Regionális nyelv lett a magyar Tiszakeresztúr és Karácsfalva községekben

2012. december 6., 01:00 , 621. szám

A Tiszakeresztúri Községi Tanács képviselő-testülete megszavazta a magyar nyelv regionális státuszát Tiszakeresztúr, illetve a közigazgatásilag hozzá tartozó Karácsfalva községekre kiterjesztve.

A helyi testület november 16-án tartotta soros ülését, melynek egyik kiemelkedő pontja a nyelvi kérdés megvitatása volt. Az ülés megkezdése után a polgármester felolvasta a KMKSZ helyi alapszervezete által benyújtott tervezet szövegét. Ezután kisebb vita generálódott a teremben, mivel néhány képviselő, illetve a polgármester is egyaránt nehezményezte a határozat elfogadását, anyagi okokra hivatkozva. A mintegy negyvenöt perces vita után azonban néhány tartózkodás mellett a jelenlévők többsége megszavazta a nyelvtörvény rendelkezéseinek megvalósítását.

Természetesen a fentebb említett törvény a jelen helyzetben inkább eszmei értékű, de gyakorlati megvalósításának mégis igen fontos szerepe van magyarságunk megtartásában. A Nagyszőlősi járásban számos magyar többségű település adott, ahol semmi akadálya nem lenne a nyelvtörvény alkalmazásának. Így pozitív példával járva elöl, reméljük, hogy akadnak még községek, ahol fontosnak tartják a magyar nyelv regionális státuszának érvényesítését.

Dobsa István