Aknaszlatinára került a Bolyai-vándordíj

Bolyai-iskolák találkozója

2010. április 23., 10:00 , 484. szám
A találkozó résztvevői

Idén Aknaszlatinán találkoztak a Kárpát-medence Bolyai nevet viselő iskoláinak küldöttségei: hat anyaországi gimnázium és szakközépiskola (Budapestről, Kecskemétről, Mosonmagyaróvárról, Ócsáról, Salgótarjánból, Szombathelyről), illetve három határon túli: a vendéglátó Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola mellett a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum Erdélyből és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium a Vajdaságból.

A Bolyai nevet viselő iskolák példaértékű találkozóit 2002-ben, Bolyai János születésének 200. évfordulóján az ócsai gimnázium diákönkormányzatának vezetői kezdeményezték. Az első rendezvényre alapították a házigazdák a Bolyai-vándordíjat, melyet a találkozók nyertes diákjai vihetnek magukkal és őrizhetnek egy évig. Az ócsai találkozón jelen lévő hét iskola igazgatója megállapodott abban, hogy minden évben más-más színhelyen találkozót szerveznek a diákoknak. Így 2003-ban Kecskeméten, 2004-ben, Budapesten, 2005-ben Marosvásárhelyen, 2006-ban Salgótarjánban, 2007-ben Mosonmagyaróváron, 2008-ban ismét Ócsán, 2009-ben Szombathelyen került megrendezésre a találkozó. Az aknaszlatinaiak 2004-ben a budapesti, a zentaiak pedig 2005-ben a marosvásárhelyi találkozón csatlakoztak a rendezvénysorozathoz, ahol ünnepélyes keretek között került sor egy hosszú távra szóló együttműködési megállapodás megkötésére.

Idén a diákokból és kísérőtanárokból álló 7 fős csapatok négy napig élvezték a kárpátaljai bányásztelepülés vendégszeretetét. Április 14-én, szerdán érkeztek meg a vendégek. Az ismerkedést követően másnap reggel volt a hivatalos megnyitó az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola udvarán, ahol Sóbányi Imre, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének tiszteletbeli elnöke, dr. Szenes György, a Bolyai Iskolák Szövetségének elnöke, a Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium igazgatója és Benedek Imre, a vendéglátó iskola igazgatója szólt a résztvevőkhöz. Ezután megkoszorúzták az iskolában nemrég felállított Bolyai-emléktáblát. A találkozó résztvevői előbb Aknaszlatina nevezetességeivel ismerkedtek, különösen nagy élmény volt sokuk számára a helyi művészeti iskolában, valamint a katolikus óvodába tett kirándulás. A diákok izgatottan várták a vetélkedőt, amely folytatása volt az említett iskolák között még októberben elkezdett háromfordulós matematikaversenynek. A mostani vetélkedőn négy feladattal kellett megbirkózniuk a csapatoknak: rajznagyítással (Erkel Ferenc arcképének egynegyedét kellett duplájára nagyítaniuk, majd a négy megnagyított részből összeállított teljes portrén fel kellett ismerjék az ábrázolt személyt), az általános műveltséget mérő, valamint a Bolyaiakkal és az iskolákkal kapcsolatos kérdésekre alapozott kakukktojás-feladatok és mozaikjáték megoldásával, valamint végül logikai feladatok megoldásával mérhették össze tudásukat és tehetségüket a diákok.

A vetélkedő után Técsőn a résztvevők megnézték a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatának Csehov-egyfelvonásosokból összeállított kitűnő előadását. Másnap kárpátaljai kirándulás következett, érintve Európa közepét, a két Tisza összefolyását, a Tatár-hágót, a bukoveli síparadicsomot, ahol idén április végén is lehet síelni. Koszorút helyeztek el a Tatarivban lévő magyar katonatemetőben.

A rendezvény csúcspontja volt a gálaműsor, melyet megtisztelt jelenlétével többek között Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, valamint a Kárpátaljai Megyei Tanács Oktatási Bizottságának elnöke és Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere is. A csapatok kisfilmekkel, diavetítéssel mutatták be iskolájukat és a várost, ahonnan érkeztek, illetve eredeti, ötletes műsorukkal megpróbálták a hallgatósághoz közelebb vinni a két nagy matematikus, Bolyai Farkas és János szellemi örökségét.

A gálaesten a házigazda iskola is kitett magáért gazdag, változatos programjával. Az első osztályosok népi gyermekjátékokat mutattak be, majd felcsíki táncok következtek a Nefelejcs táncegyüttes előadásában. Avasán Nikolett és Mészáros Szergej Krisztián saját koreográfiájú báli táncot mutattak be, volt keringő, a tizedikes fiúk pedig rapeltek. Mitru Barbara népdalt énekelt, Neharaseva Szvetlána bemutatta cirkuszi artistákkal vetekedő hajlékonyságát. A diákok mély átéléssel játszott színdarab segítségével nyújtottak betekintést a két erdélyi matematikus zseni életébe. Az aknaszlatinai diákok tornacsapatának tagjai a Bolyaiak tiszteletére mértani idomokat, majd a Bolyai nevet formázó alakzatokat mutattak be.

A káprázatos, közel négyórás gálaműsor végén dr. Szenes György, a Bolyai Iskolák Szövetségének elnöke bejelentette, hogy a háromfordulós matematikaverseny és vetélkedő eredményeként az aknaszlatinai csapat nyerte a Bolyai-vándordíjat, majd átadta a győzteseknek a serleget. A házigazda iskola igazgatója, Benedek Imre azt is bejelentette, hogy az iskolaigazgatók döntése alapján a következő, 10. jubileumi találkozó Zentán lesz, valamint azt, hogy a budapesti Bolyai-iskola idén 125. évfordulóját ünnepli, aminek apropóján decemberben az évi egyszeri találkozókon felül újra találkoznak majd az említett intézmények küldöttségei.

Szombaton a Vereckei-hágó és a szolyvai emlékpark érintésével indultak haza a vendégek.

Badó Zsolt