Memento - 1944
A november különösen szomorú hónap a kárpátaljai magyarság számára: pár nappal azután, hogy a temetőkben gyertyát gyújtottunk elhunyt szeretteink sírján, már az 1956-os forradalom vérbe fojtására emlékezünk, de még annál is fájdalmasabb az Erzsébet-nap táján lágerbe hurcolt férfiak sorsát felidézni. 1989 óta a KMKSZ kezdeményezésére évente megemlékezünk róluk. Idén is kezdetét vette e rendezvények sora.
Mezővári
1944 novemberében Kárpátaljáról több tízezer 18-50 éves korú magyar és német nemzetiségű férfit vittek el a sztálini lágerekbe. Mezővári azon falvak közé tartozott - népességszámát arányaiban összehasonlítva Kárpátalja más magyarlakta településeivel -, ahol a legnagyobb az elhurcoltak és ennek arányában az áldozatok száma is.
Sokszor felteszem a kérdést, vajon mi lehetett ennek az oka? Egyértelmű a válasz. A kommunista ideológia által megfertőzött és a rendszer kiszolgálóivá vált helyi "nincstelen"lakosok vélt sérelmeikért mindent megtettek a "bosszú" érdekében. Elárulták szomszédaikat, barátaikat, az egész magyar közösséget. Tették ezt a mindenáron való megfelelni akarás érdekében az új rend felé vagy a hatalom megszerzéséért - számukra semmi sem volt szent.
Júdás 30 ezüstért elárulta Jézust...
De vajon mi változott napjainkban? A néhány héttel ezelőtt lezajlott események eredményeképpen a kárpátaljai magyarság és településünk jelentős számú lakossága júdáspénzért (vagy annak töredékéért) adta el vagy tette nehézzé gyermekei, unokái és ezzel együtt a kárpátaljai magyarság jövőjét.
A múlt ismerete nélkül nincs jelen és jövőnk sem lehet. Ezért tudatosítsuk a felnövekvő nemzedékben, hogy milyen feladatuk és kötelességük van szűkebb pátriájuk jövőjével és a maroknyi kárpátaljai magyar nemzetrésszel szemben.
Berki Károly
Borzsova
A KMKSZ szervezésében idén november 14-én került sor a megemlékezésre Borzsován. A község mártírjaira emlékezők az istentiszteletet követően a település központjában, az elhurcoltak emlékművénél gyülekeztek, melyen közel nyolcvan lágerben elhalt személy neve olvasható. Buzási István, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke megnyitó beszédében arról szólt: az 1944 novemberében történtek is bizonyítják, milyen tragikus következményekkel jár az állami önkény, az, ha egyesek azokat büntetik meg, akik maguk nem is követtek el bűnöket. A hatvanhat évvel ezelőtti eseményekről sajnos sokan még ma is hallgatnak, a történések súlyos teherként nehezednek a túlélőkre, melyre a gyógyír az emlékezés és az igazság kimondása volna. Végezetül Buzási István elmondta még: a lágerekbe elhurcoltak éhezve, fázva, embertelen körülmények közepette is bizonyították magyarságukat. Sajnos szégyen az utókorra nézve, hogy ugyanezen magyarok leszármazottai nemhogy háborúban, de békeidőben sem állták ki a próbatételt, s némi anyagi juttatás fejében eladták magyarságukat...
Szanyi György református lelkipásztor az egybegyűltekhez szólva többek között az emlékezés fontosságát emelte ki, s azt, hogy az akkor történt borzalmaknak soha nem szabad megismétlődnie. A tiszteletes elmondta még: több mint hat évtizeddel az események után nagyon fontos az emlékezés, de a megbocsátás is, hogy az érintett nemzetek ne gyűlöletben, hanem szeretetben éljenek egymás mellett, egymásban ne ellenséget, hanem embertársat lássanak, s okuljanak a szörnyűségekből és hibákból, melyeket egy embertelen rendszer okozott nemcsak ellenségeinek, hanem saját népének is.
Befejezésül a résztvevők elhelyezték az emlékműnél a kegyelet koszorúit.
F. Zs.
