Bizottságosdi aranybányaügyben
Kedden Beregszászban ülésezett a nagymuzsalyi aranybánya ügyében illetékes járási koordinációs tanács. Érdekes módon a testület ülésére azt követően került sor, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács a közelmúltban úgy döntött, engedélyezi a Beregszászi járás területén fellelhető két aranylelőhely felderítését, illetve feltárását, valamint a kitermelés folytatását a nagymuzsalyi aranybányában.
A Beregszászi Járási Tanács és a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal még az előző önkormányzati ciklusban alakította meg a koordinációs tanácsot, amelynek tagjai lettek a járási adminisztráció és a járási önkormányzat vezetői, a járási tanács több képviselője, Nagymuzsaly polgármestere, valamint a Beregszászi járásból megválasztott megyei tanácsi képviselők.
Az ülés résztvevői megvitatták a kialakult helyzetet, s ismételten bebizonyosodott – amint azt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kezdetektől hangsúlyozza –, hogy az aranylelőhelyek és az aranybánya ügyében született döntések törvénytelenek. Brenzovics László megyei tanácsi képviselő, a KMKSZ alelnöke a tanácskozáson egyebek mellett rámutatott, hogy a nagymuzsalyi és a nagyberegi községi tanácsoknak az aranylelőhelyek felderítésére és feltárására vonatkozó engedélye nincs területhez kötve, azaz határozataikban nincs meghatározva sem a felderítés és feltárás pontos helye, sem az e célra kijelölt terület nagysága.
A képviselő lapunknak nyilatkozva emlékeztetett arra is, hogy jelenleg több vállalat rendelkezik a nagymuzsalyi aranybánya területére érvényes engedéllyel.
– Sajnálatos, hogy a koordinációs tanács ülésére csak most, a Kárpátaljai Megyei Tanács vonatkozó döntéseinek megszületését követően került sor – jelezte Brenzovics László. – A testület korábban elfogadott egy szempontrendszert arra vonatkozóan, hogy milyen feltételeknek kellene megfelelnie a nagymuzsalyi aranybánya potenciális befektetőjének ahhoz, hogy elnyerje a járási tanács támogatását. Hasonló tartalmú döntést hozott annak idején a nagymuzsalyi községi tanács is. Rendkívül furcsa, hogy ezek után a nagymuzsalyi önkormányzat most bárminemű feltétel nélkül megadta a bányászati jogot a Nadra Ukrajini nemzeti részvénytársaságnak.
A beregszászi járási hatóságok magatartása ebben az ügyben egyébként is furcsa – jelezte a KMKSZ alelnöke. Ugyanis, mint kifejtette, vagy azt fogadjuk el, hogy nem tudtak arról, mi folyik az igazgatásuk alá tartozó településeken, s ezért nem tettek semmit a szabálytalan engedélyek kiadása ellen, amelyek az érintett önkormányzatok minden korábbi vonatkozó határozatával szembe mennek, vagy nagyon is jól tudták, hogy mi folyik, s ezért hallgattak mostanáig.
Brenzovics László a keddi tanácskozáson javasolta, hogy a koordinációs tanács kezdeményezze a nagymuzsalyi községi tanácsnál és a megyei tanácsi képviselőknél, forduljanak a megyei tanács elnökéhez annak érdekében, hogy a kárpátaljai önkormányzat legközelebbi ülésén térjen vissza az aranylelőhelyek engedélyeinek kérdésére. Mivel nyilvánvalóvá vált az eddig meghozott határozatok törvénytelensége, a KMKSZ alelnöke javasolta továbbá, hogy a koordinációs tanács forduljon a beregszászi járási ügyészhez, hogy az nyújtson be óvást a nagymuzsalyi és a nagyberegi tanács határozatai ellen, illetve forduljon a megyei ügyészhez, aki megóvhatja a Kárpátaljai Megyei Tanács arany-ügyben hozott döntéseit. Azonban ezeket a javaslatokat szavazásra sem bocsátották a tanácskozáson, s végül az a döntés született, hogy a kérdést a Beregszászi Járási Tanács következő ülése elé terjesztik.
Mint arról lapunk előző számában már hírt adtunk, a KMKSZ elnöksége legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a szövetség az ügyészséghez fordul a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak a beregszászi járási aranylelőhelyek ügyében hozott legutóbbi határozatai miatt.
zzz.