Küzdeni kell a magyar püspökért!

2012. október 19., 10:00 , 614. szám

Bár az elmúlt évek során történtek előrelépések, a Magyar Közösség Pártja (MKP) szerint tovább kell küzdeni azért, hogy a felvidéki magyar katolikus híveknek saját magyar anyanyelvű püspökük lehessen – mondta a téma kapcsán az MTI-nek adott nyilatkozatában Szigeti László, az MKP oktatási és egyházi ügyekkel foglalkozó alelnöke.

Szigeti László célkitűzéseikkel összefüggésben azt hangoztatta: bár a magyar püspök kinevezését már közel két évtizede szorgalmazzák, mind a mai napig nem sikerült elérni, hogy a szlovákiai magyar katolikus híveknek magyar anyanyelvű főpásztoruk legyen. Hozzátette: ahhoz, hogy a cél egy lépéssel is közelebb kerüljön, elsősorban a római katolikus egyház szlovákiai vezetői és a püspöki kar hozzáállásán kell változtatni.

A magyar anyanyelvű püspök igényére a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd képviselői által néhány hete aláírt Szlovákiai magyarok alapdokumentuma is rámutat. A felvidéki magyarok megmaradásának feltételeit rögzítő dokumentum leszögezi: a magyar püspök kinevezése érdekében folytatott küzdelem legitim, és a római katolikus hívők megalapozott igényét tükrözi.

A dokumentum ezen irányú célkitűzéseire reagálva Jozef Kovácik, a Szlovák Püspökkari Konferencia (KBS) szóvivője azt mondta: mivel a katolikus egyház nem oszlik magyar, szlovák vagy más nemzeti egyházra, ezért a püspökök jelölésekor sem a nemzetiség a mérvadó, ebben az esetben ugyanis a kánonjogi kódex vonatkozó szabályai szerint születnek a döntések. Hozzátette: a Szlovák Püspökkari Konferencia nem rendelkezik olyan jogkörrel, amely alapján kifejezetten a magyar hívőkkel foglalkozó püspöki funkciót hozhatna létre. „A püspököket kizárólag a szentatya nevezi ki” – tette hozzá.

Szigeti László szerint „nem mindegy, hogy milyen tájékoztatás jut el Rómába”, akkor sem, ha valóban a Vatikán jogköre kinevezni a püspököket. „Elsősorban a hozzáálláson kellene változtatni, mert ha idehaza a püspöki konferencia részéről egy ilyen irányú ajánlás valósulna meg, alighanem a Vatikán részéről is változnának a nézetek” – mutatott rá. Hozzátette: nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a több százezer magyar katolikus hívőt, akik Szlovákiában magyarként élnek, és Isten igéjét is magyarul szeretnék hallgatni a templomban. „Úgy gondolom, hogy ez erőt és motivációt adna” – szögezte le egy magyar püspök esetleges kinevezésének hozadékaira rámutatva.

(MTI/Kárpátalja)