Asztély a perec sütéséről volt híres

Ha Beregszászt elhagyva, déli irányban hajtunk tovább az ukrán–magyar határ felé vezető műúton, hat kilométer megtétele után egy 658 lelkes kisközségbe, Asztélyba érünk, mely hosszú évtizedekig csendes kis falunak számított, míg csak az Asztély–Beregsurány határátkelő 1988-as megnyitása meg nem növelte az államhatár, illetve az onnan Beregszász felé tartó gépkocsiforgalmat.

A település nem tekint vissza olyan hosszú múltra, mint megannyi Árpád-kori kárpátaljai község. Elsőként egy 1378-ban, az Anjou-dinasztiából származó I. (Nagy) Lajos uralkodása idején megfogalmazott oklevélben találkozhatunk a helység nevével, s a több mint 600 éves okmányból megtudhatjuk, hogy a falu akkoriban a Macsolai család birtoka volt. A XIV. század végén, valamint a XV. század során pedig a helység a Búlcsúi, az Újhelyi, a Tarnóczy, a Mathuznai, a Perényi és a Telegdi famíliák uradalmai részévé vált. A Mohács után Magyarországra rászakadó "török világ" aztán itt is véget vetett a békés évszázadoknak, a Tokaj felől 1566-ban erre átvonuló tatárok három házat felgyújtottak, ám a vörös kakas felröppenésének hírére egybesereglő falusiak megakadályozták, hogy az egész települést elemésszék a felcsapó lángok. Ugyancsak a XVI. században történt, hogy a protestáns tanok hirdetése nyomán Asztély is reformátussá vált, ám a híveknek sokáig nem volt templomuk, s a gyülekezet a Beregsurányi Református Egyházközség

fiókegyházaként működött. 1729-ben azután a hitközség önálló anyaegyházzá vált, 1763-ban felújították rozoga fatemplomukat, 1829-ben pedig kőtemplomot emeltek, mely ma is fogadja az istentiszteletek alkalmából a híveket.

A község 56 lakosa vett részt az első világháborúban, közülük kilencen hősi halált haltak, míg a második világháború frontjain öten estek el. Összehasonlíthatatlanul nagyobb érvágást jelentett viszont a sztálini terror: a szovjet megszállók 1944 őszén 61 munkaképes korú férfit deportáltak a Gulagra, s az elhurcoltak kétharmada – 43 lélek – sohasem láthatta viszont faluját.

A község polgárai a szovjet éra évtizedeiben – a Nagybaktai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomáshoz tartozó hét másik község lakóihoz hasonlóan – részben a mezőgazdasági nagyüzem földjein dolgoztak, részben a közeli Beregszász gyáraiban helyezkedtek el, sokan pedig a határ két oldalán, a beregsurányi és asztélyi földeken létrehozott, több száz hektárt kitevő Barátság-kertben kaptak munkát. A birodalom összeomlását követő gazdasági válság azután megannyi munkahelyet megszüntetett, így sok asztélyi lakos is máról holnapra állás nélkül maradt. Egy részük azóta elhelyezkedett az újrainduló vagy újonnan alakuló üzemekben, ám a munkaképes lakosság közel fele ma is a határ túloldalán keresi meg a kenyerét: a férfiak a különböző építkezéseken dolgoznak, míg a nők a közeli magyarországi falvakban vállalnak mezőgazdasági idénymunkát. Az utóbbi időben pedig mind többen vágnak bele a nagybani zöldségtermesztésbe, s a szabadföldön, valamint a fóliaházakban megtermelt uborkájukat és paradicsomukat adják el a konzervgyáraknak, illetve a hágókon túlról érkező viszonteladóknak. Emellett sokan foglalkoznak szarvasmarhatartással és sertéstenyésztéssel is.

A falut 1958-ban a közeli Macsolához csatolták, s csak 2003-ban nyerte vissza önállóságát.

– Az elmúlt időkben nagyon sokat fejlődött a falu – tájékoztat Nagy Anikó polgármester, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke. – Az önállóság első éveiben még nem volt községházánk, a tanácsi alkalmazottak a községi könyvtár egy picinyke szobájában szorongtak. Azután elhatároztuk, hogy felújítjuk a régi felcseri rendelő romos épületét, mely addigra olyan rossz állapotba került – beszakadt a tető, a helyiségek mennyezete –, hogy sok szakértő is úgy nyilatkozott: ennek buldózer kell, a lakosság viszont összefogott, és közmunkában helyreállítottuk az épületet. 2007-ben már beköltözhettünk az első, felújított szobába, a következő év folyamán pedig a többi három helyiség újjávarázsolása is befejeződött, s ma már kulturált körülmények között fogadhatjuk az állampolgárokat.

A másik nagy tervünk volt a művelődési ház felépítése, a macsolai központú közös községi tanács ugyanis 1995-ben visszaadta a református gyülekezetnek a volt parókiát, mely sokáig kultúrházként működött, s így Asztély klub nélkül maradt. A 2000-es évek derekán viszont önerőből belevágtunk az építkezésbe, 2008-ra tető alá hoztuk az épületet, a magyarországi, Komlói Polgármesteri Hivatal, valamint a Beregsurányi Görög Katolikus Egyházközség támogatásával pedig befejeztük a belső tér kialakítását, s a következő esztendő májusában megnyitottuk a művelődési házat. Sikerült találnunk egy nagyon talpraesett, tevékeny klubvezetőt, Somogyi Szilviát, egy táncművész házaspár hölgy tagját, aki korábban – férjével, Barnával együtt – öt évig a Kárpátaljai Népi Együttes táncosa volt. Első lépésben, 2009 júniusában, a Balatonszárszói Néptáncegyüttessel együtt szerveztek egy egyhetes kézműves-, néptánc- és magyar harcművészeti tábort, mely igen jól sikerült, ezt követően pedig létrehozták a helyi Kék Ibolya Néptáncegyüttest, s folyamatosan megszervezik a szüreti, farsangi, nőnapi, illetve Valentin-napi bált, az anyák napja, illetve a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett ünnepségeket.

2006-ban felavattuk a Szent István-szobrot, Elek István helybeli fafaragó alkotását, a következő esztendőben pedig kibővítettük – illetve az egyik mellékutcában, ahol addig nem volt, kiépítettük – az utcai közvilágítást. Kaviccsal feltöltöttük két mellékutca kátyúit. Bevezettük a földgázt az óvodába, felépítettük a gyermekintézmény kazánházát, felújítottuk a mellékhelyiséget, a vízvezeték-, illetve a csatornarendszerét, s miután 2009 júniusában a jégeső megrongálta az óvoda tetejét, új tetőt kapott a gyermekintézmény terasza, és új cserepekkel cseréltük fel a meghibásodott régieket. Majd ugyanezen év decemberében – karácsonyi ajándékként – játszótéri elemeket adtunk át az óvodának. Emellett pedig két kilométer hosszúságban kivájtuk a sok helyütt már szinte teljesen feltöltődött vízelvezető árkokat.

2006-ban még csak egy elavult számítógép állt a rendelkezésünkre, ma azonban már öt komputerünk van. 2007-ben pedig megoldódott a szemétszállítás kérdése, a Bereg-Vertikál Kft. gépjárműve hetente elszállítja a hulladékot.

Amúgy a Beregszászi járásban Asztély kapja a legkevesebb állami támogatást, ugyanis bevételeink 75 százalékát magunk teremtjük elő a jövedelemadóból (közte a helybeli vállalkozók adójából), a földadóból, valamint a tanácsi földek bérleti díjaiból. Több magyarországi testvértelepülésünk is van, egyikükkel, Beregsuránnyal együtt 2009-ben közös pályázatot nyújtottunk be egy sport-, illetve egy kézművestábor megrendezésére. A pályázatot megnyertük, s a múlt év nyarán Beregsurányban le is bonyolítottuk a két tábort, melyen – a magyarországiak mellett – 54 asztélyi gyermek vett részt.

– Mit tud mondani a KMKSZ-alapszervezet munkájáról?

–A szervezet 2003-ban jött létre, s azonnal felvállalta a község önállósodásának az elősegítését, a KMKSZ megyei vezetése pedig kezdettől fogva támogatott bennünket tervünk megvalósításában. Emellett 2008-ban magyar női és férfi népviseleteket kaptunk tőlük, s folyamatosan támogatnak bennünket a falunapok, illetve az idén az anyák napi ünnepség megrendezésében is. Megalakulásunkat követően a magyarigazolványok elkészítésében való közreműködésünk volt az első nagyobb munkánk, közben a temetőben felállítottuk a sztálini lágerek áldozatainak az emlékművét, jelenleg pedig a schengeni vízumok kiállításához szükséges támogató nyilatkozatok elkészítésében veszünk részt. Rendszeresen megtartjuk a március 15-i, illetve a sztálini terror áldozatainak tiszteletére megszervezett ünnepségeinket. A községi tanács és a KMKSZ szervezésében lebonyolítottuk az anyák napi rendezvényünket, most pedig a KMKSZ megyei vezetésétől támogatást kaptunk a Szent István-szobor környezetének a rendezésére.

Ami a terveket illeti... Régen az asztélyiakat pereceseknek nevezték, mert nagyon értettek a perecsütéshez, híresek voltak e péksüteményeikről, s amikor Horthy Miklós, Magyarország kormányzója községünket is útba ejtette, a helybeli asszonyok – falunk Beregsurány felé eső végében – perecekből font diadalívet emeltek a tiszteletére. Az a tervünk, hogy újjáélesszük e péksütemény készítésének a hagyományát, s perecfesztivált rendezzünk a közeljövőben. Emellett pedig emléktáblát szeretnénk elhelyezni elemi iskolánk falán a több mint ötven évig itt tanító, közszeretetnek örvendő tanárházaspár, a néhai Csajkovics Ferenc és Margit tiszteletére.

– Az elemi iskolában jelenleg 16 gyermek tanul, szemben a valamikori hatvannal, de sajnos, igencsak lecsökkent a születések száma – magyarázza File Erzsébet iskolaigazgató. – A gyermekekkel három főállású és egy óraadó pedagógus foglalkozik, s növendékeink a Beregszászi Magyar Gimnáziumban, illetve a Beregszászi 3. Számú Középiskolában tanulnak tovább. Az iskolabútorok Hollandiából származnak, a Stichting Freundehelp Oekraine (Baráti Segítségnyújtás Ukrajnának Alapítvány) ajándékaiként jutottunk hozzájuk, s ugyancsak ők támogatták tavaly a nyílászáróink cseréjét. Bevezettük a gázfűtést, kialakítottuk a benti mosdót, kiépítettük a vízvezeték-hálózatot, felújítottuk a csatornarendszert, elvégeztük a több mint 80 éves épület belső tatarozását, az idén pedig kicseréltük a padlók linóleumburkolatát. Van egy jól felszerelt konyhánk, melybe új hűtőszekrényt és edényeket kaptunk a járási oktatási osztálytól, szemléltetőkkel is jól el vagyunk látva, elsősorban a KMPSZ-nek, illetve magyarországi szponzorainknak köszönhetően. Könyvtárunk pedig megannyi kötetet kapott ajándékként a KMPSZ-től, valamint a Celldömölki Református Egyházközségtől. Szükség lenne még az épület külső újravakolására, az egyik osztály padlózatának a felújítására, továbbá számítógépekre, mert jelenleg csak egyetlen elavult s már nem is működő komputerrel rendelkezünk.

– Gyülekezetünk 403 főből áll – tájékoztat Somi Ferenc, az Asztélyi Református Egyházközség jegyzője. – Lelkészünk, Nagy János Beregszászból látogat ki hozzánk, szerdán és vasárnap tart istentiszteletet, pénteken bibliaórát. Ugyancsak ő foglalkozik a konfirmandusokkal, míg a hittanórákat Derceni Katalin vallástanár vezeti le, a vasárnap délutáni ifjúsági foglalkozásokat pedig Kiss Bertalan, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség munkatársa tartja. Az egyházi rendezvényeknek – az istentiszteletek kivételével – a parókia ad helyet, melyet 1995-ben kaptunk vissza romos állapotban, s a gyülekezet önerőből végezte el az épület külső-belső felújítását, az ajtók és ablakok cseréjét, a helyiségek újrapadlózását, a gázfűtés, valamint a víz bevezetését. Öt éve pedig, nyaranta, minden esztendőben ifjúsági és gyermektábort szervezünk a parókia területén, melynek foglalkozásait a lelkész, a hitoktató, valamint több, a rendezvény munkájába bekapcsolódó presbiter vezeti le. 1994-ben, majd 2006-ban – önerőből, közmunkában – felújítottuk a templom külsejét, 1994-ben az épület belsejét, 2003-ban pedig a Kárpátaljai Református Egyházkerület anyagi támogatásával újítottuk fel a templom támpilléreit. A tornyunkban valaha két harang lakott, ám a II. világháború során az egyiket leszerelték, és elszállították hadiipari célokra, így jelenleg csak egyetlen harang kondul meg, hogy elbúcsúztassa a halottainkat, s istentiszteletekre hívogassa az élőket.

Lajos Mihály