Harangláb, ikonosztáz faragókéssel

2010. augusztus 13., 10:00 , 500. szám
Tóth Gyula a "fejes őkegyelmével"

A nagybégányi görög katolikus egyházközség tavaly új haranglábbal gazdagodott, mely december 6-án, Szent Miklós püspök búcsúnapján került felszentelésre. A tölgy- és juharfából készült alkotás Tóth Gyula tiszaújlaki fafaragó és ácsmester keze munkáját dicséri. Az alábbiakban vele beszélgettünk.

– Hogyan kezdett famegmunkálással foglalkozni?

– Tiszaújlakon élek, de Guton születtem, mely többek között erdejéről, erdészetéről híres. A családom tagjai sokat dolgoztak fával, ami rám is hatással volt: mindig farigcsáltam, ha a kezembe fadarab akadt, a fafaragást elősegítő rajzhoz is értettem valamicskét, így mondhatni önképzéssel fejlesztettem magam fafaragóvá. Majd megvásároltam Owen Johnesnak az 1800-as években írott, azóta számtalanszor kiadott Népek, korok díszítőelemei című könyvét, melyből a mai napig merítek ötleteket.

Később asztalosmesterek mellett dolgozva kerestem meg a kenyerem, és sajátítottam el az asztalosmunka alapjait, ebben igen hasznos volt a fafaragás terén való jártasságom. Hamar sikerült bizonyítanom a munkatársaknak, s volt olyan eset, amikor házépítésen dolgozva kizárólag olyan feladatokat bíztak rám, mint a terasz díszes korlátjának kifaragása.

– A bégányi harangláb nagy tetszést aratott a hívek körében. Több ilyet is készített már?

– Ez volt az első, mondhatni a tűzkeresztség ezen a téren. Nagybégány görög katolikus templomának régi haranglábát még a kommunista éra alatt, a 60-as években bontották le. Ezt kellett visszaépítenünk eredeti helyére. A régi építmény pótlására egy négyoszlopos haranglábat készítettünk, melynek tervét a megrendelő egyházközség parochusa, Marosi István atya terjesztette elénk. A harangláb alsó része kapcsán az volt az elképzelésem, hogy azt készíthetnénk ún. tornácos megoldással. Olyan szép tornáccal, mely egykor a régi bégányi házakra – a Beregvidék más településeivel együtt – döntően jellemző volt, de ma már sajnos eltűnőben van. A tetőre az igények szerint fazsindely került. A haranglábra egy, az építmény funkcióját hirdető ősi feliratot helyeztünk: "Élőket hívok. Villámokat hárítok. Halottakat siratok." A haranglábba a bégányi egyházközség két régi, 1902-ben és 1925-ben készült harangja lett elhelyezve.

– Szólna néhány szót az eddig elkészült munkáiról, megrendeléseiről?

– Tiszaújlakon a görög katolikus templom ajtaját készítettem el. Mátyfalván szintén a helyi görög katolikus híveknek dolgoztam: Trescsula László ottani paróchus felkért, hogy a szovjet érában raktárnak használt templom számára én készítsem el az ikonosztázt, valamint az új padokat. Legutóbb pedig Beregrákoson a református templomon dolgoztunk. Még hátravannak a bégányi haranglábon végzendő utolsó simítások is. Ezenkívül hamarosan itt a tanév, s pedagógusi feladatok várnak. A Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum vezetősége ugyanis felkért, hogy szakkör keretében foglalkozzam a diákokkal.

– A tiszaújlaki templom ajtaja igen "mívesre" sikeredett. Ennek kapcsán adott a kérdés: a kézi vagy a gépi eszközök használatát részesíti előnyben?

– Azt kell mondjam, mindkettőt, hiszen ki lehet – és kell – használni a gépi technika előnyeit is. Véleményem szerint ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy bármennyire is fejlődik a technika, mindig szükség lesz a kézi szerszámokra, s szakértői kézben ezek sokszor többet érnek, mint a gép. Engem például munkáim során sokszor kihúzott szorult helyzetemből a faragókésem! A többiek sokszor megjegyezték egy-egy jól sikerült precíz faragás láttán, hogy biztosan vettem valami új, precíz elektronikus gépet. Nagyon elhűltek, mikor megmutattam nekik az "elektronikus" késemet. Sok szerszám házilag is elkészíthető, melyek legalább olyan jók, ha nem jobbak, mint a boltban vásároltak.

Tóth Gyula körbevezet műhelyében. A helyiség a mester alkotásaival és a készítésükhöz szükséges szerszámokkal, eszközökkel van tele. Közülük több igen ötletesen elkészített és népi jegyeket visel magán, mely a mester keze munkáját dicséri. A legfigyelemreméltóbb a "fejes őkegyelme" névvel illetett eszköz, mely egy négylábú lócaszerűség, rajta egy munkapaddal. A munkapad fölött egy pedállal ellátott és lábmunkával mozgásba hozható karom kapott helyet, amellyel a munkadarabot le lehet szorítani, így a fafaragó kezei mentesülnek ez alól, és teljes figyelmét a faragásra koncentrálhatja. Hogy munka közben ne kelljen felállni, a szerkezet úgy lett kiképezve, hogy a szerszámok tárolására is alkalmas legyen.

– Milyen fák a legjobbak alapanyagként?

–Azt mindig megszabja az, hogy éppen mit szándékozunk készíteni. Nagyobb munkák esetében a fő szempont mindig az erősség és a tartósság. Ennek megfelelően legjobb faanyagnak a tölgy számít, de ajánlott lehet a kőrisfa és az akác: ez utóbbi erősebb még a tölgynél is, viszont idővel nagyobb a repedésre való hajlama. Esztétikailag viszont kiváló munkák készíthetők kőrisfából: ebből készült az újlaki templom bejárati ajtaja is.

– Mi a véleménye a jelenkor építészetéről Kárpátalján?

– Sok új templom, oktatási intézmény stb. épül megyénkben, melyek ugyan megfelelnek rendeltetésüknek, építészetileg azonban – különösen esztétikailag – szerintem nem mindig állják meg a helyüket. Például a 20. század elején emelt épületekre még jellemző volt az a szépséget és igényes színvonalat hordozó stílus, mely jelenleg is megfigyelhető olyan városokban, mint Beregszász, Munkács vagy Ungvár. Az akkori építészet ezenkívül tükrözte mind a természetföldrajzi környezet jellemzőit (például a hegyvidéken zsindelyes, csúcsos tetőt készítettek a sok hó miatt), mind pedig az építő közösség nemzeti és kulturális jellegzetességeit. A mai épületek szerintem hiányt szenvednek ebben: sokszor giccsesek, ízléstelenek. Ezáltal viszont nagy veszteség ér bennünket, hiszen olyan dolgok tűnnek el, mint pl. az eredeti kárpátaljai faépítészet.

– Hobbi, egyéb kedvtelés?

– A munkám a hobbim, nem tudom megunni, mindig van valami, ami inspirál. Szabadidőmben képeket faragok vagy szerszámokat, tárgyakat készítek.

– Jövőbeli tervek?

– A jövő kapcsán egy biztos: továbbra is szeretnék dolgozni. Lehetőség szerint körutat tennék Erdélyben, hogy megismerkedjem az ottani építészettel. S különösen jó lenne, ha létrejönne egy olyan szervezet, mely egybefogna bennünket, fafaragókat, melyen belül kapcsolatot tartanánk egymással, s megoszthatnánk a tapasztalatainkat.

Van még egy furának tűnő tervem. A műhelyemben kallódik egy régi, de még használható magnetofon. Ennek kapcsán azon elgondolás fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne szalagra rögzíteni a műhelyben megfogalmazódott gondolataimat, ötleteimet, véleményeimet mind a szakmám, mind a világ dolgai kapcsán. Önmagamnak visszahallgatva ez öt-tíz év múlva lehet különösen érdekes, amikor is kiderül majd az, hogyan vélekedtem korábbi dolgokról, milyen ötleteim voltak. S ki tudja, lehet, hogy majd egy évekkel ezelőtt szalagra rögzített ötlet lesz éppen az, ami megold egy éppen aktuális problémát.

Fischer Zsolt