Lebontatná a vereckei emlékművet a Szvoboda

2011. március 25., 09:00 , 532. szám

A vereckei magyar honfoglalási emlékmű lebontását követelő viszontkeresetet nyújtott be az illetékes kárpátaljai bírósághoz Oleg Kucin, a szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei szervezetének vezetője, a honfoglalási emlékjel 2011. február 19-i felgyújtásának egyik gyanúsítottja - írta a Kijevben megjelenő Ukrajina Moloda című napilap. A nacionalista szellemiségű újságnak nyilatkozva Kucin elmondta, hogy keresetében az emlékmű lebontásának elrendelését követeli a bíróságtól.

Megismételte korábban is hangoztatott álláspontját, amely szerint "a Vereckei-hágón található létesítmény kezdettől fogva nem csupán a hatályos ukrán törvényeket sértette, hanem kifejezetten provokatív szándékkal épült". A Szvoboda továbbra is úgy értékeli, hogy "a magyar birodalmi jelkép léte a Vereckei-hágónak azon a helyén, ahol 1939-ben tömegesen végeztek ki ukrán fegyveres ellenállókat, a társadalom nyílt megvetése, az ukrán nemzet iránti határtalan cinizmus és pimaszság megnyilvánulása".

A politikus azt is elmondta, hogy valószínűleg egy hónap múlva kezdődik a magyar emlékmű felgyújtásával kapcsolatos per, amelyben a bíróság garázdaság címén emel vádat az ügy három gyanúsítottja ellen. Kucin azonban úgy vélte, hogy az ügyészség még átminősítheti a vádat, s őt megpróbálják tényleges szabadságvesztésre ítélni, míg két társa valószínűleg felfüggesztett börtönbüntetést kap majd.

Korábban a megyei rendőrség közölte, az ukrán büntetőtörvénykönyv 296. paragrafusának 2. része alapján csoportosan elkövetett garázdasággal vádolják a vereckei emlékmű rongálásával vádolt három személyt, ami négy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Mint arról hírt adtunk, február 19-ére virradó éjszaka az állami őrszolgálatnak a Barátság kőolajvezeték nyomvonalán járőröző munkatársai figyeltek fel a hágóhoz vezető régi havas úton haladó Hyundai Tucson terepjáróra, amely felkeltette gyanújukat. Nem sokkal ezután lángokat láttak magasra csapni a Vereckei-hágónak azon a részén, ahol a honfoglalási emlékmű áll. Riasztásukra az állami közlekedésrendészet (DAI) alsóvereckei (Nizsnyi Vorota) ellenőrzőpontján feltartóztatták a gépkocsit, és őrizetbe vették a rongálással gyanúsítható három személyt.

(zzz/MTI)