Bódéfelújítás miatt torlódások alakulhatnak ki a Csap–Záhony határátkelőn

Záhonynál forgalomkorlátozásra lehet számítani

2013. március 29., 02:00 , 637. szám

A záhonyi közúti határátkelőhely ellenőrző fülkéinek cseréje miatt 2013. március 7-től június 13-ig egyes forgalmi sávokat a munkálatokhoz igazodva lezárnak, emiatt várhatóan torlódások alakulhatnak ki a legnagyobb forgalmú Magyarország és Ukrajna közötti határátkelőn.

A záhonyi közúti határállomáson megtartott sajtótájékoztatón Mező Péter pénzügyőr alezredes, a NAV Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőr Főigazgatóságának főigazgató-helyettese elmondta, a mostani záhonyi felújítással az a céljuk, hogy az átkelőhely megfeleljen azoknak az EU-standardoknak, amelyek alapján korszerűen és gyorsan tudják majd az utasokat fogadni és az ellenőrzéseket lefolytatni. A felújítás során kicserélik a határátkelőhely informatikai rendszerét, és a dolgozók számára is komfortosabbak lesznek az új fülkék. A be- és kilépő oldal személyforgalmi sávjain a jelenlegi huszonöt különböző rendőrségi és pénzügyőri ellenőrző fülkék helyett tizenöt új összevont pénzügyőri-rendőrségi és két rendőrségi fülke kerül elhelyezésre, továbbá a belépő oldali mérlegállomás fölé védőtető épül. A főigazgató-helyettes azt is elárulta, hogy a mostani felújítás 167 millió forintba kerül. A NAV és a rendőrség egy ütemtervet állított fel, ennek értelmében az építési munkálatok idején a Záhony–Csap közúti határátkelő maximális befogadóképessége nem csökkenhet 50% alá. Az informatikai rendszer cseréje idején „mobil schengen buszokkal” oldják meg az okmányok ellenőrzését. Mivel közúti teherforgalom jelenleg csak ezen a határállomáson bonyolódik Ukrajna és Magyarország között, a felújítás során a kamionforgalmat igyekeznek a lehető legkevésbé korlátozni.

Mező Péter alezredes lapunkon keresztül is arra kéri az utazóközönséget, hogy amennyiben lehetséges, a felújítás ideje alatt az esetleges torlódások elkerülését megelőzendő inkább vegyék igénybe a napi 24 órán át nyitvatartó Beregsurány–Asztély (Luzsanka) és Tiszabecs–Tiszaújlak (Vilok), valamint a 7 és 17 óra között nyitvatartó Barabás–Mezőkaszony (Koszino), és a 8 és 16 óra között nyitvatartó Lónya–Harangláb (Zvonkoje) határátkelőhelyeket. A magyar vámhatóság készül az ünnepek alatt várhatóan növekvő turistaforgalomra is, ekkor pluszerőket biztosítanak az átkelőhelyekre.

A záhonyi felújítást követően korszerűsítik majd a beregsurányi be- és kilépő oldali terminált is, melynek megvalósulásával – legkésőbb 2014 végére – lehetővé válik, hogy a teherforgalom előtt is megnyíljon a Beregsurány–Asztély határátkelőhely, a szerződések értelmében 7,5 tonnánál kisebb tehergépjárművek ott már jelenleg is közlekedhetnek.

Bacskai József, ungvári magyar főkonzul a tájékoztatást kiegészítve elmondta, hogy a határátkelőhelyek fejlesztésével és korszerűsítésével a magyar hatóságok célja az, hogy minél gyorsabb és kulturáltabb legyen a határátkelés az utazók számára. A magyar autópálya-hálózat elérte Vásárosnaményt, és megvalósult az ezzel kapcsolatos hídfejlesztés is. A főkonzul kijelentette: „A magyar külképviseletek és a kormányzat meghallották azt a kívánságot, amit a kárpátaljai közgyűlés, illetve a kárpátaljai emberek jeleztek, hogy minél több határátkelőt nyissanak meg a közeljövőben. Lesz rá lehetőség, hogy erről a politikusaink magas szinten tárgyaljanak, mi ezeket a kéréseket támogatjuk.”

Elhangzott, hogy a Záhony–Csap közötti közúti határátkelőhelyen egy átlagos napon 700-800 személygépjármű és 300 kamion lép be, amitől időszakonként jelentős eltérések is vannak. Az egyik ukrán újságíró gyors fejszámolást végzett, és arra szeretett volna választ kapni Mező Péter alezredestől, hogy egy EU-szabványoknak mindenben megfelelő fülkén mi kerül 9,8 millió forintba, azaz 35 ezer euróba. A NAV ÉAR VPF főigazgató-helyettese részletesen kifejtette, hogy ez a költség a tervezési költségeket, a klimatizált, fűtött, teljes informatikai hátteret tartalmazó fülkék legyártását, az építési munkálatok költségeit és a határállomás informatikai rendszerének cseréjét, a vezetékrendszer átépítését is tartalmazza. Arra az újságírói kérdésre, hogy a kárpátaljai utazók szerint időnként a vámosok szándékosan lassítják a határátkelőhelyek forgalmát, a vezető beosztású pénzügyőr elmondta, rendszeresen ellenőrzik és továbbképzéseken oktatják kollégáikat, hogy a lehetőségekhez mérten gyorsan és utasbarát módon végezzék a jogszabályokban előírt munkájukat. De mint fogalmazott: „Én úgy érzem, hogy ilyen tekintetben mind a hatóság, mind az utas részéről nagyon nagyfokú javulás történt itt az utóbbi öt-hat évben.”

A záhonyi határátkelőhelyen rendszeresen átkelő gyakorlott utazókat is megkérdeztük, akik nem tapasztalják a fent említett javulást. Nem értik, hogy a XXI. században miért tart néhány bódé cseréje három hónapig. Volt, aki a felújítással kapcsolatos korlátozások kapcsán úgy vélekedett, hogy az egyébként is csigalassúsággal dolgozó, az utasokat vegzáló, modortalan határrendészek és vámosok az EU-s szabályokra, meg az utazók érdekeire hivatkozva teszik majd még elviselhetetlenebbé a jónak eddig sem nevezhető helyzetet. Ráadásul még azt is elvárják, hogy mindennek örüljünk.

dózsa