Jobbikos provokáció volt az ungvári incidens – állítja az egyik ukrán hírportál

2013. március 29., 02:00 , 637. szám

A magyar nacionalisták tervelték ki az ungvári ukrán–magyar botrányt – állítja a clipnews.info. Az írás maga is felér egy provokációval a magyarság ellen.

A portál afféle oknyomozás látszatát kelti annak kapcsán, hogy ukrán nacionalisták Ungváron magyar gyerekeket támadtak meg március 16-án, s megállapítja, hogy a gyerekek kísérője egy bizonyos Varju Zoltán volt. A kárpátaljai fiatalemberről megtudjuk, hogy a Karácsfalvai Görögkatolikus Líceum tanára, azelőtt pedig a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákja volt.

A „legérdekesebb” azonban a portál szerint az, hogy a magyarok kísérője a „magyar nacionalista politikai párt”, a Jobbik „híve és tagja”, amely párt szerintük nacionalizmus és radikalizmus tekintetében „a minőségi mutatók alapján” jelentősen felülmúlja „a mi Szvobodánkat”.

Mindez azonban csak körítés, a lényeg ezután következik: a portál ugyanis „kiderítette”, hogy az első értesítés a „magyarok állítólagos megveréséről Ungváron” kijevi idő szerint 14.04 perckor jelent meg az alfahir.hu portálon, mely „a magyar nacionalista mozgalom információs támogatását végzi, s ugyanannak a Jobbiknak az ellenőrzése alatt áll”. Ebből a cikkíró azt a következtetést vonja le, hogy Varju maga tájékoztatta az Ungváron történtekről a magyar portált, és valamennyi magyarok elleni ungvári támadással kapcsolatos hír Varjutól származik.

Az ukrán portál ezek után sokat sejtetően előadja, hogy Varju egy hónappal korábban találkozott Szávai Istvánnal, a Jobbik „odiózus” elnökhelyettesével, „akinek kárpátaljai felesége van”. „Ez az úr a találkozóiról híres Beregszász és Ungvár fiatalságával, aminek célja a magyar nacionalista mozgalom fejlesztése Kárpátalján. Így a legutóbbi találkozón nyíltan kijelentette a fiúknak: »Semmit se csináltok, pedig adjuk a pénzt, és hamarosan – 2014-ben – jönnek a parlamenti választások Magyarországon. Miért tud olyan keveset a Jobbikról a kárpátaljai fiatalság?...«”

Végül a clipnews.info „olvasóinak elbeszélése alapján” rekonstruálja az ungvári incidenst. E szerint a Varju Zoltán által kísért magyarok csoportjából egy kisfiú véletlenül összeütközött egy ukrán fiatallal, aki azt sem tudja, hogy létezik a Szvoboda. A magyar kisfiúnak véletlenül leesik a kokárdája, és ebből kreál a portál szerint Varju konfliktust, hogy eleget tegyen magyarországi jobbikos főnökei kívánságának. Az incidens, mint mondani szokták, termékeny talajra hullt, hiszen manapság divatos arról beszélni, hogy Kárpátalján megalázzák a magyarokat, kigúnyolják őket, nem hagyják, hogy anyanyelvükön beszéljenek és tanuljanak. Valójában a vidéken az a tendencia, hogy hamarosan több lesz itt a magyar nyelvű oktatási intézmény, mint az ukrán nyelvű, több lesz a magyar kulturális egyesület, mint az ukrán, a ruszin, a szlovák, a román és a többi – írja a cikk írója.

Összességében megállapíthatjuk, hogy több szempontból is furcsa cikkel van dolgunk. Mindenekelőtt azért, mert szerzője látszólag feltűnően jól informált Varju Zoltánt és a Jobbik kárpátaljai tevékenységét illetően. Tekintettel arra, hogy a kárpátaljai ukrán portálok csak ritkán veszik a fáradságot a magyarság problémáinak beható tanulmányozására, nem zárhatjuk ki, hogy az ismertetett írás szerzője esetleg egy információgyűjtéssel foglalkozó szervezettől „merített ihletet”.

A kérdés az, hogy miért tenne ilyet bárki is? A válasz ugyancsak kiolvasható a cikkből: a szerző összemossa a két, a híradások szerint egymástól független ungvári incidenst, s azt a látszatot kelti, mintha azok meg sem történtek volna, illetve minden esetben magyar nacionalista provokációról lenne szó. Ezzel pedig szükség esetén mind belföldön, mind a határon túl igazolni lehet, hogy Ukrajnában az ukrán nacionalizmus ártalmatlan, annál veszélyesebb viszont a magyar nacionalizmus.