Bimba Brigitta lett az idei Fodó-ösztöndíjas

2013. január 4., 01:00 , 625. szám
Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke átadja a díjat Bimba Brigittának

A KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre a Fodó Sándor-ösztöndíjat, ezzel tisztelegve első, alapító elnöke emlékének. A pályázaton olyan diákok vehetnek részt, akik kárpátaljai felsőoktatási intézményben tanulnak, s tanulmányaik mellett jelentős közösségi szervező munkát végeznek a magyarság érdekében – ezáltal méltó örökösei Fodó Sándor szellemi hagyatékának. Az egy tanévre szóló, havi 400 hrivnya juttatást jelentő ösztöndíjat idén a bátyúi Bimba Brigitta kapta.

Bimba Brigitta 1994-ben született. Jelenleg az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán- és Természettudományi Magyar Kara Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének 2. éves hallgatója. Brigittával a díjátadás után sikerült beszélgetnem.

– Hogy fogadtad a hírt, hogy te nyerted meg az ösztöndíjat?

– Nagyon örültem, hogy idén a pályázók közül pont engem tartottak alkalmasnak az ösztöndíjra, ez jelentős önbizalmat ad a jövőre nézve. És annak is örülök, hogy a KMKSZ tevékenysége ilyen sokrétű, s a szervezet figyelme arra is kiterjed, hogy ezzel az ösztöndíjjal a magyarul tanuló és alkotó ifjúságot felkarolja, segítse.

– A pályázat egyik kikötése volt, hogy a pályázó közösségi szervezőmunkát is fejtsen ki. Te milyen munkát végzel tanulmányaid mellett?

– 14 éves korom óta tagja vagyok tagja a KMKSZ-nek, s aktívan részt veszek a bátyúi alapszervezet által szervezett színes programokban. Emellett az Ungvári Nemzeti Egyetemen működő Rákóczi Szövetségnek is tagja vagyok, mellyel különböző ünnepségeket, kirándulásokat szervezünk. Bár nem vagyok nagy szervező alkat, de a rám bízott feladatokat mindig pontosan, időben és lelkiismeretesen elvégzem.

– Miben lesz hasznodra az ösztöndíj? Tanulmányaidra költöd majd, vagy van esetleg valami más terved?

– Egy diák számára nagyon jól jön ez az összeg. Jelentős részét könyvvásárlásra szeretném fordítani, mivel tanulmányaimhoz és évfolyammunkámhoz rengeteg könyvre lenne szükségem. S ehhez nagy segítséget jelent az ösztöndíj.

– Mik a további terveid?

– Szeretném sikeresen befejezni egyetemi tanulmányaimat, ha lehetőségem engedi, másoddiplomát szerezni, s persze tehetségemnek és tanult szakmámnak megfelelő állást találni, ahol kellőképpen kamatoztathatom majd a tudásom. A későbbiekben is szeretnék hasznos tagja lenni a kárpátaljai magyarságnak.

A nyertes pályázónak ezúton is gratulálunk!

Espán Margaréta