Méhgyulladás

2012. január 20., 09:00 , 575. szám

A tehenem pár napja ellett, de nem törődik a borjával, nem szoptatja, azonkívül étvágytalan, több időt tölt fekvéssel, mint szokott, s bűzös váladék szivárog a hüvelyéből. Milyen betegséget kapott el, s hogyan gyógyíthatjuk meg? – kérdezte telefonon szerkesztőségünktől egy kőrösmezői olvasónk. Kérdéseivel Szijus Attila técsői állatorvoshoz fordultunk.

– A jószágnak minden bizonnyal méhgyulladása van – magyarázza beszélgetőtársam. – Ez a betegség bármelyik emlősnél előfordulhat, beleértve a szarvasmarhákat is. Többféle oka lehet, köztük a méhgyengeség, a magzat rendellenes fekvése, különböző baktériumoknak a méhbe való bejutása, a magzat elpusztulása, vagy ha a magzatburok bennmarad a méhben. Az egyszerre több ivadékot a világra hozó emlősöknél előfordulhat, hogy a fialás előtt a szülőcsatornához legközelebb fekvő magzat elpusztul, így a szülés megindulásakor elzárja a kifejlett kis állatok útját, a halott magzat pedig bomlásnak indul, szaporodni kezdenek benne a baktériumok, s gyulladásba jön a méh. A testvérei is elpusztulhatnak, de életben is maradhatnak, ha a szülés elhúzódását látva a gazda gyorsan állatorvoshoz fordul, aki megmentheti a kis állatokat. S akkor is kialakulhat a kór, ha az ellés, a fialás során a szülésben segédkező ember piszkos kézzel nyúl bele a méhbe, fertőzést idézve elő. A betegség szövődményeként pedig tőgygyulladást kaphat a jószág, a véráramba bekerülő baktériumok ún. ellési vérmérgezést idézhetnek elő, és a szívbe jutva károsíthatják a szervezet „motorját”.

– Melyek a méhgyulladás tünetei, s milyen kezeléssel állítható helyre az állat egészsége?

– A szimptómák már az ellést, a fialást követő napon jelentkezni kezdenek. A beteg állat étvágytalanná válik, a szokottnál több időt tölt fekvéssel, belázasodik, nem törődik az ivadékaival (nem nyalogatja, nem igazgatja, nem terelgeti azt vagy – ha többen vannak – azokat), nem szoptat, de el is apadhat a teje, a hüvelyéből pedig vörösesbarna, zöldesbarna, esetleg feketés színű testszövetdarabokat tartalmazó, kellemetlen vagy kifejezetten bűzös szagú váladék folyik. A tünetek észlelésekor állatorvoshoz kell fordulni, mert a gyógyítás körültekintő vizsgálatot és terápiát igényel. A testhőmérséklet megmérése után az a legfontosabb teendőnk, hogy megvizsgáljuk, nem maradt-e magzatburok vagy elhalt magzat a méhben. Az utóbbit úgy állapítjuk meg, hogy vagy belenyúlunk a méhbe, vagy megtapogatjuk a hasfalat. Kisebb állatoknál gyógyszerrel távolítjuk el a magzatburkot, operációval (szükség esetén császármetszéssel) a magzatot, indokolt esetben pedig az egész méhet el kell távolítanunk. Míg a nagyobb testű háziállatoknál a méhbe benyúlva, kézzel vesszük ki a magzatot, illetve annak burkát. Ún. méhpálcát tolunk a méhbe, a rudacskára antibiotikumot kenünk, s az eszközzel kitisztítjuk a megbetegedett szervet. A kezelést 24 órás intervallumokban, kétszer-háromszor megismételjük. Esetleg műanyag katéteren keresztül baktériumölő szert tartalmazó habbal töltjük tele a méhet, s 3-5 napig injekció formájában is antibiotikumot juttatunk a beteg szervezetébe, vagy a véráramba, vagy az izomba fecskendezve a készítményt. Szívgyógyszereket is adunk az állatnak, s méregtelenítő (detoxikáló) hatású kalciumot és foszfort tartalmazó injekciót is adunk a jószágnak, hogy megtisztítsuk a szervezetét.

– Hogyan előzhetjük meg a betegség kialakulását?

– Amennyiben a gazda vagy valaki más segíteni akar az anyaállatoknak világra hozniuk az ivadékokat, akkor csak a keze megmosása és fertőtlenítő szerrel való kezelése után nyúljon bele a méhbe. Ha pedig elhúzódik a fialás, az ellés, nem vagy nehezen akar megszületni a kis állat, akkor a szakszerű segítségnyújtás érdekében hívja ki az állatorvost.

Lajos Mihály