Az egészségügyi tárca szerint a kórházi kezelések jelentős hányada indokolatlan
Ukrajnában a betegek jelentős részét nem kellő megalapozottsággal utalják kórházba – közölte Jevhen Honcsar egészségügyi miniszterhelyettes az Interfax–Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában, amelyet a korrespondent.net idézett.
Elmondása szerint összességében az indokolatlan kórházi kezelések aránya körülbelül 38%, az általános terápiás osztályokon pedig az „ágy/napok” akár 65%-a is a szükségeset meghaladó lehet. Az Egészségügyi Minisztérium megfigyelései szerint az ilyen eseteket leggyakrabban a neurológián, a kardiológián, az endokrinológián és más terápiás szakterületeken tapasztalják.
Honcsar ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kórházi kezelés kritériumainak szigorítása nem jelenti az orvosok számának csökkenését. Épp ellenkezőleg, egyes szakorvosok átkerülhetnek a kórházakból a járóbeteg-ellátásba.
„Bővülni fog a járóbeteg-ellátás elérhetősége” – jelezte a miniszterhelyettes.
Szerinte ez jelentősen több beteg fogadását teszi majd lehetővé, és megváltoztatja az orvosi ellátás modelljét. „Járóbeteg-központúbbá válik” – fogalmazott Honcsar.
Hozzátette: az elmúlt három évben az egynapos formátumú sebészeti műtétek száma több mint háromszorosára nőtt, és ez a tendencia folytatódhat.
(szcs/korrespondent.net)



