Politikai tisztogatást végez a Régiók Pártja?

Menesztették a salánki iskolaigazgatót

2010. szeptember 25., 10:00 , 506. szám

Az elmúlt hetekben öszszesen 16 iskolaigazgatót váltottak le a Nagyszőlősi járásban - tudtuk meg salánki pedagógusoktól. Erre a sorsra jutott a jó eredményeket elért salánki magyar-ukrán kéttannyelvű középiskola igazgatója, Cseresznye Mária is, aki korábban a Nasa Ukrajina párt tagja volt. A valószínűleg politikai indíttatású döntés miatt a kollégák és a község vezetői is tiltakoznak.

Salánkra utaztunk, hogy megkérdezzük az érintetteket.

Kész Barnabás, a Salánki Mikes Kelemen Középiskola tanára, az iskolatanács elnöke, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Nagyszőlősi Regionális Szervezetének elnöke, szülő a következőket mondta el: Amikor az igazgatónő bejelentette, hogy lemondásra szólították, a szakszervezet és az iskolatanács, tehát a tanári kollektíva gyűlést tartott, ahol Cseresznye Mária azt mondta: ha mi is úgy gondoljuk, hogy nem megfelelő, akkor ő szívesen lemond egy olyan ember javára, akit mi javasolunk, nem pedig felülről ültetnek a nyakunkba. Ezzel szemben a kollektíva úgy határozott, hogy mi nem fogadjuk el a járási oktatási osztály döntését, az eddigi igazgatónkat támogatjuk. Aláírásgyűjtésbe kezdtünk: a tanárok közül majdnem mindenki támogatta a kezdeményezést, a polgármesterrel és járási képviselőkkel együtt idáig 48-an írtuk alá az igazgatónő melletti petíciót, amit az oktatási osztály vezetőjének címeztünk. Az igazgatónő jó szakember, szeretjük, nem szabad megengednünk, hogy mondvacsinált okok miatt leváltsák. Ugyanis nem lehet leváltani így egy iskolaigazgatót, a tantestület megkérdezése nélkül.

Daróczy György, Salánk polgármestere, a KMKSZ megyei választmányának tagja is megszólalt az ügyben: "Miután értesültem a döntésről, beszéltem az igazgatónővel, és a szeptember 9-i ülésén megtárgyalta a helyi tanács ezt az ügyet. A képviselők egyike sem értett egyet a leváltással. Az oktatás színvonala szerintünk a mi iskolánkban igenis magas, a járási, megyei tantárgyi versenyeken és a KMPSZ által szervezett vetélkedőkön részt vesznek és helyezéseket érnek el a salánki gyerekek. Nagyszerű rendezvényeket szervez az iskola, ami mind azt igazolja, hogy ott jó szakmai munka folyik. Júniusban engem is meghívtak az iskolába egy tanári értekezletre, ahol beszámoltak az éves munkáról, csak jót mondhatok az ott látottakról és hallottakról. Ennek megfelelően határozatot hoztunk arról, hogy a járási, illetve megyei illetékes vezetőkhöz fordulunk, megkérdezve tőlük, hogy mi az oka az igazgatónő leváltásának. Leveleinkre nem kaptunk konkrét választ, így én felkerestem Rezes Károly urat, a járási adminisztráció elnökét. Ő köztudottan a Régiók Pártjának járási vezetője, s elmondta, hogy Salánkról itteni régiósok keresték meg, akik arról számoltak be, hogy a mi középiskolánkban az oktatás színvonala alacsony és "a KMKSZ-hez közel álló gyerekek" előnyben vannak! Megállapodtunk abban, hogy másnap ismét találkozunk, de viszek magammal öt-hat tanárt az iskolából. A találkozáskor Rezes K. lényegében ugyanazt mondta, amit nekem, és azt kérte, hogy legyünk türelemmel, az önkormányzati választásokig nem neveznek ki új igazgatót, azt követően pedig figyelembe veszik a tantestület véleményét.

A tanácsülésünkön egyik járási képviselőnk már nevet is tudott mondani, hogy kit akarnak kinevezni új igazgatónak, az ott megnevezett személy kinevezésével a testületből senki sem értett egyet. Arra kértük a járási tanügyet, hogy amennyiben semmiképp nem maradhat a jelenlegi iskolaigazgatónk, akkor olyan személyt nevezzenek ki, aki szakmailag rátermett, megfelel a kollektívának és a településünk lakosságának is."

Ádám Ida, a nevelői munkáért felelős igazgatóhelyettes ugyancsak kiállt az igazgatónő mellett: "Az igazgatónk szerintem valóban egy becsületes, lelkiismeretes vezető, nagy betűvel írható pedagógus, aki igyekezett maximálisan végrehajtani a rábízott feladatot. Szeptember első napjaiban közölte velünk, hogy mivel panasz érkezett az iskolára, felszólították, hogy mondjon le az igazgatói beosztásáról. Mi nem találtunk erre okot, nem értjük a döntést, úgy látjuk, hogy megfelelő, rátermett szakember irányítja az intézményt. Igazgatónk betegszabadságát követően mégiscsak úgy döntött, hogy lemond. De a kollektíva döntő többsége aláírásával is megerősítette, hogy azt szeretnénk, ha iskolánk élén továbbra is ő maradna. Most mi, a két igazgatóhelyettes, én és Barta Zsuzsanna vállaltuk, hogy egy hónapig átvállaljuk az igazgatói feladatokat. Arra kaptunk ígéretet, hogy akkor a kollektíva véleményét kikérve neveznek ki új igazgatót. Mi abban bízunk, hogy továbbra is Cseresznye Mária marad. A gyerekek és a szülők is tisztelik. Bár a papírokon más szerepel, de a mi szemünkben továbbra is Cseresznye Mária a Salánki Középiskola igazgatója."

Cseresznye Mária továbbra is az iskolában dolgozik, találkoztunk és beszéltünk vele, de a történet annyira megviselte, hogy nem akart a sajtónak nyilatkozni. Kerestük Rezes Károlyt, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatás elnökét, akit nem találtunk a hivatalában, telefonon utolértük, de lapzártánkig nem tudott időt szakítani arra, hogy lapunknak a salánki iskolaigazgató leváltásának ügyében nyilatkozzon.

Kalanics Éva, a KMKSZ Salánki Alapszervezetének elnöke könyvtárosként dolgozik az iskolában: "Mi támogatjuk az igazgatónőnket, vele dolgozom harmadik éve és csak jót tudok róla mondani. A magyar és az ukrán osztályok diákjai is jól szerepelnek a tanulmányi versenyeken. A döntésnek politikai okai lehetnek, reméljük, minél előbb számunkra kedvező módon rendeződik ez a gyerekek és tanárok számára egyaránt rossz átmeneti állapot."

Badó Zsolt