Werbőczy földjén

2010. július 9., 10:00 , 495. szám
Az 1944-es elhurcoltak emlékműve a református templom udvarán

Az Árpád-kor első évszázadaiban a Feketepatak földjének nevezték Ugocsa vármegye egész északnyugati részét, melyen a későbbiekben három település jött létre: Verbőc, Salánk és Feketepatak (bár a hagyomány szerint az 1241-1242-es tatárjárás után keletkezett Salánknak volt egy elődje, Bacsófalva, mely teljesen elpusztult a mongol invázió során). Verbőc nevével – Vrbeuch formában – elsőként egy 1251-ben, IV. Béla uralkodása idején kiállított oklevélben találkozhatunk, s a községet a falun egykor átkanyargó Vrbovac patakról nevezték el (a szláv szó jelentése: ’fűzfával benőtt hely, füzes’). Ám e vízfolyásnak ma már nyomát sem találjuk, a lakosság ugyanis lecsapolta a településen átfolyó patakokat, köztük a Vrbovacot is, nehogy áradások alkalmával elöntsék a település kisebb-nagyobb részeit.

1251-ben IV. Béla alkancellárjának, a Hontpázmány nemzetségből származó Achilles pécsi püspöknek adományozta a községet, miután az előző tulajdonos, Márk fia Péter magtalanul hunyt el, s a birtok visszaszállt a koronára. A püspök halála után Verbőc továbbra is a Hontpázmány nemzetség kezén maradt, míg csak a XV. század elején meg nem szerezte azt a Beregből Ugocsába áttelepült Kerepeczy család, melynek második nemzedéke már az új birtok után nevezte el magát, így lett Werbőczy vezetéknevű Barla fia Osvát legidősebb gyermeke, István, aki 1458-ban látta meg a napvilágot a nemesi família verbőci kúriájában, s nem mindennapi karriert futott be. Az 1490-es, majd az 1501-es országgyűlésen már a köznemesség szóvivőjeként és vezéreként politizált, később ítélőmester, királyi személynök, országbíró, majd nádor, a király után az ország második számú vezetője lett. Az egyre erősödő török fenyegetés árnyékában nemegyszer teljesített diplomáciai feladatokat, Rómában a pápai udvar méltóságaival, Velencében a dózséval, Wormsban és Nürnbergben a német-római birodalmi rendi gyűlés képviselőivel tárgyalt az oszmán veszedelem elleni támogatás ügyében, ám a külföld Magyarország iránti érdektelensége miatt nem ért el sok sikert. Főműve pedig – mellyel évszázadokra ismertté tette a nevét – nem más, mint a híres Hármaskönyv (teljes latin nevén: Tripartium opusjuris consuetudinarii inclytt regni Hungariae), melyben összefoglalta és rendszerezte a magyar feudális szokásjogot, s 1517-ben, Bécsben ki is nyomtatta a könyvet. Leányai mellett csak egy fia született, Imre, unokájával, Gergellyel pedig fiágon ki is halt a család, leányágon viszont nem, s Erzsébet nevű lányától származott Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hitvese.

De térjünk is vissza Verbőc történelméhez. 1703-ban, a Rákóczi-szabadságharc első évében húsz helybeli lakos állt be a Nagyságos Fejedelem Cum Deo pro patria et libertate (Istennel a hazáért és a szabadságért) feliratú zászlai alá, s harcolta végig becsülettel a nemzeti függetlenségért vívott küzdelmet. Másfélszáz év múltán, 1848-ban pedig 52 verbőci polgár csapott fel nemzetőrnek, s többségük a következő esztendőben a betörő orosz csapatok ellen vívott kárpáti harcokban tett bizonyságot a haza iránti hűségéről. A községben nem felejtkeztek el a hajdani hősökről, s a későbbiekben is tovább akarják őrizni az emléküket. A levert szabadságharcot követő 1867-es kiegyezés utáni fél évszázad a békés fejlődés jegyében telt el, melynek csak az első világháború 1914-es kitörése vetett véget, Trianon pedig ezt a színmagyar falut is elszakította Magyarországtól. A XX. század két világégése jelentős veszteségeket okozott a falunak, a legnagyobb érvágást azonban Verbőc esetében is a hírhedt "málenykij robot" jelentette: 1944 őszén a sztálinisták 64 helybeli férfit hurcoltak el a Gulagra, akik közül 41-en odahaltak.

A II. világháború után, a szovjethatalom berendezkedése során ebben a községben is létrehozták a kolhozt, melynek működése nem nélkülözte a furcsaságokat.

– 1971-1972 táján történt, hogy a gazdaság vezetősége meg akarta mutatni a felsőbb vezetésnek: mi is olyan szép kukoricatermést tudunk elérni, mint a tiszántúli mezőgazdasági nagyüzemek – meséli Szidor Károly, a hajdani verbőci kolhoz egykori segédüzemének a volt vezetője. – Igen ám, csakhogy nem termett elég tengerink, így aztán megbeszéltük egy szomszédos kolhozzal, hogy málét veszünk tőlük, mellyel a kívánt mértékben feltöltjük a raktárainkat. Több tehergépkocsirakománnyi kukoricát vásároltunk az említett gazdaságtól, s büszkén mutogathattuk a járási és a megyei vezetéstől érkező ellenőröknek, milyen sok tengerink termett. A stiklire sohasem derült fény, adandó alkalommal pedig mi is kisegítettük a másik mezőgazdasági nagyüzemet, málét adtunk el nekik titokban, hogy ők is eldicsekedhessenek a jó kukoricaterméssel...

Most pedig térjünk rá Verbőc és a mostanára vele teljesen egybenőtt Feketepatak jelenére.

– A korábbi években egy szinten mozgott a születések és az elhalálozások száma, ám az utóbbi 2-3 évben többen születnek, mint ahányan elhunynak, tavaly pedig csaknem kétszer annyi gyermek sírt fel a bölcsőkben, mint ahány falubelinket kísértük ki a temetőbe – tájékoztat Stul Pál polgármester. – Ami pedig a lakosság megélhetését illeti, akadnak – bár elég kevesen –, akik a Nagyszőlősi, illetve a Beregszászi Kábelgyárban keresik meg a kenyerüket, a többség viszont a zöldségtermesztésből él. Korábban Feketepatakon a földieper volt a slágernövény, ám már ott is többnyire uborkát, paradicsomot, krumplit termesztenek a gazdák. Nagyon sok fóliaház található a két faluban (Feketepatakon több, mint Verbőcön), akad olyan gazda, aki négy-öt fóliaházban nevelgeti a zöldségeit, a termést pedig a szezon elején nagyobbrészt a hágókon túlról érkező viszonteladók vásárolják fel, bár akadnak termelők, akik a munkácsi nagybani piacra fuvarozzák el – gépkocsival – a zöldségeiket. Június 20-át követően aztán dolgozni kezdenek a konzervgyárak, s a gazdák többsége a Munkácsi, illetve a Beregszászi Konzervgyárnak, kisebb részük a fancsikai Univer Kft.-nek adja el a termését. Korábban a tejet is felvásárolta a nagyszőlősi Delta tejfeldolgozó üzem, ám a cég már három éve nem működik, s azóta a tehénállomány is egyre csökken. Jelenleg mintegy 120 szarvasmarhát tartanak Verbőcön, és ugyanennyit Feketepatakon.

A településfejlesztés terén nem sok mindent tudunk felmutatni, kevés a saját bevételünk, mintegy 70 százalékban állami dotáción vagyunk, s a költségvetésünkből jelenleg egy árva hrivnya sem jut a fejlesztésekre. Persze, amikor van egy kis pénzünk, igyekszünk lépni ez ügyben. Tavalyelőtt részlegesen felújítottuk a községházát, s évek óta tart a verbőci óvoda rendbehozatala, melynek még mindig nem értünk a végére.

Az egybeépült falvakban közös verbőci–feketepataki KMKSZ-alapszervezet működik, melynek Füzesi Klára az elnöke.

– 1994-ben alakult meg alapszervezetünk, s jelenleg 500 főt tesz ki a tagság lélekszáma – magyarázza az elnök. – A feketepataki református templom falán emléktáblát helyeztünk el, a verbőci református templom kertjében pedig emlékművet állítottunk az 1944-es sztálini deportálások áldozatainak a tiszteletére. Megünnepeljük március 15-ét és augusztus 20-át, részt veszünk az anyák napi ünnepségek, valamint a falunapok megszervezésében, 2006-ban, a Verbőci Művelődési Házban megnyílt a teleház, melyben egy évig térítésmentesen lehetett szörfözni a világhálón, 2007-ben – sikeres pályázatunk eredményeként – a községháza előtti téren, a polgármesteri hivatallal közösen felállítottuk Werbőczy István nádor emlékművét, az idei falunap alkalmából pedig ünnepélyes keretek között felavatjuk az új és nagyon szép helységnévtáblákat. Amúgy az idei falunapot lecsófesztiválként szeretnénk megrendezni, lévén, hogy mind a két községben nagyon elterjedt a hagyma-, a paradicsom- és a paprikatermesztés, s lecsófőzési versenyt is tervezünk. Ugyancsak az elképzeléseink közé tartozik, hogy idén augusztusban kirándulást szeretnénk szervezni a KMKSZ-tagság számára, melynek során felkeresnénk a Vereckei-hágót, a beregvári kastélyt, valamint a munkácsi várat.

– Még a hruscsovi érában olyan rendeletet hozott a szovjet állami vezetés, hogy ha egymástól kevesebb mint öt kilométernyire két templomot is fenntart ugyanaz az egyház, akkor az egyiket be kell zárni, így 1961-ben a verbőci református szentegyházat törölték a templomok nyilvántartásából – emlékezik vissza Gönczy Árpád verbőci református gondnok. – Attól kezdve nem tartottak istentiszteleteket a szentegyházban, bár a hívek egészen 1983-ig bejártak énekelni és imádkozni. A felső állami szervek felajánlották a kolhoznak is, meg az általános iskolának is, hogy vegyék birtokukba az épületet (volt olyan terv, hogy tornatermet nyitnak benne), de sem a kolhozelnök, sem az iskolaigazgató nem tartott igényt az Isten házára. 1983-ban azután bezárták a templomot, és orgonateremmé akarták átalakítani az épületet. Összetörték a padokat, hogy színházi üléssorokat helyezzenek el a szentegyház belsejében, ám 1989-ben, a peresztrojka szabadabb légkörében visszaigényeltük és vissza is kaptuk a templomot. Helyreállítottuk az összetört régi padokat, majd 1994-ben elkészíttettük az újakat, elkészült a padló, kijavítottuk a tetőszerkezetet, s átfestettük a tetőt.

A régi parókiát nem szerezhettük vissza, mert azt még a szovjetrendszer idején lebontották, megkaptuk viszont a volt egyházi iskola épületét, s jó ideig ezt használtuk parókiaként. Megpróbálkoztunk a helyreállításával, de már olyan leromlott állapotban volt, hogy végül is 1997-ben kénytelenek voltunk lebontani, s a helyén építettük fel az új parókiát, melyben már otthonra is lelt a lelkipásztorunk, Molnár Zsolt és családja. Emellett itt bonyolítjuk le a legtöbb egyházi rendezvényt, köztük a hittanórákat és a konfirmációi foglalkozásokat is.

– A Feketepataki Református Egyházközségben a különböző egyházi alkalmak (hittanfoglalkozások, bibliaórák stb.) mellett – lehetőségeinkhez mérten – diakóniai munkával is foglalkozunk, betegeket látogatunk, támogatjuk a rászorulókat, például segítséget nyújtunk a gyógyszervásárláshoz, alkalmanként ruhaneműt is osztunk, karácsonykor pedig élelmiszercsomagokat adományozunk a gyülekezet 35 szegény sorsú tagjának – fejti ki Homoki Gábor helybeli lelkipásztor. – A diakóniai tevékenységen kívül 2001 novemberétől működtetjük a Feketepataki "Fenyőfácska" Egyházi Óvodát, ahol a községi tanács fizeti az alkalmazottak munkabérét, az egyházközség állja viszont a gyermekintézmény fenntartási költségeit, s ugyancsak mi biztosítjuk az élelmiszerellátást.

– Öt óvónő foglalkozik a gyermekekkel, jelenleg negyvennéggyel – tájékoztat Homoki Anikó, az intézmény vezetője. – Az egyházi jelleg pedig abban nyilvánul meg, hogy reggelenként közös imával kezdjük a napot, bibliai történetekkel, illetve a nagy egyházi ünnepek (karácsony, húsvét, pünkösd) bibliai alapjaival ismertetjük meg a gyermekeket, énekekre és imádságokra tanítjuk őket.

Lajos Mihály