Természetismereti és Természetvédelmi Tábor

2010. augusztus 6., 10:00 , 499. szám

Tizedik alkalommal került megrendezésre a KMPSZ Természetismereti és Természetvédelmi Tábora az idén először a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótáborral egy időben, egy helyszínen. Hét éven át a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum területén kaptunk lehetőséget a táborozásra, majd 2007-től Salánk ad otthont a természetkedvelő ifjúságnak.

Amikor a tábor szervezésének igénye megfogalmazódott bennünk, az azon a tapasztalaton alapult, hogy a tanórák nem alkalmasak arra, hogy megtanítsuk a természetet ismerve látni, a természetben zajló folyamatokat, összefüggéseket láttatni, a bennünket körülvevő élővilágot olyan egységes egésznek bemutatni, mint amely meghatározott törvényszerűségek szerint az működik. A szülők és a tanulók részéről is igény mutatkozott a játszva történő ismeretszerzés újszerű formája iránt. Ezen okokból kifolyólag jutottunk arra az elhatározásra, hogy egy nyári tábor keretén belül megpróbáljuk a lehetetlent: felkelteni a gyerekeknek a természet megismerésére irányuló érdeklődését. A tapasztalat az, hogy a falusi gyerekek is eltávolodtak a természettől, újra meg kell tanulniuk meglátni a bennünket körülvevő szépet, személyes kapcsolatot kialakítani vele. Ha valamit ismerünk, akkor megszeretjük azt, és akkor tudunk róla gondoskodni, illetve vigyázni rá, akkor érint meg a sorsa, ha van vele kapcsolatunk, ha érzelmi szálak kötnek hozzá. Tehát a tábor egyik feladata ezt a kapcsolatot újra kialakítani, a közvetlen tapasztalatszerzésen keresztül újfajta élményhez juttatni a gyerekeket. Így vált mottónkká a kínai közmondás: "Amit hallok - elfelejtem, amit látok - arra emlékszem, amit csinálok - azt tudom is."

A tábor célja a szórakoztatáson kívül a játszva tanulás, a természet megismertetése és megszerettetése, közvetlen környezetünk természeti értékeinek megismerése.

Hagyományainkhoz híven idei táborunkban is vezettek a gyerekek terepnaplót, s mivel egy időben került sor a természetismereti és a hagyományőrző tábor megrendezésére, programunkat úgy alakítottuk, hogy kapcsolódjék a hagyományőrzéshez. Például a táborlakók megismerkedtek a címervirágokkal, a Bourbon-liliommal, a skót szamárbogánccsal, a japán címerben található krizantémmal stb. Nagy érdeklődés kísérte a gyógynövény- és fűszerismereti foglalkozásokat, a papíröntést. A gyakorlatban is kipróbáltuk a fűszernövények felhasználásának módjait, ugyanis mézeskalácsot is sütöttek a táborlakók.

Elmaradhatatlan a természetismereti táborban a mikroszkóphasználat, a boncolás. Olyan lehetőségekhez is jutnak a táborban a gyerekek, melyek az iskolai oktatás során nem valósíthatók meg.

Nagy szerepet kaptak a tábor életében a környezetismereti játékok, melyek az érzékszervek használatán alapultak, illetve fejlesztették is azokat.

Az idei táborban a legnagyobb sikere a fenolftalein-háborúnak, az állat-, növénynévháborúnak, valamint a tábort záró izgalmas vetélkedőnek volt.

Kohut Erzsébet táborvezető