Nyári szösszenetek

Könnyebbülés

Egy fiatalabb és egy idősebb. Komótosan, kényelmesen dolgoznak az új kerítés megépítésén. A szomszéd utcában. Munkahelyem napi felkeresésének okán reggelente és delente arra visz az utam. A kerítés megalkotása két hete tart. Hát hogyne! Bontás, alapozás. A cementtéglák összeillesztése. Gátló tényező: eső, kánikula, sörhiány. A tulajdonos kilenc-tíz nap után már pöröl. De kenyértörésre nem viszi a dolgot. Mint régebbi ismerős, elsuttogja: az idősebb mester a komája, keményen megfeddni tehát nem ildomos. Meg amúgy rendesen dolgozik. Ha pedig a kerítés összedől... Hát, van kitől számon kérni.

A kerítés végre kész. Csak a díszburkolat, azaz a pattintott kőlapok felrakása hiányzik. De ez is folyamatba "iktatódik".

...Délben. Az utcácska csendes. De azért naponta néhány kocsi áthalad rajta, továbbá több járókelő is. Pláne ebédszünet tájékán. Ez azonban nem zavarja az ifjabbik mestert (segédet?). Áll a járdán. A harmadjában kész garád mellett. És könnyebbül. Fesztelenül. Egyik kezében a könnyebbülés eszközét tartja. A másikban... A másikkal egy mobiltelefont szorít a füléhez. És önfeledten trécsel.

A palánkra pedig azon a helyen csorgatja a "kötőanyagot", ahova ma (vagy holnap?) a maradék kőlemezkéket fogja illeszteni...

Szitálás

Nyári uborkaszezon? Dehogyis! Egyelőre: foci-vb! Lázban ég a fél világ! Eme "járvány" a hatéves Karcsikát sem kerüli el. Ő maga ugyan nem "labdarúg", viszont ezt a sportágat is kedveli. Egyébként úszásra és cselgáncsra jár. Apjával, keresztapjával és nagybácsijával azonban a világbajnokság minden mérkőzését végignézi. Hallgat, figyel, a felnőttekkel együtt szörnyülködik, sopánkodik vagy éppen diadalittasan kiált fel.

...Anyának segédkezik a konyhában. Szívesen. Vállalkozik arra, hogy az ebéd után elmosott és eltörölt tányérokat elrakja a konyhabútor falon függő szekrényébe. Hozza a hokedlit. Egyszerre csak egy tányér helyretételére kap anyai engedélyt. Ő azonban legény a gáton, s azonnal négy laposat pakol egymásra. A tányérhalom emelése közben megbillen. Szerencsére, nem esik baja. Az étkészlet darabjai viszont ripityára törnek a konyha padlócsempéin.

Anya szemrehányása sem marad el:

- Mondtam neked, hogy egyesével! Miért nem vigyáztál?!

Karcsika eltöpreng. Valamilyen elfogadható mentőokon. És felcsillanó szemmel közli:

- Anya, én vigyáztam. Nagyon! Csak ezek a tányérok úgy szitáltak... mint... mint a focilabda ott, a tévében!...

Gerzsenyi András