A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének közgyűlése

2010. április 2., 10:00 , 481. szám

Március 26-án került sor Munkácson a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének közgyűlésére. A Himnusz eléneklését követően Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a közgyűlésen jelenlévő Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, valamint a választmányi tagokat, majd megtartotta elnöki beszámolóját. Az elmúlt év politikai tevékenysége kapcsán elmondta: a járási szervezet tevékenyen készült az idei helyhatósági választásokra, melyet bizonytalan időre elnapoltak. A szervezet felkészülése azonban nem állhat le: előbb-utóbb a helyhatósági választásokra sor kerül, s nagyon fontos, hogy a munkácsi járási magyarságban addig tudatosítsák azt, miért érdekük magyar pártra, magyar képviselőkre szavazni.

Az elmúlt év folyamán négy elnökségi ülésre és egy közgyűlésre került sor. A tagság alakulása kapcsán elhangzott: az elmúlt évben a taglétszám 559 fővel növekedett, 97 tag halálozott el. Jelenleg a középszintű szervezet soraiba 5891 fő tartozik. Pozitívum, hogy a KMKSZ tagsága majdnem minden településen növekedett – a legjobban Munkács városában 604 fővel. Így a munkácsi városi szervezetnek már 1773 tagja van.

A középszintű szervezetnek az elmúlt évi tevékenysége kapcsán Gulácsy Géza a vízumigényléshez szükséges támogató nyilatkozatok kitöltésével kapcsolatos munkáról szólt, megemlítve, hogy eddig összesen 2316 kérelmet továbbítottak. Ebből 2008-ban 619-et, 2009-ben 1396-ot, ez évben pedig március elejéig 301-et (a legtöbbet, 1381 kérelmet Munkács városából).

Gulácsy Géza beszámolt még a különböző pályázatokon való részvételről, ami által számos alapszervezet és oktatási intézmény támogatása vált lehetővé. Néhány konkrétum: támogatásban részesítették a munkácsi magyar könyvtárat, lehetővé tették a szernyei házasságkötő terem és az izsnyétei iskola sporttermének felújítását. Támogatták a munkácsi nyugdíjasklub megalakulásának 20 éves évfordulóját méltató ünnepség megszervezését. Sikerült pályázatot nyerni több műkedvelő együttes – a barkaszói tánccsoport, a derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttes, a rákosi citerazenekar, valamint a munkácsi magyar iskola gyermektánccsoportjának – támogatásához. A munkácsi magyar iskolának komoly pályázati támogatást nyújtottak a belső homlokzat és a csatornarendszer teljes felújításához. A teleházrendszerben sikerült biztosítani a működéshez szükséges internetszolgáltatást. A Munkácsi Középszintű Szervezet a lehetőségek szerint időről időre használtkönyv-csomagokat adományoz egyes falusi könyvtáraknak. A munkácsi körzetben 36 kérdezőbiztos végzett közvéleménykutatást, melynek során 360 személyt kérdeztek meg.

A járási szervezethez tartozó nyolc alapszervezet összesen 32 kulturális rendezvényt tartott, és részt vettek minden, a megyei szervezet által szervezett kulturális rendezvényen. Végezetül Gulácsy Géza ismertette az elnökség döntését a jövőbeli pályázati támogatásokról: ennek keretében a csongori és az izsnyétei iskola, valamint a KMKSZ Derceni Alapszervezete és a munkácsi nyugdíjasklub részesül majd támogatásban.

Kovács Miklós elnök beszédében elsőként a helyhatósági választásokról szólt. Mint mondta, azok elmaradása is jól példázza, milyen kiszámíthatatlan körülmények között kell a KMKSZ-nek dolgoznia, s a legjobbat kihozni a helyzetből. A KMKSZ tevékeny munkát fejtett ki, hogy felhívja a magyar szavazók figyelmét a választások fontosságára. Az elnök hangot adott azon nézetének, hogy bár a választások elmaradtak, a "Magyar ember magyar pártra szavazzon" kampány továbbra sem veszíti el értelmét, a választások bekövetkeztéig időtálló, és a választmány tagjainak azon kell dolgozni, hogy tudatosítsák ennek jelentőségét. Az elnök kifejtette gondolatait a lezajlott ukrajnai, valamint az április 11-én kezdődő magyarországi választásokkal kapcsolatban, szólva arról, mennyiben befolyásolhatják az események a kárpátaljai magyarságszervezetek sorsát. Mint mondta, a jövőt illetően most lehetetlen bármit is pontosan ígérni, megjósolni. Az ukrajnai eseményekről szólva mindenesetre biztatónak nevezte a Tabacsnyik-féle oktatási tervezetet, mely megvalósulása esetén a magyar oktatás helyzetét is pozitívan befolyásolhatja. Kovács Miklós megosztotta még gondolatait az új hatalom jövőbeli politikai kormányzásával kapcsolatban, majd beszámolt a Kárpátaljai Megyei Tanács március 26-i elnapolt üléséről. Ennek háttere az, hogy ukrajnai viszonylatban páratlan módon – ugyanakkor az ukrán jogrendszer által törvényesen – megfosztottak mandátumától tizennégy, korábban a frakcióját elhagyó és a hatalomhoz átállt BJUT-os képviselőt. Ez lehetőséget teremthet az erőviszonyok megváltozására a megyei tanácsban. Mint az elnök elmondta, a KMKSZ célja egyelőre az, hogy a jelenleginél kedvezőtlenebb pozíciói ne alakuljanak ki, de természetesen megkeresés esetén nyitott a tárgyalásokra.

Fakász Valéria, az ellenőrző bizottság elnökének beszámolóját követően a jelenlevők hozzászólásai, észrevételei, kérdései következtek. Szóba került többek között a derceni menekülttábor ügye. Fodor István, a KMKSZ Derceni Alapszervezetének elnöke, járási tanácsi képviselő tartott tájékoztatást a közelmúlt eseményeivel, köztük a Dercen és Fornos határában lezajlott tüntetéssel kapcsolatban. A szónok a már megszüntetett pósaházai menekülttábor példáján illusztrálta, milyen következményekkel járna egy újabb menekülttábor létrehozása, mely az egészségügyi és közbiztonsági problémákon kívül jelentősen megterhelné a járási költségvetést is. Talán nem utolsósorban ez a szempont játszik közre abban, hogy a Munkácsi Járási Tanács sem támogatja a menekülttábor létrehozását. Fodor István taglalta a tábor jövőjével kapcsolatos lehetséges alternatívákat, szólva arról, hogy járási képviselőként a lakosság véleményét osztja és képviseli, egyben felkérte a választmányt, hogy támogassák a két településen élők tiltakozását a tábor megnyitása ellen.

F. Zs.