Megismételhető-e az észt csoda?

Kirándulás északi rokonainknál

A Szovjetunió szétesését követően a fejlődés különböző útjain indultak el az önálló államokká vált egykori tagköztársaságok. Ukrajna Európa sereghajtója lett, de a függetlenné vált egykori balti tagköztársaságok igazi európai jóléti államokká váltak az eltelt húsz évben. A gazdaság fejlettsége és az életszínvonal tekintetében Észtország a másik két balti állam - Lettország és Litvánia - közül is kiemelkedik, aminek egyik bizonyítéka, hogy a NATO- és EU-tag Észtországban január elsején bevezetik a közös európai pénzt, az eurót.

Nemrég tért haza Észtországból a beregszászi Kertész Árpádné Bán Mónika, aki harminc éve ott élő testvérét látogatta meg. Vele beszélgettünk ott szerzett élményeiről.

- Hogyan került Észtországba a fivére?

- A szovjetrendszerben duplán hátrányos helyzetben voltak a kárpátaljai magyar református és görög katolikus papok gyerekei, az ateista rezsim tett róla, hogy ne tanulhassanak a kommunista állam által fenntartott egyetemeken és főiskolákon. Akik közülünk mégiscsak továbbtanulhattak, azok leggyakrabban az akkori Észt Szovjet Szocialista Köztársaság egyetemein és főiskoláin tehették ezt, ahol nem volt kizáró tényező édesapjuk foglalkozása. A mi édesapánk, Bán Zoltán református lelkész volt, négyen voltunk testvérek. Az öcsém, Bán István a Beregszászi 4. Sz. Középiskola befejezése után, a KMKSZ későbbi alapító elnökének, Fodó Sándornak a tanácsára, vette a bőröndjét, és a távoli Észtországba utazott, ahol felvételt nyert a Tartui Állatorvosi Akadémiára. Tanulmányait követően nem tért haza. Már harmadik évfolyamos diák korától gyógyszerkutatással foglalkozott. Egy általa kikísérletezett - a tehenek emlőgyulladását gyógyító - szerrel díjat is nyert. A tanulmányai befejezése után is Tartuban maradt és folytatta a kutatómunkát, később ott alapított családot.

- Ma dr. Bán István Magyarország észtországi tiszteletbeli konzulja, valamint a Richter Gedeon gyógyszergyár baltikumi főképviselője, észt állampolgár.

- Az igazsághoz hozzátartozik, hogy István öcsém már harmadéves egyetemistaként letette az észt nyelvvizsgát. A felesége orosz nemzetiségű, egyéves korában került családjával Tartuba az Urálból, az édesapja katonatiszt volt. Ő hiába ott nőtt fel, ott végezte el az egyetemet, nem tanulta meg az észt nyelvet. Az öcsém emiatt is könnyen letette az állampolgársági vizsgát még 1991-ben, a felesége viszont csak nemrég tudta megszerezni az állampolgárságot, húsz évvel a függetlenség kikiáltása után. A testvérem fia, az ifjabb Bán István is megtanult magyarul, ezt nagyon fontosnak tartotta az öcsém, egy évet egy magyarországi református gimnáziumban is eltöltött emiatt. Az ifjabb István jelenleg a médiában dolgozik Tallinnban.

- Hogyan jutott el ön Észtországba?

- Ketten utaztunk az egyetemista unokámmal, Edittel, egy olyan buszjárattal, amely nyolc ország érintésével közlekedik Bulgária és Riga között. Mi Budapesten szálltunk fel erre az egész kontinenst átszelő buszra, és Rigában át kellett szállnunk a Tallinnba közlekedő járatra. A testvérem tavaly a Richter Gedeon Gyógyszergyár kérésére Tartuból átköltözött a fővárosba, Tallinnba.

- Milyen a mai Észtország?

- Nagyon szép és tiszta ország. Az észtek mentalitása és hozzáállása teljesen más, mint amit Ukrajnában tapasztalhatunk. Észtországban sehol nem láttam koldust, eldobott szemetet vagy egy cigarettacsikket, sem a településeken, sem a kirándulóhelyeken, pedig a több mint egyhetes ott-tartózkodásunk alatt 1200 kilométert utaztunk. Mindenütt szelektíven gyűjtik a szemetet, az utak kiváló minőségűek, még a mellékutak is.

Láthatóan sokkal jobb ott az életszínvonal, mint nálunk. Én nem szeretek mások zsebében turkálni, de ott úgy láttam, egy egyszerűbb ember is megkeres annyi pénzt, hogy olyan körülmények között éljen, amilyen körülmények között kellene mindenkinek élnie. A testvéremék nem milliomosok, de a fiuknak külön lakást vásároltak a fővárosban és minden családtagnak van külön kocsija. Az ifjabb István barátnője egy mentőállomáson dolgozik, neki is van kocsija. És ez ott még nem számít gazdagságnak, teljesen általánosnak mondható. Igaz, az ország ritkán lakott, nagyok a távolságok, sokan élnek szétszórt tanyákon, emiatt sokkal inkább szükséges a személyautó, mint nálunk vagy Magyarországon. Észtországban nincsenek falvak, az ország nagy része nekem egy tavakkal tarkított erdőségnek tűnt, tanyákon él a vidéki lakosság, illetve a városok közelében az erdőkben épültek csodálatos lakóparkok, amelyek egy részébe tömegközlekedéssel el sem lehet jutni. Az észt emberek nagyon barátságosak, rokonnépnek tartanak bennünket, és ezt mindenki érezteti is az oda vetődő magyarokkal. Voltunk az Észt-Magyar Baráti Társaság összejövetelén is, ahol voltak "észt magyarok" és "magyar észtek" is. Pontosabban olyan észtek, akik Magyarországon tanultak, illetve olyan magyarok, akik Észtországban élnek. Az Észtországban élő magyarok között sok a sikeres ember, és döntő többségük Kárpátaljáról került oda, bár én találkoztam egy Erdélyből származó orvossal és egy Szabadkán született magyarral is.

Tallinn csodálatos. A turisták által kedvelt hely a belváros, a Vanalinn, más néven Old City. Gyönyörű házak, templomok, csodálatos a Parlament épülete. Csodálatos a kilátás, úton-útfélen szuveníres, kézműves boltokba botlunk. Nagyon hangulatosak a szűk utcák, sikátorok, szinte érintetlenül megőrizték ezt az ősi Hanza kereskedő-várost. Az unokám számára különösen érdekes volt a patikamúzeum, hisz gyógyszerésznek készül. Ráadásul egy nyolc generáción keresztül gyógyszerészként dolgozó család patikájában alakították ki a múzeumot, akik magyar gyökerekkel büszkélkednek. Csodálatos a tengerpart is, igaz, itt nem pálmafák, hanem fenyőfák vannak. Az Elnöki Palota, a KUMU egy kicsit távolabb van Vanalinntől, de ezek is lenyűgöző helyek. Szerintem az Elnöki Palota parkja a legszebb, amit valaha láttam. Szökőkutak, színes virágok, szobrok.

Elvitt bennünket az öcsém a legnagyobb észt szigetre, Saaremaara, ahol falumúzeumok, gyönyörű szélmalmok vannak, láttunk ott ősi várakat, csodálatos múzeumokat. Elmentünk a híres észt egyetemi városba, Tartuba is, ahol jártunk egy ottani orosz gimnáziumban is, a testvérem sógora ott a számítástechnika-tanár. Nem láttam, hogy hátrányosan meg lennének különböztetve az ott élő oroszok, igaz, aki közülük nem ott született, csak nehezen tudja megszerezni az észt állampolgárságot, de ennek ellenére senki nem akar hazatelepülni Oroszországba.

Óriási élmény volt egy szupermarketben a háromdimenziós mozi, ahol Tartu városát bemutató filmet néztünk meg. Ellátogattunk a világhírű, 1632-ben alapított Tartui Egyetemre, ahol nagyon sok magyar vonatkozású dolog van, Széchenyi Istvánnak van pl. emléktáblája, s több híres magyar tanár is dolgozott ott, akik emlékét máig őrzik. Tartu körülbelül százezer lakosú, a lakosság 79%-a észt, 17%-a orosz.

A NATO-tag Észtország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz - éppúgy, mint Magyarország -, még az észt korona a pénznemük, de a gazdaságuk annyira jó ütemben fejlődik, hogy januártól bevezetik az eurót.

Ezt megelőzően 1987-ben jártam Észtországban a férjemmel, az akkor még szovjet tagköztársaság is sokkal fejlettebb volt, mint Kárpátalja, oroszul, "közel-külföldnek" is nevezték. De a függetlenség 1991-es kikiáltása óta elmondhatatlanul sokat fejlődött, míg Ukrajna lesüllyedt a harmadik világ országai közé.

Badó Zsolt