Schmitt-adomány Mezőkaszonynak, Técsőnek és Karácsfalvának

2013. február 1., 02:00 , 629. szám

Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével kárpátaljai magyar intézményekhez eljuttatott adománya a közelmúltban Mezőkaszony, Técső és Ka­rácsfalva magyar közösségeiben eredményezett jelentős fejlesztést.

Mezőkaszonyban az adományt Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke és Szimcsera Szilvia helyi alapszervezeti elnök adta át Radvánszky Ferencnek, a helyi református gyülekezet lelkipásztorának. „Az adományt a templom fűtési rendszerének kiépítéséhez használtuk fel: fűtőelemeket vásároltunk belőle – mondta el Radvánszky Ferenc. – Jelentős segítség volt ez számunkra, a kapott támogatás a költségeknek valamivel több mint a felét finanszírozta. Ezért a gyülekezet köszönetét és háláját tolmácsolom Schmitt Pálnak.”

Técsőn a KMKSZ városi alapszervezete részesült támogatásban. Az adományt ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke adta át Kékesi Sándornak, a técsői alapszervezet elnökének. „A kapott támogatást az alapszervezet énekkara számára, fellépőruhák varrására használjuk fel” – tájékoztat Kékesi Sándor.

Karácsfalván a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum részesült a Schmitt-adományból, melyet Gorondi Albert, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke adott át Tóth Jenő atyának, az intézmény vezetőjének. „A támogatást egy új fénymásoló vásárlására fordítottuk, ami nagy segítséget jelent diákoknak és pedagógusoknak egyaránt, hiszen egy olyan oktatási intézményben vagyunk, melyben a tankönyvhiány miatt éves szinten átlagosan kb. tíz-tizenötezer fénymásolás is történik” – mondta el Jenő atya, lapunk hasábjain keresztül mondva köszönetet Schmitt Pálnak.

fzs