A „kitöltő irodák” helyett tájékozódjunk a főkonzulátuson

Interjú Bacskai József főkonzullal a vízumigénylésről

2013. február 15., 02:00 , 631. szám

Ne bízzunk a „kitöltő irodákban”, amelyek pénzért segítenek a vízumigényléshez benyújtandó dokumentumcsomag összeállításában, ehelyett tájékozódjunk az ügyintézéssel kapcsolatos kérdésekben közvetlenül Magyarország Ungvári Főkonzulátusán – javasolja minden olvasónknak Bacskai József ungvári magyar főkonzul, akit a vízumkiadás menetéről, a leggyakoribb problémákról kérdeztünk.

– Milyen évet zárt tavaly az ungvári magyar külképviselet a vízumkiadás tekintetében?

– Az ungvári magyar főkonzulátuson 2012-ben több mint 47 ezer vízumot adtunk ki, s gyakorlatilag minden második ingyen készült. Jelentősen nőtt a több évre kiadott vízumok száma.

Ezenkívül kiállítottunk 22 ezer kishatárforgalmi engedélyt is. Gyakorlatilag elmondható, hogy ebben a régióban megduplázódott az engedélyt igénylők száma. Ennek különösen örülünk, hiszen kezdetben voltak félelmek a lakosság részéről amiatt, hogy a biometrikus okmányt nehéz lesz elkészíteni. Az igénylők nagy száma azt jelenti, hogy az emberek megtapasztalták, ma már gyakorlatilag három héten belül biztosítjuk az öt évre szóló okmányt mindenkinek, aki hozzánk fordul. Ezzel az okmánnyal könnyű, egyszerűsített a határátkelés, s tulajdonképpen a legdrágább, legértékesebb okmányt, az ukrán útlevelet védelmezi, amennyiben nem kerül bele a határőrök pecsétje.

Azt tapasztaljuk egyébként, hogy az udvarias, odafigyelő kiszolgálásnak köszönhetően egyre többen fordulnak konzulátusunkhoz, bizalommal jönnek hozzánk, s 2013-ban is ezt a bizalmat szeretnénk erősíteni.

– Ilyen nagyságrendű ügyintézés esetén, mint amilyen az ungvári magyar főkonzulátuson folyik, óhatatlanul merülnek fel problémák, nehézségek. Melyek ezek?

– A leggyakoribb az alapos tájékozódás elmulasztása. Mielőtt belevágnánk az ügyintézésbe, mindig érdemes előzetesen tájékozódni, s ennek megfelelően összeállítani a benyújtandó dokumentumcsomagot. Például vízumkérelem benyújtásakor tisztázzuk, hogy az adott utazási célhoz milyen dokumentumok benyújtása szükséges. Ezzel kapcsolatban arra kérünk mindenkit, hogy ha bármilyen kérdésük van, informálódni szeretnének, ne a szomszédhoz, ismerőshöz, idegenhez forduljanak, hanem hívjanak fel bennünket, jöjjenek el hozzánk. Kérdezzenek, s mi őszintén fogunk válaszolni minden feltett kérdésre.

Azt szeretnénk, ha a vízumokat, kishatárforgalmi engedélyeket és egyéb okmányokat, igazolásokat a lehető legkevesebb költséggel, a fölösleges dokumentumok mellőzésével tudnánk kiadni. Ebből a célból az ungvári főkonzulátuson külön többnyelvű információs szolgálatot működtetünk. Ennek szolgáltatásait minden munkanapon igénybe vehetik a főkonzulátusunkon, de érdeklődhetnek telefonon is. Minden kérdésükre részletekbe menő tájékoztatást kapnak.

– Fölösleges dokumentumokat említett. Sok ilyet nyújtanak be az emberek?

– Sajnos előfordul. Mindenkor a minimálisan elégséges dokumentumokat kérjük. Vízumigényléskor például ezek a kitöltött kérelem mellett a beutazás célját igazoló dokumentum, a biztosítás, s a szükséges jövedelem meglétét igazoló okmány vagy okmányok.

Mint már utaltam rá, úgy hiszem, az ügyfelek gyakorta nem a tájékoztatóinkban hozzáférhető információk alapján készülnek fel az ügyintézésre, hanem egymást kérdezgetik, a szóbeszédből merítenek. Holott ahány ügytípus, annyiféle és fajta dokumentumra lehet szükség. Ezért fordul elő, hogy egy-egy ügy intézésénél gyakorta felbukkannak nem oda való iratok. Ezeket ügyintézőink természetesen befogadják, valójában azonban nincs rájuk szükség az adott esetben, s elkészítésük, beszerzésük ügyfeleink idejébe, nemegyszer pénzébe is kerül.

Felhívnám ezzel kapcsolatban a hozzánk fordulók figyelmét, hogy mindig a különféle támogató dokumentumok, okmányok eredetijét nyújtsák be az ügyintézéshez, s tartózkodjanak a hamis, vásárolt okmányoktól is. A sokéves tapasztalat mondatja velünk, hogy ügyfeleinknek mindig az a jobb, ha őszintén elmondják nekünk, hogy mi a gondjuk, és a segítségünket kérik, mint ha hamis okmányokkal próbálják orvosolni a problémát. Konzuljaink általában megértően, odafigyelve döntenek minden egyes ügyben.

Itt hívnám fel a figyelmet arra is, hogy az ügyintézéshez szükséges nyomtatványokat ingyen adjuk, nem kell értük fizetni, szabadon letölthetők az internetről. Ugyancsak térítésmentes az időpontfoglalás, akár a helyszínen ügyintézőinknél, akár telefonon, akár az interneten jelentkezik be valaki.

– Miért fontos ezt külön kiemelni?

– Sajnos, arra is volt már példa, hogy valaki azért fizetett, hogy időpontot foglaljanak számára az interneten. Szerintünk ez felháborító, hiszen mindenki, aki hozzáfér az internethez, ingyen jelentkezhet be hozzánk.

– Korábban gyakori panasz volt az önök részéről az úgynevezett „kitöltő irodák” működése, amelyek fizetett szolgáltatást csináltak például a vízumkérelmek benyújtásához szükséges okmánycsomag összeállításából, a vízumkérelem nyomtatványának kitöltéséből. Fennáll-e még ez a probléma, s miért küzdenek ellenük ilyen kitartóan?

– Úgy hiszem, a nyomtatványaink annyira egyszerűek, hogy semmilyen irodára nincs szükség a kitöltésükhöz. Mindenki tegye fel magának a kérdést: miért fizetne azért, amit egy ötödik osztályos gyerek is meg tud csinálni? Tapasztalatból beszélek. Az egyik ungvári iskolában szüleik beleegyezésével kitöltötték a gyerekekkel a vízumigénylési nyomtatványt saját ügyükben, s helyesen kitöltött okmányokat nyújtottak be. Merem állítani: kis odafigyeléssel bárki boldogul a feladattal, vagyis megtakarítható a kiadás, márpedig mindenkinek szüksége van minden egyes hrivnyára. Ráadásul nagyon gyakran előfordul, hogy az ilyen irodákban hibásan töltik ki a nyomtatványokat, amiből azután a vízumigénylőnek származik kellemetlensége.

– Milyen év lesz 2013 az önök számára? Számíthatunk-e számottevő változásokra például a vízumkiadás terén?

– Egyetlen újdonságra számítunk, ami azonban nem okoz jelentősebb változást a vízumigénylők számára. Az újdonság abból adódik, hogy Ukrajna és az Európai Unió modernizálta a vízumkiadási megállapodást, bizonyos esetekben egyszerűsítette azt. Így például a zarándokútra indulók, az újságírók és a civil szervezetek képviselőinek vízumigénylése esetében megváltoznak a hozzánk benyújtandó kérelmek támogató dokumentumai. Ez a változás azonban csak akkor lép életbe, ha minden EU-s tagország ratifikálta a dokumentumot, ami várhatóan májusra történik meg.

szcs