Magaslatok ölén

2010. október 22., 10:00 , 510. szám

Alig négy kilométerre Beregszásztól, a Beregi-magaslatoktól körülölelten terül el Kígyós község, mely nevét a mellette elfolyó Kigosz patakról kapta. A település melletti hegyek, dombok lankái több helyütt is ideális feltételeket biztosítanak a szőlőművelés számára, nem csoda hát, hogy a helységben nagy hagyományai vannak a szőlészkedésnek, a borászkodásnak, s a helybeli gazdák érmekkel gazdagodva térnek haza minden borfesztiválról. Emellett pedig híres még a falu a beregi szőttesekről is, ez idáig hét helybeli szövőasszony kapta meg a népművészet mestere címet.

Ahol II. András letáborozott

A falu déli szélén, az erdőnél egy kis lapályos mező terül el, melyet a helyiek Királytáboraként emlegetnek, s a megnevezés valószínűleg az 1205-től 1235-ig uralkodó II. András király Borsova vármegyében tett látogatásának az emlékét őrzi (az 1241-1242-es tatárjárásig fennálló Borsova vármegye Bereg elődje volt), ebben az esetben pedig arra kell gondolnunk, hogy a falu már a XIII. században is létezett, bár az első fennmaradt oklevél, mely - Kykos néven - említést tesz a településről, 1332-ből származik. A falu az első időkben királyi birtok volt, majd 1364-ben I. (Nagy) Lajos a beregszászi domonkos kolostornak adományozta a települést, melynek lakossága a XVI. század derekán protestánssá lett, s 1540-ben a református templomok közé sorolódott be az 1333-ban, gótikus stílusban épült, falain ma is középkori freskórészleteket őrző helybeli szentegyház. A XVII. században azután a Perényiek és a Forgáchok, az 1800-as évek közepén pedig a Károlyiak váltak Kígyós földesuraivá, s az utóbbiak egészen a 2. világháború végéig birtokolták a földek jelentős részét. A falu a trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott. 1910-ben 446, túlnyomórészt magyar lakosa volt, ma pedig 900 ember otthona, akik 95 százaléka magyar.

A légvédelmi tüzér

- Nyolcvanhét évvel ezelőtt, 1923-ban születtem - pillant vissza a több évtizedes múltba Bakos Károly, a falu legidősebb magyar lakosa. - A szüleim gazdálkodók voltak, 15-18 holdas kisbirtokkal rendelkeztek, s búzát, zabot, tengerit, krumplit termesztettek, emellett pedig volt fél hold szőlőjük a Kígyósi-hegyen. A megtermelt szemesek nagy részét az állataikkal étették fel - tehenet, disznót, nagyszarvú szürke marha ökröket tartottak (az utóbbiakat fogták be szántásra, igavonásra) -, a jószágot pedig a beregszászi állatvásárokon értékesítették. 1938-ban azután bejöttek a magyarok, s én is levente lettem. Hetente kétszer tartottak foglalkozásokat, elméletieket, illetve gyakorlatiakat, s az utóbbiakon megismerkedtünk a gyalogsági fegyverekkel. Elég gyorsan szét tudtam szedni, össze tudtam rakni a puskát, ám a lövészet terén nem tündököltem, végül mégis úgy alakult, hogy tüzér lettem. 1944 szeptemberében ugyanis megkaptam a behívómat, s Budapestre kerültem, ahol is a légvédelmi tüzérséghez osztottak be. Légvédelmi gépágyúkkal gyakorlatoztunk, de éles helyzetben egyszer sem vetettek be, az ostrom egész időszaka alatt tartalékban maradtunk. Elérkezett azután 1945 februárja, s egy hideg téli napon kitörtünk az ostromgyűrűből, majd átverekedtük magunkat a magyar-német vonalakig. Ott azután bevagonírozták a századunkat, s Németország nyugati részébe vittek minket. Először Cuxhavenben szállásoltak el bennünket, barakkokban, egy erdő szélén, s amikor jöttek a szövetséges bombázók, mindig bemenekültünk az erdőbe, ahol szétszóródtunk. Csak úgy hulltak körülöttünk a bombák, de hál' Istennek, csak kevesen estek el az egységünkből.

Ezt követően különböző németországi városokba szállították a századunkat, végül Norcholsba vezényeltek, ahol is márciusban angol hadifogságba estünk, de a britek emberségesen bántak velünk, jó ellátást kaptunk, reggel és délben meleg ételt, este pedig hideg vacsorát. Németekkel együtt raboskodtunk a táborban, s rám is ragadt egy kis német nyelvtudás, de hát azóta sem gyakoroltam a nyelvet, s már elfelejtettem németül. 1946-ban azután minket, magyarokat bevagoníroztak, s Máramarosszigetre szállítottak, ahol a román hadifogolytábor lakói lettünk. Ott már nem bántak velünk olyan jól, mint az angolok. Majd két hét múltán ismét vonatra szálltunk, s meg sem álltunk Beregszászig, ahonnan gyalogszerrel jöttem haza Kígyósra.

Egy ideig még éppúgy gazdálkodtunk, mint a háború előtt, ám 1948-1949 folyamán a szovjetek létrehozták a kolhozt, tőlünk is elvették - a földünkön kívül - a két pár ökröt, a két pár üszőt, a nyolc disznót meg a két fejőstehenet, s nekem is be kellett lépnem a kollektív gazdaságba. Ott dolgoztam le a munkás éveimet. Már huszonhét esztendeje nyugdíjas vagyok, de sokáig még tettem-vettem a ház körül, tavalyelőtt még bort is csináltam, daráltam, préseltem, de ma már csak gyomlálgatok a kertben. Hiába, elteltek az évek...

A kétszer született alapszervezet

- Először 1989-ben alakult meg a KMKSZ helyi alapszervezete, mely a 80-as-90-es évek fordulóján emlékművet állított a temetőben a második világháború és a sztálinizmus áldozatainak a tiszteletére, ám amikor 1994-ben szakadás következett be a Szövetségen belül, az alapszervezet is megszűnt létezni, s csak 2000-ben alakult újjá - pillant vissza az időben Kész Elemér polgármester, egyben a KMKSZ helybeli alapszervezetének az elnöke. - Jelenleg mintegy 120 tagunk van. Alapszervezetünk újjáalakulása után kezdeményeztük Kígyós elválását a Nagyberegi Községi Tanácstól, jelenleg pedig részt veszünk a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozatok kiállításával kapcsolatos ügyintézésben. Jól szerepelünk a választásokon, a helyi választópolgárok többsége a KMKSZ képviselőjelöltjeire adja le a voksát, s a községi képviselőtestület zömmel KMKSZ-tagokból áll. Megünnepeljük március 15-ét, megemlékezünk a sztálini lágerekbe elhurcolt falubelijeinkről, a községi tanács és az alapszervezet együttműködésében megrendezzük a falunapot, a szüreti bált (az idén nagyobb szabású szüreti fesztivált szeretnénk lebonyolítani), illetve az anyák napi ünnepséget, tavaly pedig, augusztus 20-án kopjafát állítottunk a honfoglalás 1100 éves évfordulója tiszteletére.

Miből élnek Kígyóson?

- 2001-ben váltunk önállóvá, azóta önerőből bevezettük a földgázt a faluba (az állam csak a fővezeték lefektetését finanszírozta), külföldi támogatással bekapcsoltuk a közintézményeket - a községházát, a felcserközpontot, a kultúrházat, az óvodát - a gázvezeték-hálózatba, s ugyancsak külföldi segítséggel fel is újítottuk azokat. Megjegyezném: a két éve elemivé átminősített volt általános iskola felújítása most van folyamatban, akárcsak a földgáznak az épületbe történő bevezetése - sorolja a polgármester. - 2004-ben megnyitottuk a postahivatalt, négy év múlva pedig - a Pastoral Fond Sassenheim holland alapítvány támogatásával - felújítottuk és faluházzá alakítottuk át a kultúrházat, jelenleg itt működik a községi könyvtár, a nyugdíjasklub és a művelődési ház, emellett pedig sportvetélkedőket, konkrétan asztalitenisz-versenyeket bonyolítunk le az épület falai közt.

- Témát váltva: miből élnek meg a helybeli lakosok?

- Tizennyolc farmergazdaság működik a község területén. Két farmer zöldségféléket (uborkát, paradicsomot) termeszt a fóliaházaiban, egy gazda csirkéket nevel, s részben megrendelésre tenyészti a csibéket, részben pedig viszonteladóknak adja el azokat, míg a többiek szemeseket termesztenek. 2000-ben - Kárpátalján egyedülállóként - megalakult a hegyközség, mely 38-40 szőlősgazdát tömörít soraiban, tagjai 20-50 áras, illetve egyhektáros parcellákkal rendelkeznek, a csemegeszőlőt felvásárlóknak adják el, míg a megtermelt bort részben viszonteladók veszik meg, részben pedig a beregszászi, nagyszőlősi, ungvári és munkácsi borfesztiválokon értékesítik a kígyósi lankák tüzes levét. Emellett néhány gazda turistacsoportokat fogad, borkóstolót tart a részükre, s a turistáknak is adnak el bort. Több méhészet is működik a faluban, tulajdonosaik 20-120 méhcsaládot tartanak. A 20-30 munkást alkalmazó Propolisz vállalat pedig nagyban foglalkozik a méz megtermelésével, a palackozott mézet azután vagy a helybelieknek, vagy különböző beregszászi üzleteknek, vagy a Barva, illetve a Prima üzletközpontnak adják el, s az utóbbiak révén még Kijevbe is eljut a kígyósi méz. Nem kevesen foglalkoznak fóliaházi zöldségtermesztéssel, emellett akadnak, akik Nagyberegen, a Hoch-Bereg kesztyűgyárban keresik meg a kenyerüket, a munkaképes lakosok többsége pedig a közeli Beregszász üzemeiben, a Bereg Kábel gyárban, a Beregszászi Rádiógyárban vagy más vállalatoknál helyezkedett el, még a szőlősgazdák nagyobbik részének is van beregszászi munkahelye. Nagyon kevesen dolgoznak viszont kőművesként, csak páran vállalnak munkát a kárpátaljai, a kijevi, illetve a külföldi építkezéseken.

Lajos Mihály