunk. Az utóbbiak csak az 1960-as években jöttek divatba. Ami pedig a locsolást illeti, a legények annak idején vízipuskát is készítettek fából, s azzal messziről is le tudtak spriccelni minket, lányokat. De hát már ez is elmúlt.

Mezőkaszonyban szintén nagy hagyományai vannak húsvét ünneplésének. Petneházy István nosztalgiával emlékezik vissza a régi időkre: a fiúk-lányok már napokkal korábban lázasan készülődtek, várták a húsvétot. Az ünnep előtt szigorúan betartották a negyvennapos böjtöt, aztán húsvétvasárnap végre asztalra került a sonka, melyhez tojást és céklát főztek, valamint tormaszósszal ízesítették. Mezőkaszonyban húsvétkor cigányzenekarok járták a falut. Húsvéthétfőn elmaradhatatlan esemény volt a húsvéti bál, melyen cigányzenekar húzta a talpalávalót. A lányok annak örültek, ha minél több locsolójuk volt, a fiúk meg egymással versenyeztek, ki tud minél több lányt meglocsolni és minél több hímest összeszedni. Emlékezetes maradt az 1945. évi húsvét, amikor egyáltalán nem lehetett se parfümöt, se rózsavizet kapni, ezért a fürdéshez illatosítóként használt fenyőtablettákat oldottak fel a fiúk és a fenyőillatú vízzel jártak locsolózni... Kota Rozália volt a leghíresebb tojásfestő a faluban, művészi szépségű mintákat festett, ezért minden férfi büszke volt arra, ha kapott tőle egy hímest.

Mártonyi Magdolna máig emlékszik arra, hogy gyerekkorában nagypénteken csak pattogatott kukoricát és kútvizet fogyasztottak. A gazdasszonyok ezen a napon főzték meg a sonkát a házikolbásszal együtt, a sonka vizében főzték meg a tojást, mely így különlegesen finom ízt kapott. Aznap sütötték a cipót is, melyet fonattal és a tésztába rajzolt mintával díszítettek. Elmaradhatatlan volt az ünnepre a tyúkhúsleves csigatésztával, a tejfeles paprikás nagycsigával, a töltött káposzta. Az utóbbi években már fasírtot és rántott húst is készítenek. Régebben finom diós, lekváros, mákos, túrós "kőttes kalácsot", sőt rizskásást is sütöttek. Ennek a finomságnak a több mint félévszázados receptje a következő: két decinyi rizst egy liter tejben megfőzünk, két evőkanálnyi cukor hozzáadásával. Miután kihűlt, négy tojássárgáját, három-négy csomag vaníliás cukrot adunk hozzá, majd jól elkavarjuk a rizst. Felverjük a négy tojásfehérjét, és összekeverjük a rizzsel. Meleg vízben megmosott mazsolát is keverünk hozzá, majd az egész masszát ráhelyezzük a tepsibe a kőttestésztalapra. Mikor megsült, fel kell szeletelni, és miután langyosra hűl, lehet is fogyasztani.

Mezőkaszonyban nagy hagyományai voltak a tojásfestésnek is. A lányok már januártól megszedték a hagyma piros haját, melyet húsvét előtt tíz nappal enyhén langyos vízben áztattak be, nagypénteken pedig megfestették vele a húsvéti tojásokat. Nemcsak egyszerű piros tojásokat festettek, hanem mintásokat is: a petrezselyemlevelet vagy a virágot a tojásra helyezték és harisnyadarabba kötötték bele a tojást, melyet tíz percig főzték a hagymahajas lében. Ezután hideg vízbe tették, hogy ne legyen nagyon törékeny, leszedték róla a selyemharisnyát és a virágot. Magdolna ma is fest hímes tojást, sőt a kisolló hegyével szőttesmintákat is karcol a hímesre. A régi mezőkaszonyi locsolózási szokás az volt, hogy három–öt fiú elment a lányos házhoz, s míg az elöl levők egy-egy szép húsvéti verssel kicsalogatták a lányt az udvarra, a hátul levő hirtelen leöntötte őt egy fél vödör vízzel. Az a lány, akit nem locsoltak meg a fiúk a vödörből, vénlány marad – mondogatták Mezőkaszonyban.

Nagydobronyban különösen érdekes szokás, hogy virágvasárnap reggel szalagokkal feldíszített zöldágat tesznek a lányos házak kapujára általában a nagyszülők vagy a szülők, ami húsvétig ott is marad. Ebből is tudják a legények, hogy hol laknak a lányok. Általában 12-13 éves korig rakják ki a lányos házak elé, a nagyobb lányok lakhelyét már nem jelzi zöldág.

Máig élő hagyománya van a tojáshímezésnek is a faluban. Hidi Anitától, a Nagydobronyi Hímes Néptáncegyüttes művészeti vezetőjétől – aki tanulmányozta a helyi néprajzi jellegzetességeket – megtudtuk: "Nagydobronyban érdekes hagyományai alakultak ki a tojásfestésnek. 1956-tól csíkos tojásokat festettek körülbelül 5-6 évig, utána jöttek a mintás tojások. Eleinte lóhere-, cseresznye-, szamócamintákat festettek, majd divatba jöttek a virágrajzolatok. Ma minden családnak megvannak a jellegzetes mintái: tulipánvirág, kalocsai minták, árvácska, búzavirág, szegfű stb. A csokitojások az utóbbi évtizedben visszaszorították a hímes tojást, de vagy két éve újra divatba jött a hagyományos, az idén is annyi rendelése van a festőknek, hogy alig tudják teljesíteni. Elsősorban a kisfiúknak adnak hímest meg csokitojást a lányok, a nagyobbak legfeljebb a festett tojást fogadják el. A keresztgyerekeknek adni szoktak négy hímest, két kacsa- és két tyúktojást, hozzá vagy egy tábla csokit, vagy pénzt; de egyébként a locsolóknak Nagydobronyban nem adnak pénzt."

Varga Sándor helyi történelemtanár és néprajzkutató elmondta: "Nagydobronyban is nagy lelkesedéssel locsolják a fiúk a lányokat. A kisfiúk délelőtt járnak, verset mondanak és hímest vagy csokitojást kapnak. Délután három órától a nagyobb fiúk csoportokba verődve járnak a lányos házakhoz, őket már leültetik a megterített asztalhoz. A locsolás ekkor már másodlagos, a lányok egyre kevésbé szeretik a nagy "kölni-bódulatot". Az ünnephez hozzátartozik a terített asztal. Húsvétkor az ételek alapja a sonka, fontos a rétes és a kalács. De ez is változik, az újabbfajta ételek és krémes sütemények is elmaradhatatlanok ma már."

S vajon élnek-e még a népszokások manapság a városokban? Munkácson a 69 éves Gáti Irénke nénit kérdeztük meg. "Húsvétkor a munkácsi magyarok felekezettől függetlenül templomba mennek – mondja a hölgy. – Az egyik tradicionális szokás az ételszentelés. Kora reggel kosárban visszük a templomba az ünnepkor szokásos ételeket. Ezeket többnyire bent a templomban szenteli meg a pap, de előfordult, hogy erre kint, a templom körül került sor. Nagyon szép, bensőséges ez a szertartás. Úgy vettem észre, hogy itt, Munkácson egyre többen térnek vissza az ételszentelés tradíciójához, ami örvendetes, hiszen ez azt jelenti, hogy erősödik az emberek hite.

A megszentelt ételt aztán a család hazaviszi, majd helyet foglalnak az asztal körül és együtt fogyasztanak abból. Az évtizedek múlásával is elmaradhatatlan étel természetesen mi más lehetne, mint a sonka, a főtt tojás, a sajt, a pászka. A pászkát a háziasszony általában egyedül szokta elkészíteni, de természetesen vannak, akik már nem hódolnak a pászkasütésnek, inkább boltban vásárolják meg ezt a finomságot. Sajtból általában kétfélét szoktak Munkácson készíteni: a sárgatojásos sajtot, valamint az egyszerű, ún. túrós sajtot. A tradicionális ital a szentelt bor, de természetesen a kornak és háznak megfelelően más italok is terítékre kerülnek.

A húsvét természetesen elképzelhetetlen a húsvéti tojás nélkül. Nálunk, Munkácson a régi készítési technikákhoz tartozik a hagymahéjas főzés, van még a viaszos módszer, de persze különféle festékeket is bevetnek. A testvéremnek az unokája nagyon szép csokrot szokott készíteni az ünnepre: a csokor alapja a barka, erre vannak felakasztgatva a hímes tojások, melyekből a locsoló kedvére választhat. Modern korról lévén szó, a csokitojások is elmaradhatatlanok.

Azt hinné az ember, hogy egy olyan városban, mint Munkácson, már nem hagyomány a locsolkodás. Pedig nagyon is az: a magyaroknál, akár kertes házban éljenek, akár panellakásban, húsvét másnapján jönnek-mennek a locsolkodók. A tiszta vízzel való locsolás már sajnos kiment a divatból, most a kölnivíz meg a dezodor dukál. A versek azonban elmaradhatatlanok! Álljon itt egy vers, mely Munkácson igen gyakran szokott elhangzani:

Szálljon mindig szent békesség, boldogság e házra,

Egyetértés, szent egyezség legyen az áldása.

Ma is húsvét nagy ünnepén, szeretettel, titkon,

S Jézus lelke, áldó lelke ide is benyisson.

Hogy e házra, szép városba mindenüvé járjon,

Síró szemre, fájó szívre mindig itt rátaláljon.

Szebb napokat, jobb napokat hozzon majd e házra,

Szeretettel, békességgel szálljon áldás rája!

A verset követően természetesen tojásosztás következik, majd a vendégeket illik asztalhoz invitálni: ekkor megkínáljuk őket a templomban megszentelt étellel, itallal, s ez jó alkalom arra, hogy az emberek egymással békességben elbeszélgessenek – különösen, ha "messze földről" érkezett a locsolkodó.

lm, bj, bzs, fzs