Magyarország 2010-ben: nacionalizmus és új hatalmi rendszer

Kitekintő: A magyarokról írták

2011. január 14., 09:00 , 522. szám

Az új év első napjaiban tekintélyes tanulmány jelent meg a fenti címen az ungvári ua-reporter.com internetes hírportálon a Magyarországon tavaly végbement politikai változásokról. Miután a cikk végén aláírásként csupán annyi áll, hogy Číňĺđíĺň-čçäŕíčĺ UA-Reporter.com, csak találgathatunk, hogy ki lehet a szerző. Az írás alapján úgy képzeljük, Magyarországot alaposan és belülről ismerő ember lehet, aki irigylésre méltó felkészültséggel és tárgyi tudással fejti ki témáját. Az is bizonyosnak tűnik, hogy orosz lehet, vagy legalábbis szovjet neveltetésű, s nemcsak mert oroszul ír, hanem főleg azért, mivel a sorok közül lépten-nyomon kiérezhető az a jól ismert nagyorosz, korábban szovjetnek álcázott birodalmi mentalitás, amely a gyarmatosító magasabbrendűségével és lekezelő modorában mond ítéletet mindenről és mindenkiről - főleg azokról, akik éppen nem hajtanak fejet a nagyhatalom előtt. Az ua-reporter.com azon mérsékelten ukrán nemzeti irányultságú portálok egyike, amely árgus szemekkel figyeli a belső ellenségek mellett a szomszédokat is, kimondatlanul potenciális agresszorokat látva bennük. Így érthető, hogy szívesen leközölték a szóban forgó írást, hiszen nyilván úgy látták, hogy az alaposan "leleplezi" az új budapesti vezetés fondorlatos terveit. Sajnos a kényszeres ellenségkeresés közben nem veszik észre, hogy az utóbbi húsz esztendőben az ukránokat és Ukrajnát ugyanezen fensőbbséges modorban döngölik a sárba újra és újra. Azok számára, akik elszoktak már az efféle Moszkvából érkező dörgedelmektől, illetve még mindig nem hiszik, hogy mennyire kevéssé tisztelnek bennünket, magyarokat egyes ukrán polgártársaink, következzék néhány sommás megállapítás a tanulmányból.

"A magyarok az elmúlt 2010-es esztendőben megerősítették a XIX. század óta ismert tényt, hogy éppen ők Európa "legnacionalistább" népe. A szavazófülkék forradalma - ahogyan ezt az eseményt elnevezte annak "vezére", Orbán Viktor, 2010 tavaszán bebizonyította, hogy a magyar szavazók legalább 75 százaléka a modern kor naftalinszagú ideológiáinak egész halmazából csupán egyet választ - a nacionalizmust. És a belátható jövőben Magyarországon ennek nincs más alternatívája.

Ezért nem véletlen, hogy Magyarország politikai tájképe, mely az utóbbi 20 évben alakult ki, teljesen megváltozott, és az ország új hatalmi konfigurációt kapott az elkövetkező évtizedre."

A cikk ismeretlen szerzője e sommás bevezető után röviden összefoglalja azokat a mélyreható változásokat, amelyek a magyar politikában mentek végbe a 2010. áprilisi parlamenti és az októberi önkormányzati választások következtében, hangsúlyozva a Fidesz vezetőinek túlsúlyát a parlamentben és az ország legnagyobb városainak élén, olyan beállítottsággal, mintha nem is egy demokratikus európai államról írna, hanem a posztszovjet térség valamelyik kevéssé szalonképes utódállamáról. "Ily módon a különböző szinteken a politikai hatalom egyetlen központja az országban a Fidesz parlamenti frakciója lett, amelynek tagjai a minisztériumokon keresztül irányítják az államigazgatást, vezetik a kulcsfontosságú helyi önkormányzatokat és ellenőrzik a Fidesz pártstruktúráját a párt helyi szervezeteiig. A frakció felett pedig az egyszemélyi vezető, a kabinetvezető miniszterelnök, Orbán Viktor áll, akinek a tekintélye és vezető szerepe a pártban kétségbevonhatatlan. Mától kizárólag ő engedélyez belépést a magyar politika felsőbb köreibe." Mint hozzáteszi, a Fidesz és koalíciós partnere, a kereszténydemokrata párt kétharmados, alkotmányozó többsége a parlamentben az új törvények elfogadásának hatékony szervévé változtatta a magyar országgyűlését. "Az Alkotmánybíróság kísérletét, hogy befolyást gyakoroljon a törvényhozás folyamatára, tavaly novemberben könnyedén megakadályozta a parlamenti többség. Végeredményben az alkotmánybírákat megalázták, magát ezt a szervet pedig jelentéktelen politikai dekorációvá változtatták. Napirendre került Magyarország új, a kormányzó rezsimhez igazodó alkotmánya előkészítésének kérdése."

A cikkíró felhívja a figyelmet, hogy a Fidesznek a Duna-medencében élő magyar nemzeti kisebbségek különféle autonómiaformáiért folytatott küzdelme kockázatosnak tűnik Magyarország számára, mivel konfliktusokhoz vezethet a szomszédokkal. Érvelése szerint éppen a konfliktusok lehetőségének ellensúlyozására lettek aktívabbak a fideszesek a regionális politika terén a közös gazdasági és politikai érdekek érvényesítésében az Öreg Európával és Oroszországgal szemben.

Az új magyar külpolitika értékelése kapcsán a cikk írója szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni "a vidéki (azaz Orbán Viktor - a szerk.) személyes ambícióját, aki nem kevesebbet akar, mint olyan személyiségként bevonulni a történelembe, aki lerombolta Trianont". A legtriviálisabb pedig, teszi hozzá, Orbán Viktornak és a Fidesznek az a törekvése, hogy megszilárdítsák hatalmi helyzetüket, megszerezve az új magyar állampolgárok szavazatait a következő, 2014-es parlamenti választásokon.

A cikk utal a WikiLeaks által nemrég megszellőztetett amerikai külügyi dokumentumok egyikére, amelyben Orbán Viktort úgy jellemzik, mint a "mi kurafinkat", aki hajlamos a politikában "a tűzzel játszani". "E tekintetben szemléletes, hogy Magyarország mostani külügyminiszterét, az erdélyi Martonyi Gézát (valójában Jánost - a szerk.) olyan emberként ismerik, aki távol áll a magyar nacionalizmustól. Karrierje és kapcsolatai alapján helyesebb volna Martonyit a modern globalizmus "ügynökeként" meghatározni a magyar kormányban. Ezért jogosan merül fel a kérdés, vajon nem szankcionált-e az új magyar nemzeti politika azok által, akik a nemzeti államok pozícióinak további aláásásában és kiprovokált konfliktusok általi diszkreditációjában érdekeltek?"

A szerző részletesen foglalkozik Magyarország és Oroszország viszonyával is, s ugyancsak a globalisták kezét látja abban, hogy az új magyar vezetés igyekszik kiszorítani az országból mindent, ami orosz, illetve mondvacsinált gazdasági problémákra hivatkozva jegeli a két ország viszonyát. Ennél a véleményénél azonban sokkal érdekesebb az a néhány mondat, amellyel az orosz-magyar viszonyt jellemzi, illetve azokat, akik azt 1990-től napjainkig alakították. "Úgy alakult, hogy 1990 után viszonyát Oroszországhoz Magyarország a magyar szocialisták közvetítésével alakította. Itt megmutatkoztak a KGST-ig és az SZKP KB nemzetközi osztályáig visszanyúló korábbi személyes kapcsolatok és szimpátiák. (...) Hogy megértsük, mi történik itt, mindenekelőtt figyelmet kell fordítanunk a "fiatal demokraták" - a Fidesz párt alapító atyáinak, akikhez Orbán Viktor, a párt vezére is tartozik - a mentalitására. (...) A "fiatal demokraták" nem ismerték a karrierszempontok és a szervilizmus pragmatizmusát, mivel fiatalságuk miatt nem csináltak vagy nem érkeztek karriert csinálni Kádár János pártjában. Érzéseiket és tudatukat ifjúkorukban a Nyugat tömegkultúrája hódította meg, ezért Oroszország megértésének más útja - az orosz klasszikus kultúrán keresztül - számukra kezdettől zárva volt. Mellesleg Dosztojevszkij és Tolsztoj őszinte rajongója aligha lett volna képes a magyar politikába menni. Annak provincializmusa a kulturálisan fejlett emberből csak hányingert válthat ki. És ez független attól, hogy hortisták, kommunisták, szocialisták a liberálisokkal vagy, mint most, a fideszesek állnak a kormánykeréknél. Úgy tűnik, hogy Magyarország minden nagysága vezéreinek politikai erényeivel együtt lehanyatlott 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatamezőn. Ettől a naptól kezdve minden politikus, ritka kivételektől eltekintve, majdnem mindig nyárspolgár, akinek életcélja, hogy helyes beszédeket mondjon, jókat egyen, finomakat igyon és szépen feküdjön a temetőben. És láthatóan - sajnos - Orbán Viktor sem kivétel ez alól."

zzz