A Matadortól a Munkácsi Nyugdíjasklubig

Interjú Boruzs Bélával

2010. április 30., 10:00 , 485. szám

A Munkácsi "Életet az éveknek" Magyarul Beszélők Nyugdíjasklubja tavaly ősszel új vezetőt választott Boruzs Béla személyében, aki komoly zenészmúltra tekint vissza, s manapság is gyakran megpendíti a hangszer húrjait. Az alábbiakban zenészi pályájáról, valamint klubvezetői feladatairól beszélgettünk vele, egyben bemutatva kicsit az általa vezetett nyugdíjasklubot is.

- Hogyan kezdődött zenészi pályája?

- Hogy valakiből zenész legyen, először is szeretnie kell a zenét. Nálam ez nem volt probléma. Nyolcadik osztály után, miután a zeneiskolában is végeztem hegedű szakon, megpróbáltam felvételizni Ungvárra a zeneművészeti szakközépiskolába. Akkor ez nem sikerült, mivel elbuktam az orosz nyelv- és irodalomvizsgán. Ekkor bánatomban a hegedűről áttértem a gitárra. Matl Ottó, Matl Péter szobrászművész édesapja lett a mentorom, aki ekkoriban a magyar iskolában tanított, s meghívott az iskolában általa alapított zenekarba. Velük játszottam egy ideig, majd az idősebb fiúk elhívtak magukkal esküvőkre zenélni. Hát így indult a zenei karrierem. Később jött a beatkorszak. Ennek kapcsán nevezetes esemény volt számunkra az 1963-64-es év: ekkor alapítottuk meg ugyanis Kárpátalján - sőt talán egész Ukrajnában - az első beatzenekart, mely a Matador nevet kapta: három gitáros, egy dobos, egy orgonista és egy szaxofonos alkotta a csapatot. Példaképünk a Beatles-együttes volt.

- A Szovjetunióban hagyományosan ellenségesen szemléltek minden, az "imperialista" világból érkező kulturális hatást. Nem okozott a beatzenekar létrehozása önöknek problémát?

- Ekkoriban a rendszer lazított valamit a gyeplőn, csak kisebb problémáink voltak. A legnagyobbat talán a hosszú haj jelentette: a munkácsi rendőrség ifjúsággal foglalkozó osztályának képviselője, egy hölgy többször is elkapott bennünket a városban, s kötelezett a hajunk levágatására. Az angol szövegeket is rossz szemmel nézték, így igyekeztünk magyar szövegeket használni, melyekbe meglepő módon nem kötöttek bele. Aztán be kellett vonulnom hároméves katonai szolgálatra. Ez azért is emlékezetes számomra, mivel magyarként részt vettem az 1968-as csehszlovákiai invázióban.

- Hogyan élte át az 1968-as csehszlovákiai bevonulást?

- Éppen az utolsó szolgálati évemet töltöttem T-62-es harckocsizóként, amikor az események elkezdődtek. A rádióban hallottuk, hogy az országban valamilyen reformok kezdődtek, de pontosan senki nem tudott semmit. Először úgy nézett ki, hogy a szovjet vezetés még támogatja is Dubcekéket, de egy idő után Csehszlovákia kapcsán már röpködtek a "fasiszta" és "imperialista" jelzők is. 1968. május 6-án aztán riadóztattak bennünket, két éjszakát töltöttünk teljes felszerelésben, amíg megkaptuk a riadóparancsot. Ezután következett Dubcek és Brezsnyev nevezetes találkozója Ágcsernyőn a szovjet-magyar-csehszlovák hármas határnál. Ott egyezmény született a két vezetés között, hogy a szovjet csapatok bevonulhatnak Csehszlovákiába a június-július folyamán tartandó "Duna" fedőnevű hadgyakorlat lebonyolítására. A hadgyakorlatot követően a szovjet csapatok elhagyták a csehszlovák államhatárt, de augusztusban már mindenki érezte, hogy valami történni fog. Augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka aztán bevonultunk Csehszlovákiába, ahol a lakosok először nyugodtan fogadtak bennünket, majd mikor rájöttek, hogy megszállóként érkeztünk, ellenségessé vált a légkör. Először az ellenállás még csak demostrációban nyilvánult meg, később már komoly fegyveres összetűzések is voltak. Poprádon pl. az asszonyok gyermekeikkel végigfeküdtek a hídon, és nem engedték át a tankokat. A belügyi egységeknek kellett őket onnan egyenként elrángatni. Ezt követően bevonultunk a városközpontba, ahol az utat két óriási, vasbeton elemekkel megrakott Tátra teherautó zárta el. A tankoknak ez persze meg sem kottyant, félretolták a teherautókat az útból, de ebben a pillanatban mintegy vezényszóra a csehek minden irányból kövekkel, üvegekkel, vasdarabokkal kezdtek el bennünket dobálni. Én fent ültem a toronyban, s nem úsztam meg ép bőrrel, halántékon találtak, rögtön le is szédültem. Voltak lövöldözések, merényletek is. Egy alkalommal az oszlopunknak elfogyott az ivóvize, és a lajtos kocsi elindult, hogy ezt pótolja, ám a csehszlovák ellenállók géppisztollyal szitává lőtték a kocsi vezetőjét és a kísérő katonát. Sok katonatársunknak az idegei bizony felmondták a szolgálatot. Volt olyan eset, amikor az egység katonáinak filmet vetítettek, s az egyik négycsövű Silka légvédelmi páncéloson szolgáló kiskatona "bekattant" és szitává lőtte a vetítővásznat. Nagy nehezen beférkőztek hozzá a tank alatti vészkijáraton, megfékezték, majd elmegyógyintézetbe vitték.

Istenem, mit kerestünk mi ott, ez a nagy kérdés? Mi, egyszerű kiskatonák nagyon jól tudtuk, hogy semmi keresnivalónk ott, az az ő hazájuk. De parancsot teljesítettünk, melynek megszegése súlyos büntetést vont volna maga után.

- Mi történt a leszerelés után?

- Akkorra már a Matador együttes átalakult Aelitává, melyben már nekem nem volt helyem. Később a részvételemmel megalakítottuk a Viktória együttest, mellyel jártuk a megyét. Kezdetben kisebb probléma volt a Viktória névvel, mivel a kultúrosok ezt az angol királynő nevével azonosították. Én úgy igyekeztem magamat kivágni, hogy ez a győzelmet szimbolizálja. Ekkoriban már létezett a szovjet rock, de a kor szellemében nem lehetett anélkül koncertezni, hogy a programba valamilyen hazafias témájú dalt ne tettek volna bele.

A Viktória együttes később azért bomlott fel, mert ketten kiléptek, és elmentek Magadanba zenélni. Sokat nélkülöztek, állomásokon aludtak, de végül befutottak. Mehettem volna én is velük, de közben megnősültem, és fontosabb volt számomra a család. Az esküvőmet követően a vendéglátóiparban, valamint lakodalmakon zenélve kerestem meg a kenyérre valót. De ez is csak addig volt kifizetődő, amíg el nem jött a diszkókorszak. A sors akaratából azonban újból találkoztam a mentorommal, Matl Ottóval, aki a kultúrházban működő, Bartos József vezette zenekarban dolgozott. Hozzájuk csatlakoztam, sok szép koncertet adtunk.

- Hogyan lett a nyugdíjasklub vezetője?

- Matl Ottó vezette a nyugdíjasklub zenekarát is, melybe szintén betársultam. Így kerültem először kapcsolatba a nyugdíjasklubbal, majd 2001-ben korkedvezménnyel nyugdíjba mentem, s a klub teljes jogú tagja lettem. Matl Ottó később áttelepült Magyarországra, s rám bízta a zenekar vezetését. Miután pedig tavaly októberben az addigi klubvezető, Polyák Éva lemondott, a tagság engem választott elnökké. A helyettesem Fazekas Sándor, ügyvezetőnk Balogh Klára, a titkár Klucsik Klára, pénztárosunk Hacskajlo Ilona.

- Milyen terveik voltak, vannak, s mit sikerült megvalósítani?

- A megválasztásom óta eltelt fél évben még nem sok mindent sikerült megvalósítani. Terveink viszont voltak és vannak. A nyugdíjasklub a Pákh-házban működik, kéthetenként tartjuk összejöveteleinket, melyeken a közel 60 tagból általában 30-35 ember szokott részt venni. A jövőben viszont szeretnénk különböző szakkörökkel, kikapcsolódási lehetőségekkel gyakrabban idecsábítani a tagokat. Jelenleg asztalitenisz szakkörünk működik, de szeretnénk még más köröket - pl. karaokee - is szervezni. Ezenkívül szeretnénk felújítani a könyvtárszobát, amely teljesen tönkrement. A könyvtár kb. 2500 kötetét a Pákh-család egyetértésével át is vittük a KMKSZ munkácsi könyvtárába. A helyiség most elég romos állapotban van, de már ki lett cserélve a vízvezetékcső, s most készülünk a betonozásra. Ifj. Pákh Sándor felajánlotta, hogy állja ennek költségeit. Ha ez a helyiség elkészülne, lényegesen kitágulhatna a tagság mozgásköre, hiszen itt több kikapcsolódásra - sakk, dáma, kártya stb. - lenne lehetőség, s akár hetente találkozhatnánk. Szeretnénk, ha a klubnak lenne egy magyar, ukrán és orosz nyelvű honlapja, mely kitágítaná a kommunikációs lehetőségeket. A zenekart jelenleg csak négyen - Petrusevics Roland, Balogh Klára, Lomikovszki Igor és én - alkotjuk, de szeretnénk bővíteni. Gitárosunk van, dobost is találnánk. Legnagyobb szükségünk egy billentyűsre lenne. Működik a kórusunk is Fazekas Sándor vezetésével, ők is gyakran szerepelnek különböző rendezvényeken. Megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről, jeles napokról és évfordulókról, a tagság minden negyedévben batyubál keretében felköszönti a születésnaposokat. Rendszeresen részt veszünk a Técsői Arany Ősz Kórustalálkozón, a Beregszászi Zenésztalálkozón, valamint Munkácson a Nemzetiségek Találkozóján. Gyakran járunk külföldre. Ez év május 14-17-e között Apajra (Magyarország) készülünk egy kistérségi találkozóra, ahol a zenekarunk is fellép.

- Hogyan, milyen keretekből tudnak működni?

- Tagdíjból, magánszemélyektől kapott adományokból, pályázatokból. Például a klubhelyiség felújítására és a működéshez szükséges műszaki cikkek beszerzésére sikeresen pályáztunk a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának a KMKSZ által lebonyolított továbbpályáztatási programjában.

Fischer Zsolt