Mennyi jár a házastársnak a közösen szerzett javakból?

2012. február 10., 09:00 , 578. szám

„Házasságom idején hitelbe vettem egy házat. A hitelt magam törlesztem, a házastársam nem vesz részt ebben. Mivel annak idején nem volt bejelentett állandó munkahelyem, a hitelt a feleségem vette fel, s a ház is az ő nevén szerepel. Nemrég úgy határoztunk, hogy elválunk, s érthető módon felmerült a vagyonmegosztás kérdése. A feleségem bejelentette az igényét a tulajdon egy részére, holott egyetlen kopijkát sem tett hozzá ahhoz. Mit kell tennem annak érdekében, hogy megmaradjon a tulajdonom, amely annyi munka és erőfeszítés eredménye?”

– Ukrajna Családi Kódexe 60. paragrafusának értelmében a házastársak által a házasság idején szerzett tulajdon közös osztatlan tulajdonukat képezi, függetlenül attól, hogy ki és mennyit fordított a megszerzésére. Közösnek számít a tulajdon akkor is, ha a házastársak egyike méltánylandó okokból – például a közös háztartás vezetésével volt elfoglalva, nevelte a gyerekeket, beteg volt stb. – egyáltalán nem vállalt részt a megszerzésében. Az ilyen és ehhez hasonló esetekben a nem dolgozó házastárs a Családi Kódex 70. paragrafusa értelmében egyenlő részre tarthat igényt a házastársak tulajdonából.

Amennyiben azonban a házastársak egyike nem gondoskodott a család anyagi jólétéről, rejtegette, megsemmisítette vagy rongálta a közös tulajdont, esetleg a család érdekeinek kárára használta fel azt, s más hasonló esetekben, a bíróság a Családi Kódex 70. paragrafusának 2. része értelmében eltekinthet a közös osztatlan tulajdonban való egyenlő részesedés elvének alkalmazásától, s elismerheti a házastársak egyikének jogát a tulajdon nagyobbik hányadára vagy akár egészére is.

Az olvasó kérdéséből sajnos nem derül ki, házastársa milyen okból nem vett részt a tulajdonszerzésben. Amennyiben a háztartás vezetésével, a gyerekek nevelésével volt elfoglalva, esetleg más méltánylandó okból nem rendelkezett saját keresettel, joggal tart igényt a megvásárolt lakóház felére. De ha nem gondoskodott a család anyagi jólétéről, rejtegette, megsemmisítette vagy rongálta a közös tulajdont, esetleg a család érdekeinek kárára használta fel azt, az olvasónak jogában áll a bírósághoz fordulni, s kérni, hogy ismerje el jogát a ház egészére, vagy legalábbis a nagyobbik részére. Hogy a bíróság végül is miként dönt ebben az ügyben, az attól függ majd, hogy a házastársak milyen bizonyítékokkal támasztják alá a maguk igényét.

hk