Hol strandolhatunk kies szülőföldünkön?

„Ha végre itt a nyár, és meleg az idő...”

2012. július 20., 10:00 , 601. szám

Nyilván több olvasónk is ismeri A pancsoló kislány című, régi sláger kezdő sorait: „Ha végre itt a nyár, és meleg az idő,/ Az ember strandra jár, mert azért van itt ő.” De hol és milyen körülmények között lubickolhatnak vidékünk folyó- és állóvizeiben az idei nyáron a hűsölni, felfrissülni vágyó emberek? Ezekre a kérdéseknek igyekezett utánanézni lapunk munkatársa.

– Ungváron a városi tanács végrehajtó bizottsága három szakaszt jelölt ki szabad strandként az Ung mentén, egyiküket az Ungvár szállodától nem messze, a folyó mellett található Velence étteremnél, ahol a folyó partján egy jókora gumimedencét állítottak fel, melybe átszivattyúzzák az Ung vizét. Az étteremben és a vele egybeépült kávézóban az étkezés mellett hűsítőket is lehet fogyasztani, vízöblítéses WC is van, viszont a szabad strandon – akárcsak a többieknél – sem vízimentő, sem orvos nem vigyáz a fürdőzőkre. A másik két szakasz a folyó jobb partján terül el: az étteremmel szemben lévő hosszú partszakasz a közúti hídtól a másik hídig, amely a volt műszergyárnál van. A harmadik szakasz szintén a jobb parton van, a gyalogjáró hídtól a botanikus kert mentén, persze, mosdó nem áll a fürdőzők rendelkezésére – tájékoztat Tarics Zoltán, a KMKSZ Ungvári Városi Alapszervezetének az elnöke. – A helybeliek többsége előnyben részesíti az Ung nevickei szakaszát, ahol ugyan szintén csak szabad strand működik mindennemű szolgáltatás nélkül, de jobb a víz minősége, ezért sokan látogatnak ki oda a megyeközpontból. Itt azonban július elejétől vannak vízimentők.

– Munkácson a Latorca mentén végig fürödnek a folyóban, s nagyon sok kávézó sorakozik a partok mentén mosdóval felszerelve, de nincs kiépült strand – tudom meg Gajdos Olgától, a KMKSZ Munkácsi Városi Alapszervezetének az elnökétől.

– Bustyaházánál a Tiszába torkolló Talabor három szakaszán működik szabad strand, s az egyik helyszínen büfé és WC is található – közli Franc András bustyaházai KMKSZ-alapszervezeti elnök. – A helybelieken kívül sokan járnak ide fürödni Técsőről és Vajnág községből. Többen választják a mindössze 60-70 cm mély, jobban felmelegedő vízfolyást, mint a Tiszát, ám akadnak, akik a hidegebb és gyorsabb sodrású folyó két szabad strandjánál úszkálnak, bár ott sincs vízimentő-szolgálat.

– Visknél is csak amolyan „vad” fürdőzőhely található a Tisza mentén, ám Visk és Saján között van egy mesterséges tó, melyet a szovjetrendszerben kolhozi halastóként üzemeltettek, majd a kollektív gazdaság felszámolása után sokáig semmilyen kerítés sem övezte, bárki fizetés nélkül fürdőzhetett benne, igaz viszont, hogy semmiféle szolgáltatás nem állt a pihenni vágyók rendelkezésére. Úgy négy évvel ezelőtt azonban a tavat privatizálta egy huszti ukrán vállalkozó, aki bekeríttette a vízmedencét, s ma tíz hrivnya belépődíj fejében lehet látogatni a strandot. Szálloda, kávézó, étterem sorakozik a parton, s WC is működik. Az étteremben mindent meg lehet rendelni, amit szem-száj kíván, a sült haltól a lacipecsenyéig, a hotelben a sajáni szanatóriumokat, szállodákat felkereső turisták is megszállnak, a fürdőzés mellett pedig csónakázni és vízibiciklizni is lehet. A bérbevett járművek egyórai használatáért 60 hrivnyát kell fizetni – fejti ki Krüzsely Tibor, a KMKSZ Viski Alapszervezetének az elnöke.

– Aknaszlatinán több helybeli, illetve Ukrajna belső területein lakó vállalkozó is bérbe vette a sós tavak egy-egy partszakaszát, ahol vendéglátóipari egységeket építettek. A szállodák különböző komfortfokozatúak, a szobák ára (egy napra és egy éjszakára) 35–200 hrivnya között mozog. Az éttermek között pedig akad olyan vendéglő, ahol különböző nemzeti konyhák – magyar, román, ukrán – ételeit lehet fogyasztani – magyarázza Szedlák Gyula aknaszlatinai KMKSZ-alapszervezeti elnök. – A helybeliek térítésmentesen fürödhetnek, a más településekről érkezőknek is csak jelképes összeget – 1-2 hrivnyát – kell fizetni a strandok használatáért, s orvosi felügyelet is van. Csónakot, vízibiciklit öt hrivnya körüli összegért lehet bérelni, s a strandok bérlői elég lazán kezelik a vízijárművek használatának a kérdését, nem nagyon mérik, hogy ki mennyi ideig, félóráig vagy egy egész óráig lapátol a csónakban, vagy tekeri a vízibicikli pedálját. Kempingezni is lehet (a kemping használatáért egy napra és egy éjszakára csak pár hrivnyát kell fizetni), de nem sokan verik fel a tavak mellett a sátraikat. A kempingezők fele-fele arányban külföldiek, illetve belföldiek, az előbbiek között pedig elég jelentős a Csehországból és Szlovákiából kárpátaljai kerékpártúrára érkező vendégek száma.

– Tiszaújlakon a cseh és a magyar érában szépen kiépített strand működött a Tisza partján, de ez már rég megszűnt – sajnálkozik Bencze Rudolf, a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezetének az elnöke. – A meder nincs rendesen kikotorva, nem egy helyen viszont feltúrták azt a kavicskitermelés során. A fürödni vágyók a közúti hídnál találhatnak viszonylag alkalmas helyet a lubickolásra, de problémát jelent, hogy a nagyközségi csorda szarvasmarháit is oda hajtják itatni a csordások, egy másik partszakaszon pedig sokan horgásznak, ezért ott nem nagyon lehet úszkálni. Nagyon jó lenne, ha sikerülne létesíteni egy kiépített strandot vízimentő-szolgálattal, egészségügyi felügyelettel, különböző szolgáltatásokkal, ám a nagyközségi tanács nem rendelkezik elegendő anyagi eszközökkel a létrehozásához.

– Nagyszőlősön a városlakók a Tisza több szakaszán is fürdőznek, leginkább a közúti hídnál, kiépített strand viszont csak a Fekete-hegy lábánál, nem messze a folyótól, egy mesterséges tónál található, melyet sokan látogatnak, felkapott hellyé vált. (Korábban kőbánya működött a területen, s a kő kitermelése révén jött létre a később vízzel feltöltődött medence) – közli Kudron Zoltán nagyszőlősi KMKSZ-alapszervezeti elnök. – A közelmúltban egy vállalkozó privatizálta a tó partját, éttermet, kávézót, szállodát épített, vízicsúszdákat létesített, vízimentőt alkalmaz, s egészségügyi felügyeletet is működtet. Pavilonok is sorakoznak a parton, melyeket – méretüktől függően – 150 vagy 250 hrivnyáért vehet bérbe egy-egy pihenni vágyó család, rokoni, illetve baráti társaság. A belépőjegy pedig hétköznap 30, míg hétvégén 50 hrivnyába kerül.

Az egykori beregdédai homokbánya helyén keletkezett tó jelenleg egy magánvállalkozó tulajdonában van, s a vendéglátóipari egységek mellett egy nagy és két kisebb csúszda is fogadja a fürdőzni vágyókat, akiknek hétfőtől péntekig 30, szombaton és vasárnap pedig 50 hrivnyát kell fizetniük belépődíjként, a 12 éves életkor alatti gyermekek azonban térítésmentesen kereshetik fel a strandot, ahol két, ingyenesen használható medence áll a gyermekek rendelkezésére. A fürdőzőkre vízimentő ügyel. Egy napra és egy éjszakára 120–350 hrivnyáért szobák is bérelhetők. A vízibicikli és a csónak félórai bérbevételéért 30, illetve 100 hrivnyát kell fizetni, s ugyancsak 100 hrivnyába kerül egy harminc percig tartó vízisíelés.

Beregszászban sok vendéget fogad a termálfürdő, s a Beregszászi járásban is működnek szabad strandok a Borzsa, valamint a Tisza partszakaszain.

Lajos Mihály