Az EU ódzkodik az ukránok vízummentességétől

2010. április 16., 10:00 , 483. szám

Nem tudott megállapodni Ukrajna és az Európai Unió (EU) a kidolgozás alatt álló társulási megállapodás politikai fejezetének három pontjáról - jelentette be április 7-én az Európai Parlament külügyi bizottságának ülésén Hugh Mingarelli, az Európai Bizottság (EB) Európai szomszédságpolitika direktorátusának vezérigazgató-helyettese.

"A politikai dialógus terén három pont marad nyitott. Az első nyilvánvalóan Ukrajnának a tagsági perspektíva megadására vonatkozó kérése. A második Ukrajnának az a kérése, hogy rövidebb időn belül vezessük be a polgárok szabad mozgását... Viták vannak továbbá a partnerország területi egységének és szuverenitásának biztosítására vonatkozó elvek megfogalmazásában is" - mondta.

Az EB-tisztségviselő jelezte, hogy a politikai fejezetről folytatott tárgyalások néhány héten belül lezárulhatnak. Mingarelli ugyanakkor rámutatott, hogy Ukrajna EU-tagságának perspektívája ma nincs napirenden, habár Ukrajna európai államként s bizonyos követelmények teljesítése esetén igényt formálhat a tagságra a jövőben az EU Szerződésének 49. paragrafusa értelmében.

Ami Ukrajna vízummentességének kérdését illeti, annak a szakember szerint az Európai Bizottságban kell eldőlnie, ahol a tagországoknak kell állást foglalniuk arról, milyen gyorsan mehet végbe az átmenet a vízummentes rendszerre. Mint hozzátette, az EU javaslata e tekintetben az, hogy vegyék figyelembe a vízummentes rendszert, de csak hosszú távú perspektívaként.

Ami az ukrán területi egység és szuverenitás biztosítására vonatkozó kérést illeti, az EB képviselője jelezte: az EU nem nyújthat ilyen garanciákat külső partnereinek.

Ukrajna és az EU 2007 márciusában kezdték meg a tárgyalásokat az új keretmegállapodásról, a szabadkereskedelmi övezet kialakításáról pedig 2008 februárjában indult párbeszéd. A 2008. szeptember 9-i Ukrajna-EU csúcstalálkozón döntés született arról, hogy az új szerződés a társulási megállapodás elnevezést viseli majd, s magában foglalja a szabadkereskedelmi övezet létrehozására vonatkozó rendelkezéseket is.

szcs