"Álmomban néha még most is tanítok"

Pizza magyar módra

Visk központjában egy emeletes üzletház vonja magára az ember tekintetét, melyben gépkocsialkatrész-szaküzlet és pizzéria működik. Ez Néma Lajos helybeli üzletember családi vállalkozása.

– Eredetileg magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak készültem, vörös diplomával fejeztem be az Ungvári Állami Egyetemet, s behatóan foglalkoztam a ragadványnevek témájával – indítja beszélgetésünket a vállalkozó. – Több publikációm is megjelent ezzel kapcsolatban, Magyarországon megjelentettem egy könyvet Visk és Aknaszlatina magyar lakosságának név- és ragadványnévrendszere címmel, majd – miután elvégeztem az aspirantúrát – kandidátusi disszertációt készítettem Kárpátalja magyar lakosságának név- és ragadványnévrendszeréről. Harminchat magyarlakta községben közel 1500 ragadványnevet gyűjtöttem össze, s rendszereztem is azokat, ám végül nem védtem meg a disszertációt, mert belevágtam a vállalkozásba, és felhagytam a tudományos munkával, illetve az oktatással (az aspirantúra végzése közben tanárként dolgoztam a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában). Pedig amúgy érdekes és humoros témáról van szó. A ragadványnevek adása gazdag fantáziáról, nagy adag humorérzékről és jó megfigyelőképességről tanúskodik. Az egyi

k volt viski tanácselnököt például Columbónak nevezték el, mert állandóan egy szürke ballonkabátban járt-kelt, van, akit Tengerész Botosnak hívnak, mert korábban csakugyan tengerész volt, de akad Ganajos Héder is, míg valakit Zorróként tisztelnek.

– Miként tett szert a vállalkozás beindításához szükséges kezdőtőkére?

– Az 1980-as évek második felében járni kezdtem a magyarországi piacokat, eljutottam Nyíregyházára, Sopronba, Zalaegerszegre, Kaposvárra, árultam mindent, a kalapoktól a játékszerekig, így szedtem össze valamennyi pénzt. Aztán rájöttem, hogy tekintettel az akkori hazai alkatrészínségre, kifizetődő lenne felvásárolni az elfekvő Lada-alkatrészeket Magyarországon, ahol épp akkor kezdtek kimenni a divatból a szovjet gyártmányú személygépkocsik, s a szaküzletek nem tudtak mit kezdeni az ezekhez való alkatrészekkel, míg idehaza többen is kisipari módszerekkel próbálták azokat előállítani. Előbb csak Visken nyitottam egy szaküzletet, ahol eredeti gyári alkatrészeket kínáltam eladásra, majd kiépítettem egy több járásra kiterjedő üzletláncot. Kezdetben magam szereztem be az árucikkeket a lerakatokról, de ma már az alkatrészek nagybani kereskedelmével foglalkozó cégektől vásárolom meg azokat. A középkeresetű emberek számára is elérhető márkájú személygépkocsikhoz való, viszonylag olcsó alkatrészeket adok el, valamint különböző kiegészítőket, az üléshuzattól az illatosítókig.

– Ezzel a feleségem, valamint a lányunk foglalkozik. Amúgy a hitvesem a Técsői Sportiskola neveltjeként, majd a Kijevi Sportfőiskola hallgatójaként, lánykorában versenyszinten teniszezett, 16 évesen már sportmesteri címet szerzett, tagja lett a szovjet ifjúsági Davis-kupa-csapatnak, s nemzetközi tornákon vett részt. Svédországban találkozott az 1970-es-1980-as évek fordulójának két világsztárjával, a svéd Björn Borggal, valamint az amerikai John McEnroe-val, amire ma is élete nagy élményeként tekint. De milyen is a pizzériánk? Olasz pizzát sokan készítenek. Mi viszont ötvöztük az olasz és a magyar konyhát, s házikolbász, füstölt sonka, füstölt szalonna és különböző magyaros fűszerkeverékek hozzáadásával a magyar ízlésvilághoz közelebb álló pizzákat sütünk, huszonháromfélét, melyek tésztáját egy speciális recept alapján készítjük el, de ez maradjon a cég titka. A pizzák mellett pedig jó magyaros ételeket, például paprikás csirkét, lacipecsenyét, csülköt tormával is kínálunk a vendégeknek.

– Az üzlet mellett részt vesz-e a település társadalmi életében?

– A nagyközségi tanács tagja vagyok, s invesztálok a településfejlesztésbe, például most is adtam pénzt a központi park rendezésére, állandó jelleggel támogatom a viski óvodát, s emellett a helyi református egyházközség gondnokhelyetteseként is tevékenykedem. Itt szólnék arról, hogy szeretnénk létrehozni egy magyar nyelvű egyházi óvodát. A KMKSZ helyi alapszervezete ugyanis átadta a gyülekezetnek azt a volt iskolai épületet, amelyet nagyobb részben már rendbehoztak, s amelyben már ők is magyar óvodát szerettek volna kialakítani. Az épületet részben pályázatok útján szerzett pénzből, részben közadakozásból, társadalmi összefogással szándékozunk felújítani, s mi is áldoznánk anyagiakat a nemes célra.

– Jut-e idejük a kikapcsolódásra?

– A feleségem rendszeresen eljár a nagyközségi tánckörbe, illetve a fitneszfoglalkozásokra, s a mai napig is teniszezik, hogy megőrizze fiatalos külsejét. A lányunk kosárlabdázik a helybeli sportkörben. A hétvége pedig a családé és a barátoké, kirándulunk a környékre, felkeressük a Visk mellett bőven található szép kirándulóhelyeket. És akármilyen feszített is a munkánk, évente rááldozunk egy hetet, tíz napot, hogy külföldre ruccanjunk, Magyarországra, Szlovákiába, Horvátországba, Ausztriába, Olaszországba, Egyiptomba, hogy kipihenten, feltöltődve kezdjük újra a munkát.

– Tervek?

– Itt van mellettünk a Saján, kézenfekvő ötlet volt, hogy létesítsünk ott egy szállodát. Már befejezéséhez közeledik egy 60 férőhelyes, eklektikus stílusú hotel felépítése, mely a XIX. század végén épült magyarországi kastélyokra fog hasonlítani, hogy a sok faházikó és modern stílusú szálloda mellett utaljon valami a magyar múltra is, s a lakószobák mellett szauna, gyógyfürdő, az épület mögött pedig úszómedence áll majd a vendégek rendelkezésére.

– Nem sajnálja, hogy felhagyott a tanítással, illetve a tudományos munkával?

– Időnként hiányzik a tanári munka kiegyensúlyozott nyugalma, szerettem oktatni, s álmomban néha még most is tanítok. De arra is büszke vagyok, amit vállalkozóként felépítettem, s ezt nem tudtam volna megvalósítani pedagógusként. Itt jegyezném meg, hogy a feleségem, a félig magyar, félig ukrán származású Szvetlána is sokat segít az üzletmenetben. Ami pedig a tudományos tevékenységet illeti, ha majd nyugdíjba vonulok, szeretném folytatni a ragadványnevek kutatását.

L. M.