Midász királytól Széchényi Ferencig – itt a téli Irka

2010. december 10., 09:00 , 517. szám

Megjelent Kárpátalja méltán közkedvelt gyermeklapjának, az Irkának idei negyedik, őszutói száma.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) Punykó Mária szerkesztette kiadványa ezúttal is az irodalomra, az ismeretátadásra és a szórakoztatásra helyezi a hangsúlyt. A költők közül ez alkalommal többek között Weinrauch Katalin, Mészely József, Zelk Zoltán, Tamkó Sirató Károly, Lackfi János, Áprily Lajos verseiből csemegézhetnek az ifjú olvasók, míg a prózát ebben a számban Hegyi-Füstös István és Wass Albert írásai képviselik.

Különösen érdekes anyagot kínál a lap ez alkalommal azoknak, akik az ismeretterjesztő, a szórakoztatva tanító írásokat kedvelik. Elsősorban nekik mesélnek a lap szerkesztői a görög regevilág történeteiből, s az ő figyelmükre számítanak, amikor az állatok világából vett érdekességekből adnak közre egy csokorra valót.

Emellett persze jelentkeznek a lap hagyományos rovatai is, mint amilyen például az Olasz Tímea által szerkesztett vallási rovat, az Útravaló vagy Pallay Dezső Számítógép-sulija. A Körbenéző ezúttal is izgalmas írásokat válogat az Irka Kárpát-medencei testvérlapjaiból, és számos érdekességet kínál a Mindenféle rovat, ahol egyebek mellett Széchényi Ferencről olvashatunk A magyar művelődés nagy alakjai sorozatban, valamint arról, miként vált hivatalossá a magyar nyelv Magyarországon 1844-ben, és arról is, miért olyan fontos számunkra az időjárás.

A játékos kedvűek ezúttal is örömüket lelhetik a kifestőkben, amelyekhez mindig kapcsolódik egy-egy érdekes kérdés vagy feladat is, nekik kedveskednek a Nyitva van az aranykapu rovat játékai és rejtvényei, valamint a Tündérujjak jó tanácsai, amelyekből ezúttal kiderül, hogyan készíthetünk tökbábut vagy virágdekorációt "friss" szalmavirágból.

Ez alkalommal is jelentkezik a legkisebbek, az óvodások Gabóda Éva szerkesztette melléklete, a Döngicsélő. A szokásos versikék és mesék mellett azt is megtudhatják belőle szüleik vagy az óvónénik segítségével az apró "olvasók", miként készíthetnek só-liszt gyurmát.

Végül, aki írt vagy rajzolt az Irkának, az keresse a Postabontás rovatot, hátha megjelent a verse vagy a rajza. Ugyanott található az előző szám rejtvényeinek megfejtése.

A lapot ezúttal is Kulin Ágnes grafikái illusztrálják.

pszv