Kosztenko Balogának udvarol?

2012. április 13., 10:00 , 587. szám

„A JeC ukrán és jobbközép párt” – jelentette ki ungvári sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva Jurij Kosztenko, a nacionalista Ukrán Népi Párt (UNP) vezetője.

A politikus az Egységes Közép (JeC) pártot, illetve annak vezetőit, köztük Viktor Balogát értékelve kifejtette, hogy állampolgári pozíciójukat tekintve ukrán emberekről van szó. „Másrészről ezek vállalkozók is, középvállalkozók. E két összetevő alapján elmondhatom, hogy a JeC beleillik abba a csapatpolitikába, amelyet az UNP folytat” – jelentette ki. Hozzátette: jelenleg nincs szó a JeC-cel való egyesülésről. Megfigyelők ugyanakkor nem zárják ki, hogy a dicsérő szavak akár egy majdani politikai nász előjátékának is tekinthetők a két párt között, amelyek egyaránt elsősorban Nyugat-Ukrajnában számíthatnak nagyobb számú szavazóra.

Erre utalhat, hogy Kosztenko nem tartotta valószínűnek a JeC és a Régiók Pártja egyesülését. „Már csak azért sem, mert különböző érdekek vannak. Többek között Kárpátalján is” – tette hozzá.

A sajtótájékoztató egyik résztvevőjének arra vonatkozó megjegyzésére, miszerint Baloga állítólag támogatja a ruszinságot, következésképpen a szeparatizmust is, Kosztenko kifejtette, hogy személyesen ismeri Viktor Balogát, akitől igen távol áll a szeparatizmus eszméje. Mint emlékeztetett, Baloga politikája Kárpátalja kormányzójaként a régió konszolidációjára irányult. E soknemzetiségű régióban igen egyszerű nemzetiségek közötti ellentéteket szítani, ezért minden az összefogásra irányult, számára az jelentette az igazságot, „hogy mindez ukrán, s Ukrajnában a helye” – tette hozzá Jurij Kosztenko.

(hk/zakarpattya.net.ua).