Nyílt nap a jurtatáborban

2010. július 23., 10:00 , 497. szám

Korhű ruházatot és fegyvereket viselő, XXI. századi "ősmagyarok", kifeszülő íjak és surrogó nyílvesszők, lovon ügető huszárok, a középkort idéző jelmezeket viselő, játékos lovaggá avatáson áteső gyermekek, a történelmi bemutatónak tapsoló közönség – mindez jellemezte a KMPSZ által megrendezett Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor (Salánki Jurtatábor) 2010. július 15-én megtartott nyílt napját, melynek helyszínére jótékony árnyékot borított a Salánki Mikes Kelemen Középiskola épületének hatalmas tömbje (a rendezvényt az idén is az oktatási intézmény területén szervezték meg).

A nyílt nap kezdetén Kész Barnabás történelemtanár, az immár tizenötödik alkalommal lebonyolított tábor vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a meghívott vendégeket, dr. Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, Palotás Józsefet, a Kecskeméti Regionális Felnőttképző Intézet vezetőjét, Barta Józsefet, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökhelyettesét, Berki Károlyt, a KMPSZ irodavezetőjét, továbbá Braun Évát, a Kárpátaljai Megyei Pedagógustovábbképző Intézet munkatársát, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnökét. Ezt követően kifejtette, miszerint az idén, anyagi okok miatt rendhagyó módon, egyidejűleg és azonos helyszínen bonyolították le az említett tábort, illetve az idén Kohut Erzsébet vezetésével tizedik alkalommal megrendezett Kárpátaljai Természetvédelmi és Természetismereti Tábort is (melynek munkájáról következő lapszámunkban írunk). Egyidejű megrendezésük anyagi okokból, kényszerűségből történt, ám végül is így még több érdekes programban vehettek részt a két tábor rendezvényeit egyaránt felkereső gyermekek. Majd bemutatta a Békéscsabai Történelmi Íjászkör, valamint a Salánki Íjászkör honfoglalás kori ruházatot viselő tagjait, akik segítségével ismertette a honfoglaló magyarság viseletét, illetve fegyverzetét.

Mint elmondta, 1100 évvel ezelőtt élt eleink – a többi sztyeppei lovas-nomád, illetve félnomád néphez hasonlóan – csúcsos süveget, hosszú kaftánt, bő nadrágot és díszesen megmunkált bőrcsizmát hordtak. Az előkelők süvegét gyönyörűen megmunkált, ezüst süvegcsúcs ékesítette, s öltözékük fontos részét képezte az öv, melynek veretei jelezték viselője rangját, valamint az övre ráakasztott, kisebb használati eszközeik tárolására szolgáló tarsoly, melynek elülső lapjára az előkelőbb harcosok rézből vagy ezüstből készült, díszes tarsolylemezt erősíttettek. Ugyancsak az övön viselték a közelharc fegyvereit, az enyhén ívelt, egyélű szablyát, a fokost, valamint a buzogányt. Távolsági harcra alkalmazták a hajítódárdákat, a kelevézt, a távolsági harc igazi fegyvere azonban a híres visszacsapó íj volt (reflexíj), mely pihenő állapotában C alakot formázott, felajzáskor azután visszahajlították a szárait, nyilazáskor pedig fordított C alakban görbült meg, s 200-300 méterre röpítette a nyílvesszőt (sőt egy török janicsár egy ízben átlőtte a 800 méter széles Boszporuszt). Összetett szerkezetű volt, markolata és két vége kemény, míg két szára rugalmas fából készült. A különböző részeket enyvezéssel és csapolással erősítették egymáshoz, az erősebb íjakat pedig szarulemezekkel, valamint állati inakkal erősítették meg. Csak a csata előtt ajzották fel, mert készenléti állapotban csupán pár óráig lehetett tartani, később az íj elfáradt, s már nem lőtte ki olyan erővel a nyílvesszőket. Az utóbbiaknak három toll adta meg a stabilitásukat, egy közülük színében eltért a másik kettőtől, ez volt a vezértoll. Amúgy ütközethez készülve, az ősmagyar harcosok bőrpáncélt, bőrsisakot öltöttek magukra, s bivalybőrből készült, kerek pajzzsal is védték magukat az ellenség nyílvesszőitől, kardcsapásaitól.

Az ismertetés közben a két íjászkör tagjai be is mutatták, miként nyilaztak eleink állva, féltérdre ereszkedve, fekve, mozgás közben, illetve hátrafelé. Az ellenséges hadsorok elleni első támadást követően ugyanis megfutamodást színleltek, majd adott kürtjelre megfordultak a nyeregben, s hátrafelé lőtték ki a sodronypáncélt is átütő nyílvesszőiket a meglepett ellenségre.

A letelepedést követően aztán háttérbe szorult a könnyűlovasság, s a magyar hadseregben is megjelentek a kezdetben sodrony-, majd lemezpáncélt viselő lovagok, akik arcát teljesen eltakarta a fazéksisak, ezért – hogy meg tudják különböztetni őket egymástól, illetve, hogy a csatában is lássák, ki a barát, és ki az ellenség – családi címerüket ráfestették a pajzsukra, a lótakaróra, illetve a zászlajukra. Fegyver gyanánt pedig nehéz, kétélű pallost, láncos buzogányt, valamint hosszú dárdát viseltek – magyarázta tovább a táborvezető, bemutatva a lovagok fegyverzetét. Luxemburgi Zsigmond király korában – a török támadások elleni védekezés megkönnyítése végett – újból felfejlesztették a könnyűlovasságot, Hunyadi Mátyás uralkodása alatt pedig megszületett a huszárság, melynek tagjai az első századokban acélsisakot, páncélinget, tárcsa alakú pajzsot viseltek, s visszacsapó íjjal, karddal, kopjával, valamint a sodronypáncélt is átütni képes hosszú tőrrel harcoltak. Később azután elmaradt a páncélzat és a pajzs, megjelentek viszont a tűzfegyverek, a pisztoly, valamint a karabély, a ruházat pedig egyre díszesebb lett, mind több zsinórral látták el a mentét, illetve a dolmányt, mely zsinórzat a kardcsapások felfogásában játszott nem lekicsinyelhető szerepet. A csákót pedig – ugyanebből a célból – acélhuzalból készült merevítővel látták el.

A történelmi bemutató után a közönség elé vonultak a saját maguk által elkészített középkori jelmezeket viselő lányok és fiúk. Az előbbiek középkori táncot lejtettek, az utóbbiak pedig játékos lovaggá avatáson vettek részt, melynek során féltérdre ereszkedtek, a ceremóniát levezető herold pedig kardlappal finoman a vállukra ütött.

Ezt követően szólásra emelkedett dr. Orosz Ildikó, kifejtve, miszerint bő másfél évtizede azzal a céllal hozták létre a jurtatábort, hogy közelebb hozzák a mai gyermekekhez őseink világát, megismertessék velük eleink életmódját. A tízéves természetvédelmi és természetismereti tábor szintén egyedülálló rendezvény szülőföldünkön. Ezt követően a felszólaló köszönetet mondott a két rendezvény vezetőinek, lebonyolítóinak az általuk elvégzett munkáért, s reményét fejezte ki aziránt, hogy eljön az idő, amikor minden kárpátaljai magyar gyermek részt vesz majd a KMPSZ által megrendezett nyári táborok valamelyikén.

Barta József pedig a Nagyszőlősi Járási Tanács nevében üdvözölte a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor szervezőit, akik érdekes és hasznos időtöltést biztosítottak a gyermekek számára, valamint a táborlakókat, illetve a nyílt napon megjelent vendégeket. Végezetül pedig kifejezte azon kívánságát, hogy ez a rendezvény növelje a felnövekvő nemzedék identitástudatát, melyet a résztvevők később haszonnal fordítsanak a magyarság felemelkedésére.

A nyílt nap záróakkordjaként a megjelentek megtekinthették őseink fegyvereit, viseletüket, s kipróbálhatták a híres visszacsapó íjjal való nyilazást.

Lajos Mihály