Kenyér, cirkusz és oktatás

German és Tabacsnyik összeveszett

2011. február 4., 09:00 , 525. szám

A nérói mondásból kiindulva, mely szerint a véreskezű császár kenyeret és cirkuszt ajánlott volna a nép fékentartására, elmondható, hogy Ukrajnában a fogyó kenyeret egyre nagyobb cirkusszal igyekeznek pótolni. Legutóbb Anna German, az államfői adminisztráció mindenható elnökhelyettese keveredett szóváltásba Dmitro Tabacsnyik oktatási miniszterrel a parlamentnek benyújtott új felsőoktatási törvény kapcsán.

A soros botrány kiváltója egy kijelentés volt, mely Szavik Suszter országszerte népszerű vitaműsorának, a Suszter Live-nak múlt pénteki adásában hangzott el, amelyet mostanában az állami televízió első csatornáján élvezhetnek a műfaj rajongói. Suszter, akinek ukrajnai népszerűsége magyar fogalmakkal legfeljebb Friderikusz Sándor egykori imádatához mérhető, azzal a váratlan húzással állt elő, hogy meghívta műsorába Julija Timosenko exminiszterelnököt, a BJUT-Batykivscsina vezérét, aki - minden bizonnyal a hatalom rosszallása miatt - mostanság nemigen szerepelhet televízióban. A nagy Szavik terve persze nagy valószínűséggel kudarcra lett volna ítélve, ha a Janukovics elnök nevével fémjelezett hatalom - vélhetően külföldi nyomásra - nem dönt úgy, hogy látványosan demonstrálja: Ukrajnában nem korlátozzák a szólásszabadságot, az ellenzék vezére is képernyőre kerülhet. Az elnöki adminisztráció illetékesei persze gondosan megválasztották a csatateret, hiszen Julija Timosenko ellenfelei a Legfőbb Ügyészség munkatársai voltak, akiknek az volt a feladatuk, hogy sorra az exkormányfő fejére olvassák bűneit, miáltal Timosenko védekezni kényszerül, azaz a közönség szemében bűnösnek hat. Azonban - ahogyan az az efféle hatalmi csalafintaságokkal nemegyszer előfordul - a próbálkozás ezúttal is kudarcba fulladt, hiszen az ügyészbojtárok érveit Timosenko, a tapasztalt harcos könnyedén félresöpörte, csak még inkább meggyőzve a tévénézőket arról, hogy az ellene indított vizsgálatok politikai megrendelésre folynak.

A Suszter Live vitamműsor hagyományaihoz híven ezúttal is meghívta a parlamenti pártok képviselőit, az államfőt pedig a nem éppen szónoki képességeiről ismert Janukovicsot egyre gyakrabban helyettesítő Anna German, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője képviselte. Látva az ügyészek kudarcát, German tapasztalt politikusként elhatárolódott a Timosenko elleni vádak kérdésétől, mondván, azokban a rend- és jogvédelmi szervek illetékesek állást foglalni, ugyanakkor mindjárt oldalba támadta Timosenkót, amiért szerinte az ellenzék vezére nem hajlandó a konstruktív párbeszédre a jelenlegi hatalommal az olyannyira sürgető ukrajnai reformok sikere érdekében. A felháborodott ellenzékiek válaszul természetesen a hatalom fejére olvasták azt az ámokfutást, amelyet saját pozícióinak erősítése érdekében az elmúlt hónapokban véghezvitt. Így került szóba többek között Dmitro Tabacsnyik oktatási miniszter személye is, akit az ukrán nemzeti érzelmű ellenzék már hónapok óta erőteljesen bírál szerintük nyilvánvalóan nemzetellenes, oroszosító törekvései, illetve a parlamentnek minap benyújtott új felsőoktatási törvény tervezete miatt.

Tabacsnyik személye a sorozatos ellenzéki támadások okán már korábban is vita tárgyát képezte a kormánykoalíción belül, s most Anna German élő adásban újabb jelét adta: az elnök környezete nem hajlandó közösséget vállalni az ország kétharmadának szemében népszerűtlen oktatási miniszterrel. A felsőoktatás tönkretételére vonatkozó ellenzéki vádakra tehát az adminisztráció helyettes vezetője kijelentette: Viktor Janukovics elnök sohasem fogja támogatni az oktatási reformoknak Tabacsnyik által javasolt koncepcióját. A nagyobb hitelesség s az ukrán érzelmű publikum kedvéért hozzátette: "A Mogiljanszkaja Akadémia, az Osztrozsszkaja Akadémia nem szűnnek meg egyetemeknek lenni csak azért, mert ilyen koncepció készül ... ezt az elnök sohasem engedi meg." Utalva ellenzéki múltjára, megjegyezte: kész volna feláldozni hivatalát azért, hogy az oktatási miniszter ne Tabacsnyik legyen, hanem valaki más.

German e kijelentését, mely nyilvánvalóan a hatalmon belüli nézetkülönbségekre utalt, már másnap széles körben idézte az országos sajtó, annál is inkább, mivel a kormányzat oktatásügyi elképzelései egyre nagyobb tiltakozási hullámot váltanak ki Ukrajna-szerte. Január 27-én például Lviv Városi Tanácsa határozatban követelte Tabacsnyik távozását hivatalából, január 31-én, hétfőn pedig az odesszai felsőoktatási intézmények diákjai és tanárai a megyei állami közigazgatási hivatal épületénél tiltakozásuk jeléül szimbolikusan eltemették a felsőoktatást, egyperces főhajtással tisztelegve az ukrajnai oktatás emléke előtt.

Dmitro Tabacsnyikot azonban a jelek szerint egyelőre nem hatják meg különösebben a személyét ért támadások. Egy szimferopoli tanácskozáson már szombaton idézték a miniszternek German előző esti kijelentéseit, mire ő így válaszolt: "Létezik egy igen egyszerű gyakorlat a világban: ha a hivatalnok nem ért egyet az elnök vagy a miniszterelnök káderpolitikájával, tekintélyének megőrzésére van egy igen egyszerű kiút: a lemondás."

szcs