Legyen divat a "dobronyiasság"

VI. Nagydobronyi Újkrumplifesztivál

2010. július 16., 10:00 , 496. szám
Hagyományos nagydobronyi szobabelső

Hatodik alkalommal rendezték meg július 11-én Nagydobronyban az újkrumpli ünnepét, mely növény termesztésének nagy kultusza van a nagyközségben.

Az idei ünnepség a KMKSZ által adományozott kétnyelvű, a község címerét és első említésének dátumát is tartalmazó falutábla ünnepélyes átadásával vette kezdetét. A táblaavatón Őr Hidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, Soós Kálmánt, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét, Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökét, valamint Mackó Istvánt, az Ungvári Járási Tanács alelnökét. Ezután számba vette a nagydobronyi emberek erényeit és büszkeségre okot kevésbé adó tulajdonságait is, majd így összegezte: "Ez egy rendes, összetartó, sorait záró közösség, ha össze kell fogni, összefog. Nagydobrony református értékeket valló szorgalmas és takarékos emberek által lakott község, ennek tudható be, hogy 850 éve itt vagyunk, és ma is fejlődünk, gyarapszunk."

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszélt a Szövetségnek Szülőföld Alap által támogatott falutábla-akciójáról, melynek célja az, hogy ahol magyar közösség él, azt tábla is jelölje az arra utazók számára. "A KMKSZ ezzel kezdte munkáját 1989-ben, amikor még csak "Velika Dobrony" volt Nagydobrony. Akkor nagy vívmány volt, hogy kiírhattuk a falvaink neveit magyarul is. De az utóbbi években azt tapasztaljuk, hogy az ukrán hatóságok kitaláltak egy trükköt, hogy ne legyen annyira világos, hogy itt magyarok élnek. A magyar neveket elkezdték transzkripcióban írni. Ezért a KMKSZ úgy döntött, hogy amelyik magyar községben a tanács vállalja, hogy kiteszi a kétnyelvű táblát, azok számára biztosítjuk azokat.

A Szövetség azért dolgozik, hogy ahol magyar közösség van, az maradjon meg és mindez deklarálva is legyen."

A kisbíró és a Hidi Anita által felkészített Hímes Táncegyüttes és Virág Táncstúdió invitálták a nagyközség lakóit az újkrumplifesztivál helyszíneire. A középiskola folyosóin Nagydobrony múltját bemutató néprajzi és fotókiállítás várta az érdeklődőket, amelyet Varga Sándor, a középiskola tanára nyitott meg. A kiállításon az érdeklődők megtekinthették a hagyományos nagydobronyi szobabelsőt, amely többek között tükrös komódból, almáriumból, karosládából, bölcsőből, faragott ágyból, asztalból és székekből állt. A kiállítás másik része a hagyományos szőtteseket és a községre jellemző tojáshímzést, valamint Hidi Endre keramikusművész munkáin keresztül a hagyományos nagydobronyi fazekasságot mutatta be.

Csodálatosan illusztrálta a múlt század közepén élt nagydobronyiak életét és viseletét Dincsér Oszkár néprajzkutató 1939-ben és 1943-ban készített fényképsorozata, amelyből 53 kinagyított fényképet állítottak ki a középiskola folyosójának falain. A művészi értékű fotók közül több a Magyar Néprajzi Lexikonba is bekerült.

A Nagydobronyi Középiskola Hímes Táncegyüttese és az Ungvári Gyermek Művelődési Központ Nagydobronyban működő Virág Táncstúdiója, valamint a Nagydobronyi Középiskola énekkara – összesen több mint százan –, Balog László nagyvőfély és a tiszapéterfalvai Kokas-banda segítségével megelevenítettek a színpadon egy már inkább csak az idősek által ismert, régi nagydobronyi lakodalmast. A nagyszámú közönség az előadás végén felállva tapsolta meg a fiatal táncosokat. Orosz Ildikó, a Nagydobronyi Középiskola egykori igazgatója köszöntő beszédében elmondta: "Amikor fiatal pedagógusként elkezdtem a munkámat, nagyon sokan ódzkodtak attól, hogy felvegyék a híres dobronyi népviseletet. Örömmel konstatálom, hogy ez megváltozott. Legyetek büszkék arra, hogy dobronyiak vagytok. Tegyétek divattá a "dobronyiasságot", azt a vitalitást, ami fejlődést jelent... Persze nem kell mindennap ilyen népviseletbe öltözni, de örülnék, ha a konfirmandus lányokon ezt látnám, ahogy Erdélyben ez természetes már."

A futballpályán a fesztivál programjait Őr Hidi László nyitotta meg, aki az idei újkrumpliszezonról szólva elmondta: "A jégverés, a kétszeri víz általi elöntés nem használt sem az újkrumplinak, sem az emberek zsebének. Azonban ez az ünnep alkalom a számvetésre és az újrakezdésre, és a tanulság kézenfekvő: A vízelvezető árkokat ki kell tisztítani, hogy kevesebb legyen a kárunk"– hangsúlyozta.

Szilvási Zoltán polgármester is köszöntötte a megjelenteket, majd kihirdette, hogy a 2000, 2001-es korosztályok számára meghirdetett Újkrumpli Labdarúgó Tornát az ismert futballedző, Fülöp Sándor által felkészített Nagydobronyi Foci Suli csapata nyerte, akik az emléklapok mellé átvehették a KMKSZ elnökétől, Kovács Miklóstól, az egykori aranycsapat több játékosa (Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő stb.) és ismert közéleti személyiségek – például Orbán Viktor miniszterelnök – által aláírt labdát.

Ezt követően a Kokas-banda adott fergeteges koncertet, majd a császlóci kultúrház táncegyüttese és a Császlóci Csicsergő Csajok léptek fel. A helyi középiskola Hímes Táncegyüttesének tagjai még ekkor sem fáradtak el, közel kétórás műsorral szórakoztatták tovább a fesztivál közönségét. A gyerekeket légvár, körhinta, videojátékok és sok egyéb attrakció szórakoztatta. A felnőttek közben ittak-ettek a sátrak alatt, volt sült kolbász, saslik és bográcsgulyás.

A futballpályán az Ungvári Járási Bajnokságban szereplő hazai csapat mérte össze erejét a nevickeiekkel...

A fesztivál keretében zajló röplabdatornát pedig a csapi Jevrotech csapata nyerte.

Az újkrumplifesztivál végül hajnalig tartó utcabállal ért véget.

Badó Zsolt