Influenza

2010. november 26., 09:00 , 515. szám

Itt a november, s számíthatunk rá, hogy ebben vagy a következő hónapban vidékünkön is felüti fejét az influenza. Több olvasónk is a betegség mibenlétével, kezelésével és megelőzésével kapcsolatos kérdésekkel fordult szerkesztőségünkhöz, melyekre dr. Vackó László, a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ belgyógyásza válaszol.

- Az influenza cseppfertőzéssel terjedő betegség, mely általában szezonális jellegű, ősszel és télen üti fel a fejét, kórokozói ezekben az évszakokban a legaktívabbak, ilyenkor szaporodnak a legnagyobb mértékben, az általuk kiváltott járvány pedig november vége és február vége között éri el a csúcspontját - magyarázza a szakember. - Többféle vírus idézheti elő a megbetegedést, melyeket különböző csoportokba (A, B, H stb.) sorolunk, a vírusairól pedig tudnunk kell, hogy nagyon változékonyak, igen gyorsan meg tudják változtatni a genetikai kódjukat, így a szervezetünk kénytelen újabb és újabb antitesteket termelni ellenük, mert mindig felbukkan egy új genetikai változatot képviselő mikroorganizmus, mely ellen még nincs antitestünk.

- Melyek a betegség tünetei, miként kezelhetjük, s hogyan előzhetjük meg a kórt?

- Influenza esetén a beteg fájdalmat érez minden porcikájában, az izmaiban, az ízületeiben, nagyon gyakran a szemében is, különösen pedig a fejében, mert a vírusok az idegsejtekbe hatolnak be, ott élnek, ott szaporodnak, és az idegsejtekbe ürítik toxinjaikat (méreganyagaikat). S mivel a legtöbb idegsejt a fejben található, ezért is érezzük ott a legerősebb fájdalmat. Emellett akár 39-40 Celsius-fokos, magas láz is jelentkezik, s izzadás, gyengeség, illetve fáradékonyság lép fel. A vírus pedig legyengíti a szervezetet, ezért bakteriális szövődmények is kísérhetik az influenzát, mint például a tüdőgyulladás. Persze, akinek erősebb a szervezete, annál nem lép fel szövődmény, ám ha gyenge a szervezetünk, s elhanyagoljuk a betegséget, nem fordulunk orvoshoz rögtön az első tünetek jelentkezése után, akkor bekövetkezhetnek.

A terápiáról szólva... Amint észleljük a tüneteket, azonnal forduljunk orvoshoz, ne próbálkozzunk öngyógyítással, bízzuk a kezelést a szakemberre, aki a vizsgálatokat követően eldönti, milyen vírusellenes készítményeket írjon fel. Tudnunk kell azonban, hogy ezek a gyógyszerek nem tudják elpusztítani a kórokozókat, azokat csak a szervezet immunrendszere képes megölni, ezért az immunrendszert kell erősíteni, s ezt a célt szolgálják a tüneteket megszüntető orvosságok, a vitamindús étkezés, a bőséges folyadékfogyasztás, valamint a pihenés. Javasoljuk, hogy a betegek pár napig tartózkodjanak otthon, ágyban fekve. A kezelés időtartama pedig a pácienstől állapotától függ, s általában 5-7 napig tart.

Az a legjobb megoldás, persze, ha megelőzzük a kórt. Ennek legbiztosabb módja a védőoltás. A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet minden évben előrejelzi a szezonálisan várható influenzavírus-típusokat, s e típusok ellen készítik el a különböző oltóanyagokat. Emellett szájmaszkot is viselhetünk járvány idején, hogy korlátozni tudjuk a cseppfertőzést, a kórokozókat tartalmazó apró folyadékcseppek terjedését. És természetesen tartsuk be a személyi higiéniát, például mossunk kezet, ha valahonnan hazatérünk.

Lajos Mihály