Totális mobillehallgatás

A törvények is előírják...

2010. szeptember 11., 10:00 , 504. szám

Kisebb botrány kerekedett minap abból, hogy az egyik mobiltelefon-szolgáltató társaság képviselői bejelentették, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) állítólag nyomást gyakorolt rájuk, hogy odesszai központjukban helyezzék el a telefonos beszélgetések lehallgatását lehetővé tevő berendezéseket. Hamarosan azonban kiderült, hogy a lehallgató berendezések beállítását Ukrajna törvényei írják elő, s azok működnek is szorgalmasan minden mobilszolgáltatónál.

Az SZBU egy nevét elhallgató munkatársa a Szegodnya című kijevi napilapnak elmondta, a szóban forgó társaság ellenállása ideiglenes volt. Mint rámutatott, az ukrajnai hírközlési társaságok drága berendezéseinek jelentős része félig legálisan kerül be az országba, ezért miután a szóban forgó társaság megtagadta az együttműködést az SZBU-val, bűnügyi eljárás indult ellene csempészés miatt.

"Közismert, hogy a piacra lépést megelőzően a hírközlési szolgáltatónak, mint bármely más vállalkozónak, meg kell szereznie a szükséges engedélyeket - meséli a Szegodnya forrása. - De kevesen tudnak arról, hogy ehhez az iratcsomaghoz tartozik a biztonsági szolgálat vezetőségének aláírásával ellátott dokumentum is. Miért történik ez? Minden igen egyszerű. A szolgáltató nem szerzi meg a speciális szolgálat vezetőjének aláírását, ha nem egyezik bele a lehallgató készülék beállításába. Persze lármát lehet kelteni a sajtóban. De az a helyzet, hogy hasonló a gyakorlat a világ legtöbb országában. Ez az egyik módja a biztonság garantálásának az országban."

Ugyanakkor az SZBU-nál hivatalosan emlékeztetnek, hogy a szolgálat ilyenkor A telekommunikációkról szóló törvény 39-4-es paragrafusa alapján jár el. Ez a jogszabályrész kötelezi a szolgáltatókat a lehallgató rendszerek berendezéseinek beszerzésére és üzemeltetésére.

Az információt megerősítették a szolgáltatók is. Igaz, hozzátették: ügyfeleik telefonbeszélgetéseinek lehallgatása a törvények által megállapított módon történik, s csak abban az esetben, ha a rend- és jogvédelmi szervek olyan operatív-nyomozati ügyben járnak el, amelyben az adott polgár neve felmerül. Az ügyfél beszélgetéseinek lehallgatásához szükség van ezenkívül a bíróság engedélyére is. Az egyik szolgáltató részéről még hozzáteszik: a szolgáltatók rendelkeznek a szükséges műszaki feltételekkel ahhoz, hogy ellenőrizzék a speciális szolgálatok tevékenységét ezen a téren, így az engedélyük nélkül azok emberei nem tudnak csatlakozni a hálózathoz.

A Szegodnya szerint ugyanakkor szinte bárki lehallgatásához meg lehet szerezni a bírói hozzájárulást. Ehhez csupán arra van szükség, hogy a lehallgatandó személyt egy folyamatban lévő nyomozás szereplőjévé tegyék. Például ráfogják, hogy fontos tanú, vagy felmerült vele kapcsolatban a bűnrészesség gyanúja. Ha azután később a gyanú nem igazolódik, azzal már senki sem törődik, az ilyen ügyeket nem ellenőrzik, hangsúlyozza a lap. A gyakorlat az, hogy a bíró rendszerint egyetért a nyomozók indokaival, s megadja az engedélyt, a polgár pedig, akit lehallgattak, talán sohasem szerez erről tudomást.

A médiában megjelent híradások alapján több hivatal is foglalkozik Ukrajnában lehallgatással. Az SZBU-nál például egy külön részleg végzi ezt a munkát. Egykori munkatársak visszaemlékezései szerint az állandó káderhiánnyal küszködő részlegnél nem "élőben" hallgatják a beszélgetéseket, hanem felvételről, s az ezek alapján készített jegyzőkönyveket juttatják el azután az illetékes instanciákhoz. Rendszerint gazdasági bűncselekmények felderítésére, illetve dokumentálásukhoz használják ezt a struktúrát.

Még Juscsenko idejében - aki egyébként maga is gyanította, hogy lehallgatják - létrehoztak egy önálló részleget, amely a politikai ügyekkel és a politikusokkal foglalkozik, írja a Szegodnya. Egyesek ezt nemes egyszerűséggel úgy fogalmazzák meg, hogy ennél a részlegnél gyűjtik a kompromittáló anyagot: ki kivel érintkezik, miről beszélgetnek. Mindez az információ egy központi adatbankba kerül, ahol gyakorlatilag mindenkiről van anyag, "aki számít".

Néha az is előfordul, hogy az SZBU kulcsszavak alapján szűri meg a telefonos beszélgetéseket. Ennek a módszernek az a lényege, hogy a hálózathoz csatlakoztatott készülék azonnal jelzi azokat a beszélgetéseket, amelyekben a megadott kulcsszavak - pl. személy- vagy vállalatnevek - elhangzanak.

A hivatalos adatok szerint 2007-ben az SZBU még kevesebb, mint 20 ezer alkalommal folyamodott lehallgatási engedélyért a bírókhoz, 2008-ban több mint 25 ezerszer, 2009-ben pedig nem hivatalos adatok szerint még ennél is többször, ami szakértők szerint a parlamenti választásokkal és az SZBU megnövekedett aktivitásával hozható összefüggésbe. Ugyancsak nem hivatalos információk szerint a tavaszi választásokat követően csökkent a lehallgatások száma.

A Korreszpondent hetilap online változata szerint ugyanakkor nemcsak állami struktúrák foglalkoznak lehallgatással. Ukrajnában a törvényi korlátok ellenére valóságos iparággá vált az illegális, elsősorban ipari információk megszerzésére irányuló lehallgatás, amely nem korlátozódik a telefonkészülékekre, s amihez a legváltozatosabb speciális berendezéseket vetik be. Egy, a Zerkalo Nyegyelji hetilapnak nyilatkozó magas rangú vezető szerint Ukrajnában ma nem az a tény vált ki megdöbbenést, ha valakit lehallgatnak, hanem az, hogy lehallgatással olyan sok állami struktúra, magánvállalat, politikai párt és magánszemély foglalkozik. "Az embernek az az érzése, hogy mindenki lehallgat mindenkit" - mondta el a lapnak.

Sokat elárul a helyzet súlyosságáról, hogy a Legfelsőbb Tanács legutóbb éppen júniusban volt kénytelen szigorítani a titkos információszerzési eszközök illegális behozataláért, értékesítéséért, megvásárlásáért és felhasználásáért kiróható büntetési tételeket. Mindezen cselekmények immár büntetőjogi felelősségre vonással járnak.

Azonban még mielőtt végérvényesen eluralkodna rajtunk az üldözési mánia, s azt képzelnénk, hogy az orwelli Nagy Testvér mindenkit lehallgat, mindenről tud, érdemes megjegyezni, hogy a lehallgatás, illetve a hallottak feldolgozása ugyancsak munka- és emberigényes tevékenység, s ennélfogva meglehetősen drága is, így a hatóságok távolról sem mindenkit hallgatnak le még azok közül sem, akiket pedig nagyon szeretnének.

zzz