Adomány a fogyatékkal élő kárpátaljai gyerekeknek

2013. március 1., 02:00 , 633. szám

Minden eddiginél több adomány, 3,5 millió forint gyűlt össze a Tiszántúli Református Egyházkerület hatodik jótékonysági bálján Debrecenben. A pénzzel a több mint háromszáz résztvevő és felajánló a fogyatékkal élő kárpátaljai gyerekeket segítette.

A bevételből a fogyatékos kárpátaljai magyar gyerekekkel foglalkozó beregszászi oktatási-nevelési intézményt támogatják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A rehabilitációs központban speciális igényű gyerekekkel foglalkoznak, de az épület kicsi a környéken élő csaknem hatvan fogyatékos gyereknek. A kárpátaljai reformátusok önálló, akadálymentes épületet szeretnének, amelynek befejezésére nincs elegendő pénzük. Ezért döntött úgy a Tiszántúli Református Egyházkerület elnöksége, hogy ezt a kárpátaljai intézményt támogatja az idei bál bevételéből.

A VI. Református Jótékonysági Bál része a Debreceni Református Kollégium fennállásának 475. évfordulója alkalmából szervezett programsorozatnak. A bálon befolyó összegből minden évben határon túli intézményeket támogatnak. Tavaly a csaknem háromszáz résztvevő és adakozó kétmillió forintot adott össze.

(MTI/Kárpátalja)