Növényvédelem és zöldmunkák a szőlőben

2011. július 29., 10:00 , 550. szám

Nyár közepén járunk, közeledik a szüret, úgyhogy egyre több a munka a szőlőben és a pincében. Az aktuális teendőkről Jakab Sándor beregszászi szőlészt és borászt kérdeztük, aki ezúttal olvasóink néhány kérdésére is válaszol.

– Milyen növényvédelmet igényel jelenleg a szőlő?

– Az utóbbi heteknek a korábbiaknál jelentősebb csapadékmennyisége, ami nagy meleggel párosul, továbbá a kora reggeli bőséges harmat igencsak kedvez a gombabetegségek kialakulásának. Ez ellen kizárólag rendszeres permetezéssel védekezhetünk, még a direkttermő szőlőket is javasolt legalább 2-3 alkalommal lepermetezni. Újra kezd kialakulni a szürkerothadás lehetősége, ami a tavalyi évben igen jelentős kárt okozott a szőlőültetvényekben. Úgyszintén figyeljünk oda a lisztharmat megjelenésére, mert csak megelőző jelleggel védekezhetünk ellene. Ha a betegség már kialakult, s megfertőzte az ültetvény 5-10 százalékát, arra a szőlőtermésnek akár a fele is rámehet. Megelőzésképpen valamilyen kéntartalmú vagy egyéb lisztharmat elleni szerrel permetezhetjük a szőlőnket.

– Nem késtünk még el a szőlő ritkításával?

– Még mindig időszerű a zöldválogatás, a csemegeszőlőnél pedig fürtválogatást kell végezni. A sok csapadék és a meleg hatására idén sok a mellék- és hónaljhajtás a tőkéken. Ha eddig még nem távolítottuk volna el valamennyit, még mindig nem késő folytatni a munkát, hogy a tőkék szellősebbek, levegősebbek legyenek, mert így jobban ellent tudnak állni a gombabetegségeknek, mint ha besűrűsödnének.

Szeretném külön hangsúlyozni, hogy ne féljünk a fürtválogatástól a csemegeszőlők esetében. Minél több a szőlő a tőkén, annál indokoltabb a ritkítás. Ilyenkor távolítsuk el bátran a kisebb, gyengébb fürtöket. A látszólagos veszteségért majd kárpótolja a gazdát a természet, hiszen a megmaradó fürtök nagyobbak, s a szemek is szebbek, nagyobbak lesznek ezáltal, azaz a szőlő leszüretelhető össz-mennyisége nem lesz kisebb.

– Mikor kezdhetjük el a pincében a felkészülést a szürethez?

– Máris munkához láthatunk. Mindenekelőtt elő kell készíteni a pincét a szőlő és a bor fogadására, vagyis ki kell takarítani a helyiséget, és szükség esetén – ha olyan a pincénk – el kell végezni a fertőtlenítő meszelést. A mészbe keverhetünk egy kis rézgálicot. Fertőtlenítő kénezést is végezhetünk ilyenkor.

Készítsük elő a hordókat. Amennyiben korábban nem voltak kimosva kellő alapossággal, most feltétlenül mossuk át valamennyit. A rozsdásodás megelőzése végett szükség esetén újítsuk fel a hordóabroncsok megkopott festését. Lehetőség szerint a korábbi olajos-acetonos festékek helyett használjunk modernebb, akril alapanyagú, környezetbarát, káros anyagokat nem tartalmazó festékeket. Ezek a festékek az abroncsok megvédése mellett arra is alkalmasak, hogy befessük velük a hordó csínját.

Tisztogassuk meg a prést, amennyiben szükséges, ennek egyes fém alkatrészeit is át lehet festeni ilyenkor. A szaküzletekben erre a célra kérjünk olyan, az élelmiszeriparban használt festéket, amely nem bocsát ki káros anyagokat élelmiszerekkel érintkezve.

– Olvasóink gyakori kérdése, hogy meddig szabad permetezni a csemegeszőlőket úgy, hogy később ne maradjanak szermaradványok a leszüretelt, frissen fogyasztott fürtökben?

– A szüret előtti permetezést lehetőség szerint úgy időzítsük, hogy betartsuk az előírt élelmiszer-egészségügyi várakozási időt, amelyet minden ilyen vegyszer csomagolásán kötelezően feltüntetnek. Ez a várakozási idő jellemzően a borszőlőknél szokott hosszabb lenni, úgy 20–30 nap, míg a csemgeszőlőknél 7–14 nap. Ha azonban biztosak akarunk lenni a dolgunkban, inkább az előírtnál hosszabb várakozási idővel számoljunk. Amennyiben mindenképpen muszáj permetezni a szüret előtti időszakban, válasszunk inkább rövid, például 3–7 napos várakozási idejű szereket, de még biztonságosabb, ha kizárólag biopermetszereket alkalmazunk, mint amilyennek a bordói lé és a kén tekinthető. Ezek szüretkor esetleg még ott maradhatnak a szemek felületén, de nem szívódnak fel, és egy alapos mosással eltávolíthatók.

– Eltartható-e a csemegeszőlő, tartalékolhatunk-e belőle az év gyümölcsben szegényebb időszakára?

– Természetesen eltarthatók a szőlőfürtök. Gyakorlatilag minden csemegeszőlő alkalmas erre, de elsősorban a vastagabb héjú fajtákkal érdemes próbálkozni. A tárolásra válasszunk hűvös és inkább száraz, semmint nedves kamrát vagy pincét. A helyiségben vízszintesen felfüggesztett lécekre köthetjük száruknál fogva a szőlőfürtöket. Az így tárolt, a fagytól védett szőlő hosszú ideig eltartható, akár karácsonyig is megőrizhető néhány fürt, ami azután különleges csemegét jelenthet az ünnepi asztalon.

– Olvasónk, aki kertjében kevés szőlőt is termeszt, panaszolta, hogy régi hordói az idők során sorra tönkrementek, az újak ára viszont igencsak borsos. Azt kérdezi, hogy akinek nyugdíjából nem telik új fahordóra, miben tárolhatná még kevéske borát?

– A hordók természetesen nem olcsók, hiszen drága a bodnár munkája, drágák az abroncsok és drága a felhasznált faanyag is. Tudni kell, hogy egyetlen hordó elkészítéséhez ötször-hatszor annyi faanyagra van szükség, mint amennyit végül a kész hordóban viszontlátunk. Amennyiben valakinek nem futja új hordóra, s egyébként is csak kisebb mennyiségű bort készít, használhat erre a célra 10-20 literes üvegkorsókat is, hiszen az üvegedény könnyen tisztítható, nem penészedik, és nem is szárad össze, ha hosszabb időre üresen marad, mint a fahordó. Ezenkívül számos helyen kínálnak ma már műanyag hordókat is. Ezeken rendszerint minden esetben feltüntetik, hogy használhatók-e élelmiszer tárolására vagy sem. Az idők során azonban kitapasztaltam, hogy a külföldről importált, vastagabb falú termékek kicsivel drágábbak ugyan, de valóban alkalmasak a bor tárolására is, azaz nincs műanyagszaga a bennük tárolt italnak. Ezeket is ki kell mosni felhasználás előtt, akár a fahordókat, de nem kell cserezni. Nem szabad forró vízzel mosni az ilyen tárolóedényt, mert az károsan hat a műanyagra. Langyos szódás vizet használjunk, majd öblítsük ki kétszer hideg vízzel a műanyag hordót, ezt követően pedig hagyjuk benne egy napra a hideg vizet, hogy kiázzon, majd nyitva engedjük kiszáradni.

pszv