Alkotmányellenes a 2011 márciusi időpont
A Régiók Pártjának az önkormányzati választások októberi megrendezésével kapcsolatos elképzeléseit látszik alátámasztani az Alkotmánybíróság minapi döntése, amellyel alkotmányellenesnek mondta ki a helyhatósági választások 2011 márciusi egyidejű országos lebonyolítását, pontosabban bizonyos jogszabályrészeket nyilvánított annak, amelyek a választások dátumáról rendelkeznek.
A testület ugyanakkor alkotmányosnak nyilvánította azt a 2010 márciusi jogszabály-módosítást, amely a korábbi 4 helyett öt évben határozta meg a Krími Legfelsőbb Tanács, valamint a helyi önkormányzatok és polgármesterek, tanácselnökök megbízatási idejét. A bíróság döntését egy saját korábbi állásfoglalásával indokolta, amelyben az állampolgári jogok megsértéseként értékelte az önkormányzati választások elhalasztását vagy nem a törvények által megszabott határidőknek megfelelő lebonyolításukat. A szóban forgó jogszabály-módosítás kiegészítő rendelkezései tartalmazzák azt a kitételt, hogy a 2006 márciusában, vagy az azt követő időközi helyhatósági választásokon mandátumhoz jutott képviselők és településvezetők megbízatása a 2011. március 27-i választásokon megválasztottak hivatalba lépésével szűnik meg.
szcs