A fürjtojás csodái

Egy kicsi, de jövedelmező szárnyas

2012. február 10., 09:00 , 578. szám

A piacok és élelmiszerdiszkontok polcain néha lehet találkozni a tyúktojásnál kisebb, foltokkal tarkított tojásokkal. Az avatatlan szemlélő első látásra csokoládétojásoknak gondolná őket. Pedig nem édességek, hanem igaziak: fürjtojásokról van ugyanis szó. A fürjjel, ezzel a kicsiny szárnyassal egykoron szép számmal foglalkoztak vidékünkön, tojásuk és húsuk miatt egyaránt szívesen tartották. Tartásukra jelenleg is akad példa.

A nagymuzsalyi Németh családtól megtudtuk, hogy elég fiatal vállalkozásról van szó. „Egy idősebb ismerősöm igen tekintélyes állományú fürjtenyészettel rendelkezett – meséli a családfő, Szergej. – Azonban egy idő után úgy döntött, hogy túlad rajtuk, s tartásuk helyett közszükségleti cikkek árusításába fog. Mivel korábban igen sok jót hallottam a fürjtartásról, úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Motivált az is, hogy a családban nem mindenkinek van munkahelye, így ezen vállalkozással szerettük volna megkeresni a kenyérre valót. Mivel még soha nem tartottunk fürjet, a szakirodalmat és az internetet hívtuk segítségül. Miután meggyőződtünk arról, hogy ez a kis szárnyas mind a húsa, mind a tojása tekintetében igen jövedelmező lehetőségekkel kecsegtet, beszereztünk a már említett ismerőstől néhány darabot. Jelenleg kétfajta szárnyasunk van: japán és fáraófürj.”

A szorgalmas család számára nem idegen az állattartás: nyulat, szarvasmarhát és sertést is tartanak. A tágas karám egyik felső sarkában elhelyezett, két részre osztott ketrecben szemlátomást pompásan elvannak a fürjek. Mindkét ketrecrész oldalára etető került, ebből esznek fejüket a rácsozaton átdugva a szárnyasok. Az utántöltés könnyen megoldható. Az etető alatt egy kis rekesz is található: ebbe gurulnak le a tojások, merthogy az állatok alatt a ketrec alja enyhén lejt. Mindez leegyszerűsíti a tojásbegyűjtést, könnyű azokat kivenni és a fürjeket sem zavarják meg. „Naponta háromszor etetjük az állatokat – mondja a családfő. – A pontos időközönként történő etetésre nagy hangsúlyt fektetünk, akárcsak a tápanyagokban gazdag eledelre. Olyan darát veszünk nekik, amelyik megfelelő mennyiségben tartalmazza az állat szervezete számára a fejlődéshez és az egészséghez, valamint a tojásrakáshoz szükséges proteineket, zsírokat, kálciumot és foszfort. Bármennyibe is kerülnek a tápok, nem kell sajnálni tőlük, hiszen ezek a szárnyasok az elfogyasztott napi mennyiség tekintetében igen gazdaságosak: egy fürj mindössze harminc grammnyi tápot fogyaszt el naponta. Amennyiben a szárnyasok megfelelően vannak táplálva, valamint a hőmérséklet is kielégítő – ezt nálunk jelenleg a viszonylag jól zárt karám, valamint a villanyvilágítás biztosítja – nem kell félni a betegségek kialakulásától: a fürjek immunitása egyébként is igen erős.”

Aki tojás tekintetében gyors eredményt akar, annak szintén ajánlatos ezzel a szárnyassal foglalkoznia. A fürj igen gyorsan fejlődik, ezt bizonyítja az is, hogy a tojó már két hónapos korában megkezdi a tojásrakást. Egy példány évente közel háromszáz tojást is tojhat. Egy tojás ára átlagosan hatvan-hetven kopijka, de néhol egy hrivnyát is elkérnek érte.

A tojás gyógyászati hatásairól a szakirodalom csodákat ír. A család megerősít mindebben. A fürjtojás a tyúktojástól 4-5-ször kisebb mérete, valamint fura, foltokkal tarkított, sokakat visszataszító felülete ellenére rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Tudományosan bizonyított az immunrendszert erősítő hatása és regeneráló képessége. Számos komoly betegségre orvosok által is ajánlott gyógyír. Például a csernobili atomerőműben 1986-ban történt szerencsétlenséget követően a sugárfertőzést szenvedett személyeknek orvosi receptre írták fel fogyasztását. Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy elpusztítja a radioaktív nukleonokat. A család utánanézett a dolognak, és kiderült, hogy az orvostudomány a tojással való gyógykúrára felállított egy kezelési módszert is: ennek értelmében a sugárzást szenvedett személynek 48 napon keresztül napi öt nyers tojást kell elfogyasztania: a további folytatást a páciens állapota határozza meg. Bizonyítást nyert a rákbetegek kezelése terén történt eredményes alkalmazása, valamint férfiaknál impotencia ellen is javallott. Ennek a szárnyasnak a tojása egyedülálló még abban is, hogy mentes a szalmonellától: ebből a szempontból száz százalékig kockázatmentes. Megemlítendő még, hogy a fürjtojás hatvan napig kitűnően eláll hűtőszekrény nélkül is. A gyógykezelés mellett kitűnő étkezési adalékanyag is, főzéshez és sütéshez egyaránt alkalmazható, melyet Némethék konyhája is bizonyít.

A feleség, Erzsébet elmondta, a fürjek jelenlegi csekély száma ellenére már kialakult egy kisebb vevőkör. „Nemrég Kijevből beszereztünk egy keltetőt is – csatlakozik Szergej. – Ezt már be is üzemeltük, egyelőre még csak tyúktojással. Tavasszal azonban megpróbálkoznánk fürjkeltetéssel is: a kikelt példányok elhelyezésére szeretnénk egy külön helyiséget építeni. Már tanulmányozom is az erre vonatkozó tervrajzokat. Tudomásunk szerint jelenleg az éttermek húsz hrivnyás áron vesznek át egy levágott példányt, így egyik jövőbeli tervünk még, hogy a tojások eladása mellett majd szárnyasokat is értékesítsünk fogyasztási vagy esztétikai (díszmadár) céllal.

Fischer Zsolt