„Ugocsa non coronat”

Vármegyéink a történelem sodrásában

A történelmi Magyarország legkisebb vármegyéje – egyebek mellett – a címben szereplő kijelentésről vált híressé, mely 1526 novemberében, a pozsonyi országgyűlésen hangzott el. A mohácsi csatatérről menekülő II. Lajos ugyanis belefulladt a megáradt Csele patakba, s mivel nem hagyott maga után utódot, megindult a harc az elárvult koronáért. Már a vereség évében két királyválasztó országgyűlésre került sor, s az elsőn a rendek egy része Szapolyai János erdélyi vajdát választotta uralkodóvá. Ám az elhunyt király rokona, Habsburg Ferdinánd főherceg, V. Károly német-római császár unokaöccse is igényt formált hazánk trónjára, s az év végén újabb országgyűlést hívtak össze, melyen egyedül Ugocsa követe mondta ki: „Ugocsa non coronat”. A latin kifejezés jelentése: Ugocsa nem koronáz, vagyis nem járul hozzá Ferdinánd királlyá választásához (Magyarország hivatalos nyelve 1840-ig a latin volt, s az országgyűlések ezen a nyelven folytak). A kijelentést a hiábavaló ellenállás jelképének is tekintik, de ugyanilyen joggal nevezhetjük az elveink melletti kiállás, a csakazértis ellenállás szimbólumának.

A magyar államalapítás után a Borsova vármegyétől keletre elterülő hatalmas, jóformán lakatlan erdőségek királyi vadászterületeknek számítottak. A XII. században létrehozták az ugocsai erdőispánságot, melynek első központja a Tisza bal partján álló Ugocsa település volt, a következő évszázadban azonban a királyházai várhegyen felépült királyi ház vette át a szerepét (a magaslatot körülölelő helység is erről az építményről kapta a nevét). A nemesi vármegye XIII. századi megszervezésekor viszont az erdőispánság jelentős területeit Máramaroshoz és Szatmárhoz csatolták. A Nagyszőlős fölé magasodó Fekete-hegyen már a honfoglalást követően palánkvárat emeltek az Al-Duna és a Dnyeper közötti Etelközből betörő besenyők ellen, ám ez később megsemmisült, s a vidék első, kőből emelt erődítményének a falait csak 1272 után húzták fel a királyházai várhegyen. Az erősséget – alakja után – Nyalábvárnak is nevezték.

Az 1100-as években vette kezdetét a Beregszásztól nyugatra húzódó terület, benne a Tisza-völgy benépesítése, s II. Géza királyunk német (szász) telepeseket is hívott a vidékre, akik az elkövetkező évszázadok során beolvadtak a magyarok, valamint a később érkező ruszinok tömegeibe. Helységeik emlékét már csak Szászfalu neve őrzi, s a hajdani Ugocsa község is e település része lett.

A vármegye székhelyét, Nagyszőlőst 1262-ben IV. Béla szabad királyi várossá nyilvánította, s a település több mint egy évszázadig meg is tartotta ezt a rangját. Az 1308-ban trónra lépő Károly Róbert a Borsa nemzetségből származó Beke földesúrnak engedélyt adott arra, hogy várat emeljen a Fekete-hegyen, s a főnemes hamarosan fel is építtette az erődítményt, ám a nagyúri família nemsokára szembefordult a Magyarországot újraegyesítő uralkodóval. A várúr testvére, Borsa Kopasz, a tiszántúli oligarcha összeesküvést szőtt a király ellen, Károly Róbert serege azonban 1317-ben Debrecennél szétverte a kiskirály csapatait, míg egyik vezére, Jánki Tamás ugyanabban az esztendőben megostromolta, bevette és lerombolta Nagyszőlős második várát. Az uralkodó viszont hamarosan új erődítményt emeltetett a Fekete-hegyen, melyet hitvesének, Mária királynénak adományozott, az erősség azonban később elenyészett. Károly Róbert 1329-ben további önkormányzati, kereskedelmi és gazdasági kiváltságokkal ruházta fel a megyeszékhely polgárait, ám Luxemburgi Zsigmond 1399-ben Perényi Péternek adományozta Nagyszőlőst, így jutalmazva meg a vitéz lovagot a törökök ellen vívott, 1396-os nikápolyi csatában mutatott hősiességéért, s engedélyezte, hogy várat építsen a földesúri uralom alá került város mellett. Ekkor húzták fel a mára rommá lett negyedik nagyszőlősi erődítmény falait. A szabálytalan négyzetet formázó vár sarkain szögletes bástyák álltak, a közelében pedig különálló őrtornyot emeltek, melynek romjain a barokk korban kápolnát építettek. Zsigmond király 1405-ben az addig a Drágfyak által birtokolt királyházai erősséget is Perényi Péternek adományozta – mindkét vár a Tisza völgyében futó, stratégiai jelentőségű Só-utat őrizte –, s hűséges hívét kinevezte Ugocsa, majd Máramaros, Zemplén, Abaúj és Ung vármegyék főispánjává.

A XIII. században felépítették, kétszáz év múlva pedig a gótika jegyében átalakították a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt nagyszőlősi római katolikus templomot. 1505-ben Perényi Gábor (más források szerint testvére, István) ferences rendi szerzeteseket hívott a városba, s kolostort, valamint jelentős méretű, csúcsíves templomot emeltetett számukra a vár közelében.

Kilenc év múlva, Dózsa György parasztháborújában a felkelők megostromolták Királyháza erősségét, ám nem boldogultak az erős falakkal és a szervezetten védekező őrséggel. Az erődítmény pedig hamarosan bevonult a magyar irodalomtörténetbe. Miután a mohácsi csatában Perényi Gábor és István is hősi halált halt, Gábor özvegye, Frangepán Katalin fia, János nevelőjéül Nyalábvárba hívta Komjáti Benedeket, a neves humanistát, aki az 1530-as évek elején itt fordította magyarra Pál apostol leveleit, majd Krakkóban ki is nyomtattatta írásait.

Az I. Ferdinánd és a Szapolyaiak közötti polgárháborúban Ugocsa is hadszíntérré vált. 1556-ban Nagyszőlős ura, az addig Habsburg-hű Perényi Ferenc átpártolt Szapolyai János özvegyéhez, Izabellához, s apósával, Bebek Ferenccel együtt több támadást hajtott végre a királyi csapatok ellen. Ezzel egyidejűleg a vára mellett álló kolostort és annak templomát leromboltatta, a szerzeteseket pedig megölette. A következő évben Telekessy Imre felső-magyarországi kapitány Perényi ellen vonult, s bevette a Fekete-hegyen álló erősséget. A várúr megpróbálta visszafoglalni az erődítményt, ám nem járt sikerrel. Ekkor Balassa Menyhért vezetésével erdélyi csapatok siettek a vár alá, s elhúzódó harcok után Telekessy és Balassa úgy döntött: felrobbantják a vitatott erősséget, hogy az ne legyen sem a Királyi Magyarországé, sem az Erdélyi Fejedelemségé. A megegyezést tett követte, s csak üszkös romok maradtak a szép kis lovagvárból.

A XVI. század derekán felépült az akkor még földszintes, négy saroktornyos, reneszánsz stílusú nagyszőlősi Perényi-kastély, melyet a következő évszázadban emelettel bővítettek ki, s a barokk jegyében átalakították. Az 1600-as évek első felében, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek uralkodása idején a vármegye átmenetileg az Erdélyi Fejedelemség része lett, a XVII. század közepén azonban visszakerült a Királyi Magyarországhoz. 1661-ben a krími tatárok egyik serege ostrom alá vette Nyalábvárát, ám a védők sikeresen visszaverték az ellenség megújuló rohamait, így a tatárok dolguk végezetlenül vonultak el a falak alól. A Wesselényi-összeesküvés elbukása után azonban I. Lipót német-római császár, magyar király parancsot adott több magyarországi erősség – köztük a királyházai vár – lerombolására, melyeket a Habsburgokkal szembeni ellenállás fészkeinek tartott. S bár az ugocsai nemesek követséget küldtek Bécsbe, hogy ne ítéljék pusztulásra a vármegye egyetlen megmaradt erődítményét, az uralkodó hajthatatlan maradt, így 1672-ben a Perényiek által gyönyörű reneszánsz várkastéllyá kiépített Nyalábvárat is felrobbantották. A császári zsarnoksággal elégedetlen, Erdélybe menekült magyarországi bujdosókból szerveződött kuruc csapatok viszont öt év múlva éppen Királyházánál aratták egyik első győzelmüket egy Habsburg-sereg fölött.

A császári önkény tette kuruccá Esze Tamást, II. Rákóczi Ferenc későbbi ezereskapitányát is, aki 1698 és 1701 között sókereskedelemmel foglalkozott, ám a Só-út egyik állomásán, Tiszaújlakon működő sóház hivatalnokai igazságtalanul lopással vádolták, elkobozták szekerét, rakományát, igavonó jószágait, s elhajtották a marháit. Erre ő beállt a bujdosók közé, csapatot szervezett, 1702 koraőszén rajtaütött a sóházon, s visszavette eltulajdonított jószágait. A következő év májusában pedig kitört a Rákóczi-szabadságharc, melynek első győztes csatájára Tiszaújlak és Tiszabecs között került sor. Csáky István, Bereg és Ugocsa főispánja német egységekkel megerősített vármegyei hadaival Tiszabecsnél táborozott, s helyettesét, Kende Mihály császári alezredest serege egy részével július 13-án Beregszász felé küldte, ahonnan a szabadságharcosok támadását várta. Másnap reggel azonban az északkelet felől érkező kurucok elfoglalták a Tiszabecs és Tiszaújlak közötti rév jobb parti hídfőjénél emelt sáncot, s elállták a visszafelé igyekvő Kende útját. A folyó egyik kanyarulatához szorított ellenséges egység azonban háromszor is visszaverte Rákóczi lovasrohamait, így a fejedelem – huszárait féltve – már a harc felfüggesztését fontolgatta, hogy bevárja az esős idő miatt sárosakká vált utakon lassan vonuló gyalogosait, s azok segítségével vívja ki a győzelmet. A negyedik lovasroham azonban szétverte Kende seregét, Csáky visszavonult, két nap múlva a kurucok Vásárosnaménynál átkeltek a Tiszán, s kibontakozott a Rákóczi-szabadságharc, melynek végén, 1711 februárjában az Ugocsa vármegyei Salánkon tartották meg az utolsó kuruc országgyűlést, s a Nagyságos Fejedelem innen indult el második, végleges emigrációja felé…

1747-ben felépült a Perényiek által Nagyszőlősre visszahívott ferencesek ma is álló egykori kolostora és annak temploma. 1848-ban Ugocsában is megalakult a nemzetőrség, melynek egy részét az év második felében Észak-Erdélybe vezényelték, ahol más magyar katonai egységekkel együtt, Oláh Láposnál legyőzték a császárpárti román felkelőket. Később sokuk részt vett a Kárpátok északkeleti hágóinál a Habsburg-csapatok és a cári intervenciós seregek ellen vívott küzdelmekben, míg csak le nem áldozott az újabb szabadságharc napja. Báró Perényi Zsigmondot pedig, aki a forradalmi országgyűlés felsőházának az elnökeként 1849. április 14-én aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot, a császári vésztörvényszék halálra ítélte és kivégeztette.

1889 és 1892 között édesanyjával együtt Nagyszőlősön lakott Bartók Béla, aki egy jótékonysági hangverseny keretében, 1892. május 1-jén, a volt vármegyeháza dísztermében mutatta be első zeneművét, A Duna folyása c. kompozíciót.

A trianoni békében Ugocsa északi részét Csehszlovákiához, délkeleti harmadát Romániához csatolták. Az 1938-as felszabaduláskor Ugocsa nyugati területei – Fancsikáig – visszakerültek az anyaországhoz. 1939. március 15-én kisebb összecsapásra is sor került a falu mellett: Nagyszőlősről két csehszlovák tank vonult a községben állomásozó magyar egység ellen, s honvédségünk itt vetett be elsőként páncéltörő ágyúkat. Az egyik harckocsit kilőtték, a másik pedig visszavonult. Kárpát-Ukrajna felszámolásakor a vármegye keleti fele és északi pereme, majd az 1940-ben aláírt második bécsi döntés eredményeként a közigazgatási egység délkeleti harmada is Magyarországé lett. A II. világháború után azonban Ugocsa északi része a Szovjetunió részévé vált, 1991 óta Ukrajnához tartozik, míg Románia az 1947-es párizsi béke értelmében visszakapta a Trianonban neki ítélt területeket.

Lajos Mihály