Megemlékezés Tiszacsomán
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Tiszacsomai Alapszervezete január 22-én, vasárnap megemlékezett a magyar kultúra napjáról.
A rendezvény a magyar Himnusz eléneklésével vette kezdetét. Ezt követően Rácz János alapszervezeti elnök köszöntötte a meghívott vendégeket: Bocskor Lászlót, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnökét, a városi tanács képviselőjét, Horkay Sámuelt, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének tiszteletbeli elnökét, a „KMKSZ”–UMP városi tanácsi képviselőcsoportjának vezetőjét, Jakab Erikát, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnökét, járási képviselőt, Kovács Szvitlána polgármestert, Reskó-Papp Angélát, a helyi művelődési ház vezetőjét, Mészáros Erzsébet könyvtárost, valamint a házigazdát, Fejes István iskolaigazgatót.
Rácz János beszédében kiemelte, hogy 1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.
Horkay Sámuel Kölcsey Ferenc életútjával és munkásságával ismertette meg az egybegyűlteket. Elmondta többek között, hogy a Himnusz szerzője nagyon sokszor megfordult vidékünkön, szorosan kötődött hozzá, több ízben is megtette az utat Szatmárcseke és Beregszász között Tiszacsoma érintésével.
Bocskor László elmondta, hogy Kölcsey Szatmár megye országgyűlési követeként a független polgári nemzetállam kialakítását követelte, anyanyelvünknek hivatalos nyelvvé tételét, jogot és a földet követelt a magyar földművesnek.
Jakab Erika beszédében szintén kitért Kölcsey Ferenc munkásságára, életének sokszor tragikus szakaszaira.
A kulturális műsor keretében a helyi középiskola diákja, Jakab Dániel a magyarságról és a hazáról szóló verseket adott elő, majd a tiszacsomai könyvtár szakkörösei adták elő a magyar kultúra napja alkalmából összeállított irodalmi műsorukat. A műsorban szereplő gyerekek ajándékcsomagokat kaptak.
A KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezete köszönőokleveleket adományozott Csirpák Máriának, Papp Annának és Ruszin Irmának a falu fejlesztése érdekében az utóbbi évtizedekben végzett áldozatos munkájukért, melyeket Rácz János és Horkay Sámuel nyújtottak át.
R.J. – B.J.