2012-re halasztották a parlamenti választásokat

2011. február 4., 09:00 , 525. szám

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa kedden második olvasatban is elfogadta azt a jogszabályt, amely módosította az Alkotmánynak a parlament és az államfő megválasztásának időpontjára vonatkozó rendelkezését.

A módosító indítványra 310 képviselő szavazott igennel a teremben jelenlévő 350-ből. Nemmel 15 honatya voksolt. Mint ismeretes, az alkotmánymódosító indítványt második olvasatban a 450 fős törvényhozásnak alkotmányos többséggel, azaz legalább 300 szavazattal kellett jóváhagynia.

A törvényhozás még 2010. november 19-én fogadta el első olvasatban az Alkotmányt módosító jogszabályt, melynek értelmében egységesen öt évben állapítják meg az államhatalmi szervek és a helyi önkormányzatok választott tisztségviselőinek hivatali idejét. A módosítás ugyancsak előírja, hogy az elnökválasztásra az államfő hivatali idejének ötödik évében, március utolsó vasárnapján kerül sor, míg a parlamenti és önkormányzati választásokra e testületek hivatali idejének utolsó évében, október utolsó vasárnapján.

A most elfogadott módosítás átmeneti rendelkezéseinek értelmében a következő parlamenti választásokra nem 2011 márciusában, hanem 2012 októberében kerül majd sor, elnököt pedig 2015 márciusában választhatunk legközelebb.

szcs