"Magyart vertek... magyarok", avagy Dupka esete az éjjeliőrrel

2010. október 22., 10:00 , 510. szám

Az idézőjelben szereplő címmel jelent meg a Kárpáti Igaz Szó című lap keddi számában (2010. 10. 19.) egy rövid írás, melyben a lap beszámol Dupka Nándornak, az UMDSZ ISZ elnökének megveréséről. Az írás arra céloz, hogy a plakátokat ragasztó Dupka Nándort politikai okok miatt verték véresre, hisz magyar nemzetiségű támadóinak legfőbb kifogása az volt, hogy UMDSZ-es plakátokat ragasztott ki a Sváb utcában. A lap kiderítette az állítólagos ungvári és tarnóci elkövetők nevét is.

Az esetnek a KISZó politikai színezetet adott, ezért utánajártunk az ügy hátterének.

Ivan Cjoka rendőr ezredes, az Ungvári Városi Belügyi Főosztály vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: Dupka Nándor bejelentést tett arról, hogy október 17-én éjjel egy órakor egy ismeretlen férfival való dulakodássá fajuló veszekedés közben sérüléseket szenvedett (miközben a KISZó-nak úgy nyilatkozik, hogy két férfi támadta meg, sőt, az újság a nevüket is közli).

Kijovics Katalin, a főosztály szóvivőjének tájékoztatása szerint Dupka Nándor egy másik aktivistával együtt az UMDSZ választási plakátjait ragasztotta az egyik Sváb utcai ház falára. Ekkor a házból kijött egy ungtarnóci illetőségű férfi, aki ott őrként dolgozik. A bejelentés szerint csak Dupka és az őr dulakodtak egymással. Nem helytálló Dupka azon állítása, hogy két férfi rátámadt és véresre verte. A szóvivő elmondta továbbá, hogy a dulakodás mindkét résztvevője sérüléseket szenvedett. Dupka Nándor sérülései nem igényelnek kórházi kezelést, nyolc napon belül gyógyulnak, ezért az ügyben nem indítható bűnügyi eljárás.

Megelőzendő a KISZó-tól megszokott vádaskodásokat megkérdeztük a KMKSZ ungvári, ungtarnóci és az Ungtarnóccal közös tanácshoz tarozó Botfalva KMKSZ-alapszervezetének elnökeit. Tarics Zoltán, Kiss Klára és Mikula Sarolta is kijelentette, sem Bálint Sándor, sem Fodor József - így nevezi a KISZó a "támadókat" - nevű alapszervezeti tagja nincs egyik KMKSZ-alapszervezetnek sem. Ráadásul Kiss Klára és Mikula Sarolta Tarnócon és Botfalván nem is ismer ilyen nevű embereket.

bzs-bj