Soha nem derül ki, mi történt Nyitrán

Jogi értelemben véget ért a Malina Hedvig-ügy

2011. december 9., 09:00 , 569. szám

Jogi értelemben befejeződött Malina Hedvignek, a 2006-ban Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklánynak az ügye, mert a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság elfogadta a fiatalasszony és a szlovák kormány közötti per békés rendezéséről szóló megállapodást – írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.

Az újság szerint ez azt jelenti, hogy a jövőben sem az állami szervek, sem maga Hedvig nem nyithatja meg újra az ügyet, nem lesznek további vizsgálatok, tehát végeredményben soha nem is tisztázódik, mi történt.

Malina Hedvig, akit 2006. augusztus 25-én támadtak meg Nyitrán, 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. A strasbourgi testület ez év áprilisában értesítette a szlovák kormányt a beadványról, és kérte annak állásfoglalását az üggyel kapcsolatban. Az igazságügyi minisztérium nyár végén ajánlotta fel Hedvignek, hogy a kormány hajlandó tőle bocsánatot kérni, ha visszavonja a beadványát. A megállapodásra szeptember 28-án került sor.

A békés rendezés érdekében a kormány kötelezte magát, hogy sajtónyilatkozatban fejezi ki sajnálatát az ügy miatt, Malina Hedvig pedig kijelentette, hogy nincs a szlovák kormánnyal szemben kártérítési igénye, és nem fordul az Európai Emberi Jogi Bíróság nagykamarájához sem.

„A közös nyilatkozatot, amelyet Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter és Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje írt alá, november 8-án fogadta el az emberjogi bíróság héttagú tanácsa, ezzel a békés rendezésről szóló megállapodás jogerőre emelkedett” – olvasható a lapban.

A szlovák kormányt nem köti határidő, hogy meddig kell a sajnálkozó sajtónyilatkozatot kiadnia, de az Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottsága ellenőrzi, hogy a felek eleget tettek-e a megállapodásban vállaltaknak.

Ugyanakkor a szlovák főügyészségen még folyik a vizsgálat az állítólagos hamis tanúzás ügyében, amelyben Malina Hedvig továbbra is vádlottként szerepel. Robert Kalinák volt belügyminiszter ugyanis azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította. Azóta Malina Hedvig ellen az ügyben eljárás folyik.

(MHO/bzs)