Július 30-án kezdődik a választási kampány

Parlamenti választások

2012. május 11., 10:00 , 591. szám

A Központi Választási Bizottságnak (CVK) legkésőbb július 28-án be kell jelentenie a parlamenti választási folyamat kezdetét – közölte az Interfax-Ukraina a CVK honlapjára való hivatkozással.

A jogszabályok értelmében ezúttal vegyes rendszer szerint kerül sor a választásokra, azaz 225 képviselőt a pártlistákról juttathatnak be a szavazópolgárok a törvényhozásba, s ugyanennyit az egyéni választókörzetekből. A jelöltállítás július 30-án kezdődik, s augusztus 9-ig tart majd. Valamennyi korábbi választástól eltérően minden egyéni választókörzetben induló jelöltet a CVK jegyez be, s nem a körzeti választási bizottságok.

A pártlisták és az egyéni jelöltek regisztrálásához szükséges okmányokat legkésőbb augusztus 13-ig kell benyújtani, miután a CVK-nak öt napon belül döntést kell hoznia a bejegyzésükről vagy a bejegyzés elutasításáról. Még két napot ad a törvény a jelöltek regisztrációs okmányaiban előforduló esetleges hibák és pontatlanságok kiküszöbölésére. A jelöltek bejegyzésének augusztus 20-ra kell lezárulnia. A pártok és az egyéni körzetekben induló képviselőjelöltek a bejegyzésüket követő naptól kezdhetik meg választási kampányukat.

Ezen kívül a CVK-nak augusztus 26-ig létre kell hoznia az országban 225 körzeti választási bizottságot, azoknak pedig szeptember 26-ig kell megalakítaniuk a 33,5 ezer szavazókörzetet.

A CVK hagyja majd jóvá szeptember 4-ig a pártlistákra és az egyéni képviselőjelöltekre való szavazáshoz szükséges szavazólapok formáját, színét és szövegét, illetve gondoskodik arról, hogy az állami nyomdák október 20-ig legyártsák azokat a szükséges mennyiségben.

A szavazásra október 28-án kerül sor, miután a CVK-nak legkésőbb november 12-ig meg kell állapítania a választások végeredményét, s legfeljebb öt nappal a döntés megszületése után közzé kell tennie azt a Holosz Ukrajini és Urjadovij Kurjer lapokban.

szcs